Országútis hírek külföldről: lassan végleges a Vuelta rajtlistája, tréning közben gázolták el Gloagot, a Lidl-Trek is konti csapatot indít
Alakulnak a Vuelta-keretek, nagy harc várható összetettben
Jó néhány keretről korábban már beszámoltunk, miközben szép lassan már szinte minden csapat bejelentette azt a nyolc főt, aki rajthoz állhat az év utolsó háromhetes körversenyén.
A Movistar soránál Enric Mas lesz a kapitány, akinek Einer Rubio, Oier Lazkano és Ruben Guerreiro személyeiben igencsak erős segítői lesznek. Az Astana Qazaqstan valószínűleg a szakaszgyőzelemre hajt majd, míg a Team dsm-firmenich keretében négy GrandTour-újonc is helyet kapott Lorenzo Milesi, Sean Flynn, Oscar Oonley és Max Poole személyeiben – azért kapitányként egy igencsak tapasztalt kerekessel érkeznek, nevezetesen Romain Bardet-val. Az AG2R Citroën, a TotalEnergies és a Lotto-Dstny az Astanahoz hasonlóan egy-egy szakaszgyőzelemben reménykedik, erre a legnagyobb esélye utóbbinak van, hiszen a Thomas De Gendt, Eduardo Sepulveda és Andreas Kron alkotta trió azért ebben a műfajban eléggé veretes. A Caja Rural-Seguros RGA a szökésekben mutatja majd magát, ellenben a Bahrain-Victorious a Santiago Buitrago, Damiano Caruso és Mikel Landa hármassal akár még meglepetést is okozhat.
Az Intermarché-Circus-Wanty Rui Costa és Rein Taaramae kettősét dobja harcba, a Team Jayco-AlUla pedig Eddie Dunbar és Felix Engelhardt duójával támad, ami ugyanolyan érdekesnek ígérkezik, mint a Groupama-FDJ soránál Romain Grégoire a nagy körversenyeken való debütálása. A Cofidisnél a Herrada testvérekre lesz érdemes figyelni, a Team Arkéa-Samsic színeiben Christian Rodriguez készül nagy dobásra, az EF Education-EasyPost kapitánya Hugh Carthy lesz, miközben a Lidl-Trek egy igencsak furcsa nyolcassal támad, náluk talán Juan Pedro Lopez és Bauke Mollema párosát érdemes majd figyelni.
Edzés közben ütötték el a Jumbo-Visma versenyzőjét
Elütötte egy autó az országúti kerékpáros Thomas Gloagot, Valter Attila csapattársát. A Jumbo-Visma csapatának közleménye szerint a huszonegy esztendős brit kerekes térdsérülést szenvedett, melynek következtében műtét vár rá, ezt követően pedig a felépülés és a következő idényre való felkészülés kerül fókuszban.
Gloag tagja volt a holland sor nyolcfős keretének a májusi Giro d'Italián, melyet a csapat kiemelt embere, a szlovén Primoz Roglic nyert meg, a napokban kezdődő Vuelta a Espanán azonban nem indult volna.
A Lidl-Trek is elindítja saját utánpótlás-nevelő csapatát
Több WorldTeam-sorhoz hasonlóan jövőre már az AG2R Citroën és az UAE Team Emirates is indít kontinentális besorolású utánpótlás-fejlesztő csapatot, sőt a minap a Lidl-Trek is bejelentette ez irányú terveit.
Az amerikai formáció már be is jelentette a keret első neveit, amely a német tehetség Tim Torn Teutenberg, valamint Alexandre van Petegem (Peter van Petegem fia) kettőse köré épül. A szakmai stábot a korábbi profi, Markel Irizar vezeti.
Fotók: Astana Qazaqstan (press), Jumbo-Visma (press) és Lidl-Trek (press).
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.