Oscar Riesebeek lett az első, akit sárga lapok miatt tiltottak el
Az Alpecin-Deceuninck kerekese a Belga Körversenyen szegte meg kétszer is a szabályokat.
Június 18. és 22. között rendezték a 2.Pro besorolású Belga Körversenyt, melynek második és ötödik szakaszán is sárga lapos figyelmeztetésben részesült az Alpecin-Deceuninck holland kerékpárosa, Oscar Riesebeek. A harminckét éves sportoló mindkétszer a járdát használta, ezért a verseny zsűrije figyelmeztetésben részesítette. A második kihágás után ki kellett volna zárni, ám Riesebeek nem ért célba, mivel hatalmasat esett, így végül DNF került a neve mellé.
Ezzel az új sárga lapos szabályrendszer bevezetése óta ő lett az első olyan kerékpáros, aki egyazon viadalon begyűjtött két figyelmeztetést, minek eredményeképpen a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) hét napra felfüggesztette a versenyzői jogát. Az eltiltás eredményeképpen Riesebeek nem lehet ott a június végén esedékes holland nemzeti bajnokságon.
A versenyzőket tekintve tehát Riesebeek volt az első, ám az idei női Vueltán egy fotóst, nevezetesen Joseba Etxaburu Gandiágát már kizárták kétszeri szabályszegés miatt.
Fotó: Alpecin-Deceuninck.
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.