Országútis hírek külföldről: Valter Attila a BalatonFondo vendége, Egan Bernal is itt lehet a TDH-n, Vas Blankával a mezőnyben rajtol a női Vuelta
Valter Attila a BalatonFondo díszvendége
Igyekszik feltöltődni egyhetes pihenőjén Valter Attila, a jelenleg legelőkelőbb helyen jegyzett magyar országúti kerékpáros, aki díszvendége a Giro d'Italia egy évvel ezelőtti magyarországi rajtjának az emlékére zajló, BalatonFondo elnevezésű eseménynek.
– Ez nagyon jól jött, úgy érzem, van idő reflektálni az előző versenyekre és készülni a következőkre fejben – jegyezte meg a közmédia érdeklődésére.
Visszaemlékezve a tavalyi Giro hazai nagy rajtjára, még mindig olyan számára, mintha álmodna, most pedig rendre előjönnek benne az emlékek.
– Milyen jó lett volna nézőként kívülről látni, hogy milyen király volt ez az esemény és milyen nagy sztárok voltak itt. Jó lett volna, ha több szakasz is Magyarországon lett volna, és Olaszországba csak a végén mentünk volna – fogalmazott.
Valter – aki a 2021-es Olasz Körversenyen három szakaszon viselhette az összetettben élen állónak járó rózsaszín trikót – úgy vélte, fontosak a BalatonFondo jellegű események, nagy az érdeklődés, és látszik, hogy a tavalyi Giro nyomott hagyott a magyar emberekben.
Elmondta az is, hogy csapatánál, a Jumbónál minden versenyt egyből kiértékelnek, ha jó, ha rossz, és a jövő héten beszélget a vezetőkkel az eddigi teljesítményéről.
– Kilencvenkilenc százalékban csak pozitívumokat tudok mondani, eddig minden úgy alakul, vagy még jobban, ahogyan azt vártam. A csapat részéről is ezt érzem, és bízom benne, hogy a szezon második fele is így alakul, mert ennyire stabilnak talán még nem éreztem magam – tette hozzá a Tour de Hongrie 2020-as győztese.
Valter jelezte: négy-öt napig szinte nem csinált semmit, majd a hét elejétől szeretne egy kicsit többet bringázni, pár napot még itthon lesz, utána utazik vissza Andorrába, ahol talán az idei legkomolyabb edzésmunka vár rá. Május végén a Norvég Körverseny következik, majd júniusban a Svájci Kör. Úgy tudja, hogy mindkét megméretésen szabadkártyával indul, ez azt jelenti, hogy saját magáért versenyezhet, ami ritka és kevés versenyző kapja meg ezt a jogot.
Egan Bernal is rajthoz állhat a Magyar Körversenyen
Indulni szeretne a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen a Tour de France- és Giro d'Italia-győztes kolumbiai Egan Bernal. A huszonhat éves bringás a Svájcban zajló Romandiai Körverseny Twitter-oldalának nyilatkozva mondta, hogy rajthoz áll a májusi, magyarországi viadalon.
Az már korábban kiderült, hogy 2022 után ismét indul az országúton 2019-ben Európa-bajnok, pályán 2016-ban omniumban olimpiai bajnok olasz Elia Viviani, aki a 2018-as Giro d'Italián megnyerte a pontversenyt, az Olasz Körversenyen eddig öt, a Vuelta a Espanán három, míg a Tour de France-on egy szakaszon diadalmaskodott.
Bernal – aki az előzetes rajtlistán nem szerepel – 2019-ben nyert Tour de France-t, 2021-ben pedig Giro d'Italiát. A kolumbiai versenyző és a 34 éves Viviani egyformán az INEOS Grenadiers istálló tagja. A május 10. és 14. között sorra kerülő, immár a nemzetközi szövetség (UCI) ProSeries-sorozatába tartozó 44. Magyar Körversenyt a tervek szerint 22 csapat részvételével rendezik meg.
Adam Yates nyerte a Romandiai Kört, Vas Kata Blankával a mezőnyben rajtol a női Vuelta
A sprintereknek kedvezett a Romandiai Körverseny utolsó, Vufflens la Ville és Genf közötti 170,8 kilométeres etapja. A várakozásoknak megfelelően mezőnyhajrá döntött, amit a kolumbiai Fernando Gaviria (Movistar) nyert meg a német Nikias Arndt (Bahrain-Victorious) és a brit Ethan Hayter (INEOS Grenadiers) előtt. Az összetett végeredménye már nem változott, a királyszakasz győztese a brit Adam Yates (UAE Team Emirates) diadalmaskodott, mellette az amerikai Matteo Jorgenson (Movistar) és az olasz Damiano Caruso (Bahrain-Victorious) fért még fel a dobogóra.
Torreviejaban egy 14,5 kilométeres csapatidőfutammal veszi kezdetét az idei női Vuelta a Espana. A hétszakaszos megmérettetés végkimenetele az ötödik és a hetedik napon dőlhet el, előbbin a Mirador de Penas Llanas, míg utóbbin a Lagos de Covadonga tizedelheti meg a mezőnyt. A huszonhárom rajthoz álló sor között természetesen a holland Team SD Worx is ott van, keretében a magyar bajnok Vas Kata Blankával. Ami a viadal esélyeit illető, a közvélemény elsősorban a címvédő Annemiek van Vleuten (Movistar) és a tavaszt káprázatos formában teljesítő Demi Vollering (Team SD Worx) csatájára számít.
Fotók: BalatonFondo, velo.hu archívum és Tour de Romandie (press).
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.