laszlopolonkai blog bejegyzései
2023. február 15. szerda 22:12 |
Blog Kiruccanás a Dolomitokba a Giro magyar kerekeseinek buzdítására
Szerző: laszlopolonkai Szakág:
A tavalyi Giro Budapesti rajtjánál is ott voltam, de úgy gondoltam, hogy olyan történelmi jelentősége van ennek és az három magyar versenyző is részt vesz rajta........ ehhez nekem is hozzá kellett tennem valamit, így kitekertem a Dolomitok ba és három szakaszon szurkoltam a fiúknak. |
2022. február 01. kedd 21:20 |
Blog A Tour de Hongrie üldözése, avagy a 2021 - es Magyar körverseny külső szemmel
Szerző: laszlopolonkai Szakág:
Sajnos 2021 évet is főleg a Covid határozta meg a túrázási terveimben, bár a lehetőség adott volt egy komolyabb külföldi kalandra is, melyet tervezgettem, de én tavasszal mindenképpen el akartam kísérni a Tour de Hongrie mezőnyét. Először 2017- ben a Bükkszentkereszt körön drukkoltam nekik, a következő két évben már két szakaszon álltam az út mentén és vártam őket a célban, 2020-ban már négy szakasz hat helyén biztattam Valter Atiékat. Már ekkor megfogalmazódott bennem az, hogy egyszer végig kísérem a magyar körverseny szakaszait. Bár ezt most sem kell szó szerint érteni, hiszen nem ugyanazt az útvonalat jártam be, mint a mezőny, de bizonyos megfontolások miatt nem is ez volt a célom. |
2021. február 16. kedd 19:34 |
Blog Kerékpártúra 19 megyeszékhelyre, 6 napra felfűzve
Szerző: laszlopolonkai Szakág:
A járványhelyzet miatt nem mertem megkockáztatni a Fekete- tengerhez tervezett bringázásomat, így egy hazai körtúrát teljesítettem, mely kivitelezéséhez visszanyúltam a múltba, amikor még a ,, biwakolás’’ jellemezte a szállásaim. |
2020. május 01. péntek 17:09 |
Blog Bringával Koppenhágából, avagy hogyan hajszoltam magam keresztül fél Európán
Szerző: laszlopolonkai Szakág:
|
2020. február 22. szombat 20:51 |
Blog Nyugat-Balkán körbetekerése
Szerző: laszlopolonkai Szakág:
|
2018. január 30. kedd 20:58 |
Blog Kiruccanás a Baltikum államaiba, avagy hogyan lehet megvariálni egy hazatérést
Szerző: laszlopolonkai Szakág:
Baltikum. Talán sok bringás túrázónak ismeretlen terep. Korábban nekem is az volt, de ezen változtatott a tavalyi túrám, melyet szeretnék megosztani veletek. |
2016. december 19. hétfő 23:04 |
Blog Liszabon – Miskolc: avagy hogyan lehet megspórolni egy retúr repülőjegyet
Szerző: laszlopolonkai Szakág:
Az idei túrám az egyik leghosszabb és navigációs szempontból a legbonyolultabb volt, de a legtöbb élményt is nyújtotta számomra. |
2015. augusztus 15. szombat 00:25 |
Blog Istam-buli kaland
Szerző: laszlopolonkai Szakág:
Idei túrámat Istambul oda- vissza teljesítettem . |
2015. január 11. vasárnap 21:18 |
Blog Giro d' Italia 2013, avagy kétezer km tekerés története
Szerző: laszlopolonkai Szakág:
Ezt a Giro d' Italia túrát 2013-ban produkáltam ugyan , de most van lehetőségem közzé tenni .
|
2014. december 15. hétfő 23:03 |
Blog Bringatúra Északon: Helsinki - Nordkapp - Stockholm
Szerző: laszlopolonkai Szakág:
|