Országútis hírek külföldről: Pidcock nagy napja, Valter Attila szerint nyerhettek volna, Mohoric is osztotta ezt a véleményt
Tom Pidcock: tudtam, hogy ez az én napom
Az INEOS Grenadiers kiválósága, Tom Pidcock egy közel ötven kilométeres szóló szökés végén nyerte meg a Strade Bianche egynaposát, azt a klasszikust, amelyen Fetter Erik (EOLO-Kometa) is aktívan mutatta magát, megpróbált felérni a szökésre, míg Valter Attila (Jumbo-Visma) sokat dolgozva csapattársáért, a fantasztikus ötödik helyen végzett, ezzel 180 UCI világranglista pontot gyűjtve. Persze nem szabad elmenni Pidcock kimagasló teljesítménye mellett, aki lassan tényleg alátámasztja azt, hogy a cyclo-cross világbajnokság kihagyása által, az országúton profitál.
– Egész héten remek erőben éreztem magam, tudtam, hogy ez az én napom lesz. Hihetetlen, hogy megnyertem ezt a viadalt, ráadásul egy ilyen támadás végén. Hatalmas tempót diktáltunk, így kissé azért megijedtem, amikor az utolsó kilométereken az üldözők elkezdtek hozzám közelíteni. Hogy milyen érzések kavarognak bennem? Talán először le kell ennek az egésznek ülepednie, hogy megnyugodjak és igazán értékelni tudjam a történteket – nyilatkozta a célba érkezést követően Pidcock, aki 40,636 kilométer/órás átlaggal minden idők leggyorsabb Stradéjét nyerte.
Valter Attila szerint Benoot-val jobban kellett volna kommunikálniuk
.jpg)
A Jumbo-Visma két versenyzője is az első ötben zárt a Strade Bianchén, nevezetesen Tiesj Benoot és Valter Attila. Habár a harmadik és az ötödik hellyel nem lehet elégedetlen a holland sor, ám a célba érkezés után mindketten úgy vélték, hogy akár jobb helyen is végezhettek volna.
– Elképesztő nap volt és rengeteg gondolat kavarog bennem. Az a mentalitás, amit az elmúlt hónapokban átadtak nekem a csapatnál rengeteget segít, hogy ezt az eredményt is meg tudjam élni, ki tudjam élvezni és ami a legfontosabb, hogy tanuljak belőle. De talán ne ugorjunk ennyire előre, hiszen volt egy mozgalmas verseny is. Az utolsó hatvan kilométerig viszonylag eseménytelenül telt a nap, azon kívül, hogy egy kicsit közelebbről megnéztem a hetedik szektor melletti árkot. De szerencsére csak egy rövid kitérő volt. Az igazi menés Pidcock támadásával kezdődött, ahol még elég népes volt a mezőny, talán itt követtem el az első hibát, hogy nem mentem utána egyből. Meg kell szokjam, hogy ez nem az a mez amiben utazhatsz a mezőnyben, cselekedni kell amikor történés van. Igyekeztem a következő meredeken ellépni és felugrani a kis élbolyra, ami részben sikerült is. Bettiolt utolértem, majd ketten üldöztünk egy rövid ideig, de egy vízmosásba leesett a láncom, így újra a “főmezőnyben” voltam. Viszonylag sokan kiértünk az utolsó hosszabb murvás részről, innentől pedig a célig a taktikázásról szólt a verseny. Sikerült nekem és Tiesjnek is bekerülni a következő szelekcióba, így az utolsó órára egy tucatnyian versenyeztünk a győzelemért. Nem túl sokszor voltam ilyen helyzetben, az pedig teljesen új volt számomra, hogy nem egyedül vagyok egy ilyen végjátékban. Mindketten nagyon erősek voltunk és a legjobbat akartuk magunknak és a másiknak is. Felváltva támadtunk, így próbáltunk ellépni az utolsó velünk maradt versenyzőktől, ami egy ideig elég jól be is jött. A legjobb hat között voltunk már és még mindig ketten a csapatból. Tiesj teljesen más ütemben versenyzett, mint én, sokkal okosabban és taktikusabban támadott, míg én a felfelékben bíztam. Hibáztunk, mert nem ismerjük még egymás versenyzési stílusát, az utolsó percek hevében pedig már nem tudtuk megfelelően lekommunikálni ezt. Azért hívhatjuk ezt hibának, mert a világ legjobb csapatában versenyzünk és bennünk volt a győzelem. Ami, viszont még fontosabb: ez nem egy tipikus, “minden rendben van közöttünk” poszt. Tényleg minden rendben van köztünk. Tiesj egy hatalmas versenyző, aki rengeteget segített a csapatba való beilleszkedésembe. Vétettünk hibákat, de mindketten szuper versenyt futottunk. Attól vagyunk érettek és profik, hogy ezt könnyen át tudjuk beszélni. Meghallgattuk a másikat, tudjuk hogyan tudunk jobbak lenni legközelebb. Az első közös versenyem volt vele és az első egynaposom volt ez a Jumbo-Visma színeiben. Tartom, hogy ez a világ egyik legszebb és legnehezebb sportja, pont az ilyen dolgok miatt. Nagyon büszke vagyok a teljesítményemre, elképesztő erőben éreztem magam és ugyanennyire büszke vagyok arra, hogy hogyan reagálunk egy ilyen szituációra – írta közösségi média oldalain Attila.
Matej Mohoric: ezt elrontotta a Jumbo, fel kellett volna áldozniuk Valter Attilát
Érdekes módon a hatodikként célba érő szlovén Matej Mohoric (Bahrain Victorious) is inkább a Jumbo-Visma csapatáról beszélt a versenyt követő nyilatkozatában.
– Teljesen kihajtottam magam, ennél több nem volt bennem, így teljesen elégedett vagyok. Ezt a versenyt a Jumbo vesztette el. Fel kellett volna áldozniuk Valter Attilát, hogy visszahozzák Pidcockot. Erre meg is lett volna a lehetőségük. Tom erős volt, de a szerencse is kellett ehhez a sikerhez, na meg mi is, mivel nem álltunk össze mögötte, ehelyett inkább egymást lószolgattuk – mondta Mohoric.
Fotók: INEOS Grenadiers és velo.hu archívum.
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.