Vuelta a Espana hírek: Valter Attila a Jumbo dominanciájáról, Vingegaard a lánya születésnapján győzött, Evenepoel nem nyilatkozott az újságíróknak
Valter Attila: elképesztő tempót mentünk
A Jumbo-Visma csapata uralta a Spanyol Körverseny tizenharmadik szakaszát, a munkából pedig Valter Attila is kivette a részét, aki végül bő 19 perc hátránnyal a 25. helyen ért célba, összetettben pedig a 20. helyre lépett előre.
– Megvolt a taktikánk, de a mezőny is a kezébe akarta venni a versenyt. Nagyon sokan próbáltak szökni, amivel nincs is baj, és mi engedtük is, de elég sok veszélyes ember is volt, úgyhogy az első hegyen elképesztő tempót mentünk. Nem is maradtunk valami sokan – elevenítette fel a szakaszon történteket a magyar kerékpáros az M4 Sport helyszíni stábjának. – Aztán a második hegyen ugyanazt a tempót folytattuk, amit az elsőn abbahagytunk. Egy rövid ideig ott voltam, de tényleg elképesztően nagy volt a tempó. Próbáltam ott maradni, a tetején nem is voltam messze, nagyjából egy-másfél percre lehettem. Akkor ért utol Almeida, vele csináltam a völgyet, aztán a végén már a másnapra gondolva próbáltam visszavenni. Mert ha így haladunk, akkor kelleni fog mindenki – folytatta.
Elárulta, hogy az adott napra többféle forgatókönyvvel készülnek a csapatában, megbeszélik, ki kit követ, ki hogy megy.
– Pontosan az történt az élen, amit előre megbeszéltünk. Nemcsak az a lényeg, hogy van három olyan erős ember, mint amilyen Jonas, Primoz és Sepp, ehhez kell egy nagyon jó taktika és magabiztosság is, és ez a magabiztosság már a buszból indul reggel – tette hozzá.
Jonas Vingegaard a lánya születésnapján győzött, Sepp Kuss maradt pirosban, Remco Evenepoel nem állt szóba az újságírókkal
Jonas Vingegaard nyerte a Vuelta a Espana királyszakaszát csapattársai, az összetett éllovasa, Sepp Kuss, valamint Primoz Roglic előtt. A Jumbo-Visma triója ezzel a teljesítménnyel az összetett versenyben is az első három helyet foglalja el: Kuss, Roglic, Vingegaard sorrendben. A viadal címvédője, a belga Remco Evenepoel (Soudal-Quick-Step) több mint huszonhét perc hátránnyal ért célba.
– Nagyon elégedett vagyok, nem is választhattam volna jobb napot a szakaszgyőzelemre, hiszen Frida lányom születésnapját ünneplem – nyilatkozta a célba érkezést követően Vingegaard. – Éppen ezért akartam annyira ezt a győzelmet, amely szerencsére össze is jött. Azt volt a stratégiánk, hogy időt nyerjünk a riválisainkkal szemben, a végeredmény pedig még az előzetes elképzeléseinket is felülmúlta.
– Ez egy álomforgatókönyv volt – mondta a díjátadó után az összetett éllovasa, Kuss. – Nehéz volt ez az etap, végig koncentráltnak kellett maradnunk, de a csapat fantasztikus munkát végzett. Amikor megtudtuk, hogy Remcónak problémái vannak, azonnal növelni kezdtük a tempót, kijátszottuk a kártyáinkat. Remek helyzetben vagyunk, de a Vuelta még nem ért véget.
– Ezúttal üres volt a tank. Köszönöm a csapatnak a támogatást és azt, hogy végig kitartottak mellettem. A farkasfalka soha nem adja fel – írta a közösségi médiában Evenepoel, aki a befutót követően nem állt szóba az újságírókkal.
Vuelta a Espana 14. szakasz: Sauveterre-de-Béarn–Larra-Belagua, 156,2 kilométer
Sauveterre-de-Béarn és a Larra-Belagua között egy 156,2 kilométeres, négy kategorizált emelkedőt tartogató etappal folytatódik a 78. Spanyol Körverseny. A penzum során a kerekesekre, egy bevezető síkabb részt követően, sorrendben a Col Hourcére (kiemelt kategória, 11,6 kilométer, 8,3%), a Puerto de Larrau (kiemelt kategória, 15,1 kilométer, 7,9%), a Portillo de Lazar (3. kategória, 3,2 kilométer, 5,8%) és hegyi befutóként a Larra-Belgua (1. kategória, 9,4 kilométer, 6,3%) vár.
Ami az esélyeket illeti, kérdés, hogy hazaengednek-e egy szökést az összetettért küzdők? Amennyiben igen, úgy Romain Bardet (Team dsm-firmenich), Wout Poels (Bahrain-Victorious) vagy Damiano Caruso (Bahrain-Victorious) is esélyes lehet az etapsikerre, de persze a Jonas Vingegaard (Jumbo-Visma), Sepp Kuss (Jumbo-Visma) és Primoz Roglic (Jumbo-Visma) alkotta trió is pályázhat erre.
Fotók: ASO/Unipublic (press).
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.