Vas Kata Blanka sporttörténelmi olimpiai negyedik helye hegyikerékpározásban
A még mindig csak tizenkilenc esztendős Vas Kata Blanka a negyedik helyen végzett a hegyikerékpárosok női versenyében, amelyben hármas svájci siker született.
Az utolsó sorból induló Vas Kata Blanka remekül kapta el a rajtot, bár az éjszakai esőzés miatt csúszós, kissé saras pályán a nőknek sokkal nehezebb dolga volt, mint egy nappal korábban a férfiaknak. Ennek köszönhetően többekhez hasonlóan Blanka is bukott, így a kiváló kezdést követően egészen a tizedik helyig esett vissza.
Sokáig e pozíció körül tempózott, majd taktikusan, okosan versenyezve az utolsó két körben kezdte el a felzárkózást, minek eredményeképpen egészen a negyedik helyig jött előre, ám a három svájci bringás utolérésére már nem volt esélye, így fantasztikus versenyzéssel a negyedik pozícióban zárt.
„Nagyon nehéz verseny volt. Izgultam, mert csak az utolsó sorból indultam, de sikerült egy jó nyomot választanom, így remek helyzetbe kerültem, bár ezt követően egy hiba miatt elveszítettem ezt a pozíciót. Nem az erő döntött, hanem a taktika. A pálya technikás volt, igyekeztem kihasználni azt, hogy én egészen jól tudok haladni a saras körülmények között, bár az kissé meglepett, hogy a nyomvonalat nem sokkal a rajt előtt módosították, azért azt nem gondoltam volna, hogy egy olimpián történhet ilyen. Mondhatni, hogy ez az eddigi pályafutásom legnagyobb eredménye. A mezőny legfiatalabb tagjaként lettem negyedik, nem is nagyon tudom ezt még elhinni” - mondta a közmédia kamerái előtt Blanka.
A harmincnyolc induló közül a svájci Jolanda Neff és a francia Pauline Ferrand-Prevot kettőse lépett el az első kilométereken, ám utóbbi hibázott, innentől pedig Neff megállíthatatlanul haladt az olimpiai aranyérem felé. Mögötte honfitársai Sina Frei és Linda Indergand végeztek a második és a harmadik helyen.
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.