Vuelta a Espana 18. szakasz: Remco Evenepoel harmadszor ünnepelhetett az idei viadalon
A belga klasszis pályafutása ötvenedik profi győzelmét aratta, az összetett versenyben továbbra is az amerikai Sepp Kuss (Jumbo-Visma) vezet.
Pola de Allande és a La Cruz de Linares hegyi befutója között egy 178,9 kilométeres, öt kategorizált emelkedőt tartogató etappal folytatódott a 78. Spanyol Körverseny. A penzum során az Alto de las Estacas (2. kategória, 5,2 kilométer, 7,3%), a Puerto de San Lorenzo (1. kategória, 10 kilométer, 8,5%), az Alto de Tenebredo (3. kategória, 3,4 kilométer, 9,4%), valamint kétszer a Puerto de la Cruz de Linares (1. kategória, 8,3 kilométer, 8,5%) emelkedőit kellett a mezőnynek leküzdenie.
A rajtot követően viszonylag hamar kialakult egy tizennégy fős szökés, benne olyan nevekkel, mint a hegyi összetett éllovasa, Remco Evenepoel (Soudal-Quick-Step), Egan Bernal (INEOS Grenadiers), Damiano Caruso (Bahrain-Victorious), Andreas Kron (Lotto-Dstny) vagy éppen Max Poole (Team dsm-firmenich).
Az első hegyi hajrát elérve – amelyet természetesen Evenpoel nyert meg – már nyolc és fél perc volt az elmenés előnye, miközben a főmezőny élén a piros trikót védő Jumbo-Visma csapata dolgozott, a magyar bajnok, Valter Attilával a sorában.
Evenepoel igyekezett az összes hegyi hajrát begyűjteni, majd az Alto de Tenebredo emelkedőjén végérvényesen megbomlott az egység az élen. A döntő támadást Andreas Kron vitte be a Puerto de la Cruz de Linares első teljesítésekkor, vele csak Evenepoel, Poole és Caruso tudott menni, sőt a trió nem sokkal később le is szakította magáról a dánt.
A címvédő Evenepoel remek tempót diktált, így még a hegycsúcs előtt lerázta magáról riválisait. Eközben szép lassan elkezdett kialakulni az esélyesek sora, melynek élén az előző etaphoz hasonlóan ismételten csak a Bahrain-Victorious vállalta magára a tempódiktálást, Valter Attila ekkor már nem volt ott ebben a csoportban.
A Linares második mászásakor Evenepoel előnye már bő két perc volt az üldözőivel szemben, míg az esélyesek sora tizenegy perc hátrányban tekert, viszonylag nyugodt tempóban. Három kilométerre a céltól Mikel Landa (Bahrain-Victorious) és Juan Ayuso (UAE Team Emirates) kettőse próbált támadni, a Jumbo-Visma triója – Sepp Kuss, Primoz Roglic és Jonas Vingegaard – azonban kontrollálta ezt a kísérletet.
Mindeközben a belga Remco Evenepoel (Soudal-Quick-Step) magabiztosan nyerte meg a szakaszt, megszerezve pályafutása ötvenedik profi győzelmét. Az olasz Damiano Caruso (Bahrain-Victorious) lett a második, míg a brit Poole-t a célegyenesben utolérő dán Andreas Kron (Lotto-Dstny) a harmadik. Az esélyesek sora szűk tíz perc lemaradással érkezett, ahol Vingegaard néhány másodpercet azért kapott az utolsó métereken. Valter Attila a 31. (+ 17:49) lett.
Az összetett elsőségért zajló csatában továbbra is Sepp Kuss vezet, ám az előnye nyolcról tizenhét másodpercre nőtt Jonas Vingegaard ellenében – Primoz Roglic a harmadik. Valter Attila a 21. (+ 1:03:54) pozícióból várja a folytatást. A pontversenyben Kaden Groves (Alpecin-Deceuninck), a hegyi összetettben Remco Evenepoel, a fiatalok összevetésében pedig Juan Ayuso az első.
A Spanyol Körverseny La Baneza és Íscar között egy 177,1 kilométeres, a sprintereknek kedvező etappal folytatódik.
Fotók: ASO/Unipublic (press).
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.