Országútis hírek külföldről: Valter Attila értékelése a Vallon Nyílról, Pogacar újabb sikere, Chris Froome is rajthoz áll a Tour de Hongrie-n
Valter Attila: közel volt a legjobb tíz a Fléche Wallonne-on
Mint arról beszámoltunk, Valter Attila kiválóan versenyezve az előkelő tizenegyedik helyen zárta az ardenneki klasszikusok második ékkövét, a Fléche Wallonne viadalát. A Jumbo-Visma magyar bajnok kerékpárosa elégedetten nyugtázta a napot.
– Közel volt a legjobb tíz a Flèche Wallonne-on, bár egy kissé lassan indult számomra a verseny, nem éreztem óriási tüzet magamban. Ennek ellenére, ahogy teltek a kilométerek egyre inkább kezdtem megkedvelni ezt a viadalt. A helyezkedésem hullámzó volt a mezőnyben, voltak olyan pillanatok, amikor sikerült legelöl haladni, de sokszor rossz pozícióba kerültem. A hétvégi esés után nagyon óvatos voltam és nem vállaltam felesleges kockázatot. Azt mondják ezt a versenyt ismerni kell, így a tizenegyedik hely első nekifutásra szerintem teljesen rendben van. Úgy látszik, ha a fejemnek kell is még pár nap, a lábaim már készen állnak a hétvégi Liege-Bastogne-Liege-re. Ez a verseny lesz a szezonom első felének zárása. Bárhogy is alakul, úgy gondolom nagyon erősre sikerült a Jumbo-Visma-beli bemutatkozásom – írta Attila a közösségi médiában.
Tadej Pogacar: a győzelmeket soha nem lehet megunni
A kétszeres Tour de France-győztes Tadej Pogacar eleddig kivételes tavaszt teljesít, hiszen a Flandriai Körversenyt, majd az Amstel Gold Race-t követően a Le Fléche Wallonne klasszikusát is megnyerte.
– A győzelmeket soha nem lehet megunni. Igyekszem minél jobban kiélvezni a sikereimet. Hálás vagyok mindenért, ami velem történik. A csapat fantasztikus munkát végzett, szinte az egész napot végigdolgozták, így kötelességem volt megnyerni ezt a viadalt. Hektikus, ideges verseny volt, egyszer majdnem elestem, de végül minden szerencsésen alakult – nyilatkozta közvetlenül a célba érkezést követően az UAE Team Emirates kerékpárosa, akinek a Liege-Bastogne-Liege során esélye nyílik megcsinálni az ardenneki triplát.
Chris Froome is indul a Tour de Hongrie-n
A hét háromhetes viadalt nyerő Chris Froome szerepel csapata, az Israel-Premier Tech előzetes nevezettjei között a Tour de Hongrie országúti kerékpáros-körversenyre. A magyar viadal főszervezője, Eisenkrammer Károly közösségi oldalán osztotta meg az izraeli csapat listáját, amelyen ott van a Tour de France-on négyszer, a Vuelta a Espanán kétszer, a Giro d'Italián egyszer diadalmaskodó harminchét éves brit kiválóság éppúgy, mint a Monumentumok, azaz az öt legnagyobb egynapos viadal közül kettőt is megnyerő, olimpiai ezüstérmes dán Jakob Fuglsang.
– Ez annyira meglepő fejlemény, hogy nem is készültünk rá. Évek óta a sprintereknek építjük a verseny imázsát, tavaly már itt járt az egyaránt holland Dylan Groenewegen és Fabio Jakobsen, idén pedig mellettük indul az ausztrál Caleb Ewan is, az ő érkezésének hírétől esett le az állunk egy napja. Erre most beesett Froome nevezése – fogalmazott az MTI megkeresésére Eisenkrammer.
A május 10. és 14. között sorra kerülő, immár a nemzetközi szövetség (UCI) ProSeries-sorozatába tartozó 44. Magyar Körversenyt a tervek szerint 22 csapat részvételével rendezik meg.
Fotók: Valter Attila, ASO (press) és velo.hu archívum.
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.