2022.09.03. - Mads Pedersen: boldog vagyok, hogy végre sikerült szakaszt nyernem
Három szakaszmásodik helyet követően végre összejött az etapgyőzelem Mads Pedersen számára. A Trek-Segafredo dán kiválósága tökéletes napot tudhat maga mögött, hisz a gyorsasági részhajrá során is pontokat szerzett, így jelen pillanatban fölényes, 151 pontos előnnyel vezet a zöld trikóért folytatott harcban.
„Tudtuk, hogy ez a befutó kedvez nekem, ennek megfelelően dolgoztunk egész nap, a srácok pedig végig fantasztikus munkát végeztek. Koncentráltak maradtunk, s ez végre kifizetődött. Boldog vagyok, hogy sikerült szakaszt nyernem, ezzel is visszafizetve valamit a csapattársaimnak az eddig elvégzett munkájukért. Alex Kirsch tökéletes helyzetbe hozott az utolsó kilométeren belül, majd Pascal Ackermann indított, talán túlságosan is korán, én pedig mentem vele. Hosszú sprint volt, majdnem 350-nél indultunk el, de végül ez győzelmet ért. A pontversenyben szinte behozhatatlan előnnyel bírok, ami egyrészt hatalmas fölény, másrészt viszont a verseny szempontjából jobb lenne, ha Sam Bennett még itt lenne és éles küzdelemre késztetne. Összességében egy szakaszgyőzelemért jöttem, ez pedig most már meg van, de ez nem jelenti azt, hogy ne akarnék még egyet” - nyilatkozta a célba érkezést követően Pedersen.