Kiválóan ment a Dauphinén, mégsem lesz ott a Touron Paul Seixas
Remek szezont tudhat eddig magáénak a Decathlon AG2R La Mondiale mindössze tizennyolc esztendős tehetsége.
A francia csapat U19-es keretéből került fel a WorldTeam-sorba Paul Seixas, aki a GP Marseillaise egynaposán rögtön egy ötödik hellyel nyitott. Ezt követően többnyire a versenykilométereket gyűjtötte, majd a Paris-Camamberten dobogóra állt, hiszen másodikként ért célba. A Tour of Alps öt szakaszán négyszer fért oda a legjobb tíz közé, így magabiztosan nyerte meg a pontversenyt, míg a Critérium du Dauphiné összetettjében az előkelő nyolcadik helyen végzett, melyet követően többekben felmerült a kérdés, hogy vajon a Tour de France-on elindítják-e?
– Biztos, hogy nem leszek ott a Tour de France-on, igazából ez soha nem is volt tervben – nyilatkozta a minap a fiatal kerekes. – Mentálisan és fizikálisan is nagyon nehéz volt számomra a Dauphiné, pedig az csak egy nyolcetapos verseny, míg a Tour három hétig tart. Küzdöttem, összességében pedig fantasztikus érzést kölcsönzött, hogy azokkal a kerekesekkel értem napról napra célba, akiket korábban a televízió képernyőjén keresztül csodáltam. Természetesen mint minden bringásé, úgy az én álmom is a Francia Körversenyen való szereplés, de még nem most. Büszke vagyok arra, amit eddig idén elértem, de ez csak egy újabb fontos lépcsőfok a karrieremben.
Fotó: Decathlon AG2R La Mondiale.























Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.