Országútis hírek külföldről: szívritmuszavarai okát firtatta van Hooydonck, Geogen Hart a csapatváltásról, csődbe ment a Leopard
Nathan van Hooydonck: nem tudom mi lehetett a gond, talán túl sokat edzettem
Ahogyan arról beszámoltunk, a Jumbo-Visma csapatának kerékpárosa, Nathan van Hooydonck odahaza, Belgiumban egy kereszteződésben állva, az autója volánja mögött ülve kapott szívinfarktust, melynek következtében lenyomta a gázpedált és öt gépjárműnek ütközött neki. A versenyzőt a helyszínen újraélesztették, majd kritikus állapotban szállították kórházba. Mellette ülő terhes felesége szerencsére nem sérült meg. Nem sokkal később a csapat sajtóközleményben erősítette meg, hogy a sportolónál szívizom rendellenességet diagnosztizáltak, ennek kapcsán pedig egy úgynevezett ICD névre keresztelt belső defibrillátort ültettek a testébe. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kiváló csapatembernek fel kellett hagynia a profi kerékpározással. Van Hooydonck a minap az esetleges okokat firtatta.
– Túlságosan kitágult a jobb szívkamrám, ez okozta a problémát – mondta van Hooydonck egy interjúban. – Az elmúlt év decemberében átestem egy tüzetes orvosi vizsgálaton, ám akkor még nem lehetett látni semmi elváltozást. Ellenben az állapotom rohamtempóban romlott. Nem tudom mi lehetett a gond, talán túl sokat edzettem. Korábban általában csak két órákat mentünk nyélen, addig most hármat. Persze nem tudhatom, hogy ennek köze van-e dologhoz.
Tao Geoghegan Hart: a Tour de France senkire sem vár
A 2020-as Giro d'Italia-győztese, Tao Geoghegan Hart hét év után távozik az INEOS Grenadiers csapatától. A brit kerekes az elkövetkezendő három évben a Lidl-Trek kerekese lesz, melynek színeiben az elsődleges célja a Tour de France-on való minél jobb szereplés.
– A Tour de France senkire sem vár – nyilatkozta Geoghegan Hart a Times hasábjain. – Eleddig mindössze egyetlen egyszer indultam a Francia Körversenyen, de szeretnék több lehetőséget kapni. A sportágban eltöltött idő véges, nincs már tíz évem arra, hogy elérjem az álmaim, így élnem kell az adódó lehetőségekkel. A legfőbb célom, hogy az új csapatom színeiben visszatérjek arra a szintre, ahol 2020 májusában voltam.
Bezárja kapuit az egyik legjobb kontinentális csapat
Tizennégy év után búcsúzik a sportágtól a Leopard TOGT csapata, amelyet még 2009-ben Riwal néven alapítottak, s amely egy időben még ProTeam is volt. A sor már tavaly is problémákkal küzdött, ennek orvosolásaként egyesült a luxemburgi Leoparddal, s értek el kiváló eredményeket, nyolc győzelemmel zárva a szezont. A vezetőség igyekezett az idény során egy új tőkeerős szponzort találni, ám ennek hiányában lehúzták a rolót.
Fotók: velo.hu archívum és Leopard TOGT.
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.