Vuelta a Espana hírek: Valter Attila hibátlannak ítéli meg a második hetet, mechanikai doppinggal gyanúsítják a Jumbót, Lisszabonból indulhat a 2024-es Vuelta
Valter Attila: hibátlan volt a második hét
A piros trikóért zajló csatában továbbra is a Jumbo-Visma uralja a Spanyol Körversenyt. A harmadik hét kezdete előtt Sepp Kuss vezet, az előnye 1 perc 37 másodperc Primoz Roglic előtt – Jonas Vingegaard a harmadik, míg Valter Attila a 22. (+ 44:00) pozícióból várja a folytatást.
– Valamivel rövidebb, de legalább annyira nehéz volt a verseny második hete, mint az első – írta a magyar bajnok a közösségi médiában. – Minden napra jutott kihívás, de életre szóló élmény is. Már három szakaszgyőzelemnél járunk és az első három hely is nálunk van összetettben. Egyre jobban érzem azt, hogy ez a csapat bekerül a történelemkönyvekbe. Ezzel a motivációval vágok neki a harmadik hétnek.
Jérome Pineau mechanikai doppinggal gyanúsítja a Jumbo-Visma sorát
Kissé cinikusan megjegyezve mondhatnánk, hogy Jérome Pienau-nek nincs már csapata, amit tönkre tehet, így most a médiában kíván kiteljesedni. A B&B Hotels-KTM korábbi csapatvezetője a minap egy eléggé nívós kerékpáros podcastben szerepelt – Les grandes gueules du sport –, ahol azt találta mondani, hogy a Jumbo-Visma csapata mechanikai doppinggal él.
– A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség tönkreteszi a kerékpársportot – vélekedett Pineau. – Túl sok mindent néznek el, ma már nem irányítják ezt a sportágat, így a nagy csapatok azt tesznek, amit csak akarnak. Látjuk a képeket! Nem a doppingolásról beszélek, hanem a mechanikus csalásról, ami sokkal rosszabb. Csak nézzük meg Sepp Kuss támadását a Col du Tourmalet emelkedőjén. Tíz kilométer/órás sebességgel volt gyorsabb, mint Juan Ayuso, Marc Soler vagy Cian Uijtdebroeks, aztán fékeznie kellett egy néző miatt, majd ismét tíz kilométer/órával ment gyorsabban. Ezt miként lehet megmagyarázni? Nincsenek bizonyítékok, mint ahogyan Lance Armstrong idejében sem voltak, de azok, akik benne élnek ebben a sportágban tisztában vannak a dolgokkal.
Lisszabonból rajtolhat a 2024-es Spanyol Körverseny
A Vuelta a Espana második pihenőnapját követően sem világos még, hogy melyik város adhat otthont a jövő évi Gran Salidának. A spanyol AS értesülései szerint minden valószínűséggel Spanyolországon kívül, mégpedig Portugáliából, egészen pontosan Lisszabonból rajtolhat a 2024-es Spanyol Körverseny.
A sportnapilap úgy tudja, hogy az ASO/Unipublic páros több lehetséges helyszínnel is tárgyal, ám jelenleg Portugália fővárosa tűnik a befutónak, amely 1997-ben már vendégül látta egyszer a Vuelta mezőnyét.
Vuelta a Espana 16. szakasz: Liencres Playa-Bejes, 120,1 kilométer
A második pihenőnapot követően Liencres Playa és Bejes között egy mindössze 120,1 kilométeres, ám hegyi befutós etappal folytatódik a 78. Spanyol Körverseny. A lényegében a tengerparton végigfutó penzum végén a második kategóriás Bejes (4,9 kilométer, 8,5%) hivatott dönteni a szakaszgyőztes személyéről.
Ami az esélyeket illeti, a karakterisztika kiváló lehetőséget kínálhat az olyan kerekesek számára, mint Jesús Herrada (Cofidis), Romain Grégoire (Groupama-FDJ) vagy éppen Andreas Kron (Lotto-Dstny) feltéve, ha ezt az összetettért küzdők is így gondolják majd.
Fotók: ASO/Unipublic (press).
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.