Országútis hírek külföldről: Vas Blankának hatalmas motiváció a szivárványszínű trikó, Dér Zsolt szerint ez egy óriási siker a magyar kerékpársport számára
Vas Kata Blanka: a kemény munka mindig kifizetődik
Mint ahogyan arról már beszámoltunk, Vas Kata Blanka kiválóan szerepelve nyerte meg a Glasgow-ban zajló összkerékpáros világbajnokság női országúti elit mezőnyversenyének keretein belül kiírt U23-as különversenyt, ezzel megszerezve a korosztály szivárványszínű trikóját.
– A versenyt megelőzően nagyon fáradt voltam, de vasárnap már azért egy fokkal jobban éreztem magam, még ha nem is olyan szuperül – nyilatkozta klubcsapata, a holland Team SD Worx közösségi média felületein Vas Kata Blanka. – Ennek volt az eredménye, hogy ugyan az elején sikerült ellépnem egy szökéssel, de utána visszacsorogtam a főmezőnybe. Őszintén szólva még a körpályára beérve sem éreztem túl jól magam, gondolom, ez azért lehetett, mert nehéz volt a kör és tényleg nem voltak jók a lábaim. Eleinte csak a pozíciómat próbáltam tartani, aztán már küzdeni is tudtam a helyezésért és a végén valahogy sikerült a legjobb U23-asként célba érnem.
– Előzetesen nem számítottam rá, hogy megnyerhetem az U23-as versenyt, így igazán különleges, hogy felvehetem a szivárványszínű trikót – folytatta Blanka, aki vélhetően a világbajnokságot követően pihenőt kap, majd megkezdi a felkészülést a cyclo-cross szezonra. – A jövőre nézve hatalmas motivációt ad ez a mez, büszkévé tesz, hogy viselhetem. Már most nagyon várom a következő szezont, bízom benne, hogy tudok még fejlődni, mert az egyértelmű, hogy a kemény munka mindig kifizetődik. Szeretném egy nap a felnőttek között is viselni ezt a trikót, de tudom, hogy addig még nagyon sokat kell dolgoznom.
Dér Zsolt: óriási siker ez az egész magyar kerékpársportnak
Vas Kata Blanka véghez vitte azt a bravúrt, hogy immár három szakágból van U23-as világbajnoki érme: hegyikerékpárban és cyclo-crossban 2020-ban egyaránt ezüstérmet szerzett. Dér Zsolt szövetségi kapitány szerint ez a győzelem óriási siker az egész magyar kerékpársport számára.
– Óriási siker ez, nemcsak neki, hanem az egész magyar kerékpársportnak, nagyon büszkék vagyunk rá – értékelte a szakág első magyar vb-aranyát az MTI megkeresésére Dér Zsolt. – Előzetesen számítottak rá, hogy fekszik Blankának a pálya, mivel a kanyarodással és a pozicionálással nincsenek problémái, ennek megfelelően pedig végig nagyon ügyesen helyezkedett. Tervezett volt az is, hogy ha alakul az elején egy veszélyesnek tűnő szökés, abba igyekezzen belekerülni, mint ahogyan az is, hogy később is aktívan dolgozzon, ugyanis a vb korábbi mezőnyversenyein láthattuk, hogy akár a korai elmenésből is lehet jó eredményeket elérni.
Lotte Kopecky: hét nap alatt három világbajnoki címet szereztem, ez elképesztő!
Egészen kiváló versenyt hozott a női elit viaskodása, melynek végén Blanka klubtársa, Lotte Kopecky szerezte meg az elit világbajnoki címet. A Team SD Worx erősségéről sokat elmond, hogy a hat dobogós közül négyet a holland sor adott.
– Nyertem két világbajnoki címet néhány napja pályán, így őszintén szólva nem nagyon gondoltam, hogy országúton is esélyem lehet – nyilatkozta elérzékenyülve a díjátadóra várva Kopecky. – Fantasztikus szezonom van, de egyben nagyon nehéz is ez az év. Nem is igazán értem, hogy honnan tudok ennyi erőt meríteni. Ez egy álom valóra válása, büszkén fogom a következő idényben viselni ezt a trikót. Próbáltam végig nyugodt maradni a verseny folyamán, bár amikor Elise Chabbey előnye másfél percre nőtt, az egy kissé elgondolkoztatott. Hét napa alatt három világbajnoki címet szereztem, ez elképesztő!
Fotók: UCI (press).
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.