Blog A Tour de Hongrie üldözése, avagy a 2021 - es Magyar körverseny külső szemmel
A Tour de Hongrie üldözése, avagy a 2021 - es Magyar körverseny külső szemmel
Sajnos 2021 évet is főleg a Covid határozta meg a túrázási terveimben, bár a lehetőség adott volt egy komolyabb külföldi kalandra is, melyet tervezgettem, de én tavasszal mindenképpen el akartam kísérni a Tour de Hongrie mezőnyét. Először 2017- ben a Bükkszentkereszt körön drukkoltam nekik, a következő két évben már két szakaszon álltam az út mentén és vártam őket a célban, 2020-ban már négy szakasz hat helyén biztattam Valter Atiékat. Már ekkor megfogalmazódott bennem az, hogy egyszer végig kísérem a magyar körverseny szakaszait. Bár ezt most sem kell szó szerint érteni, hiszen nem ugyanazt az útvonalat jártam be, mint a mezőny, de bizonyos megfontolások miatt nem is ez volt a célom.
2019 Kazincbarcika Nikodemus Holler ( Bike Aid ) két sprinterszakaszt nyert
0. Nap : Budapest - Sárosd ( Pozsár -tó ) 75 km
Budapesten a lányomék háza előtt kipakoltam a kocsiból a bringámat és cuccaimat, majd felmálházva gurultam egy kört a kisunokámmal, majd nekivágtam a kalandomnak. A hatos főút mentén eltekertem Érdre, majd rátértem a hetes főútra, melyen szerencsére még meghagyták a kerékpározás lehetőségét, bár személy szerint nem ajánlanám ezt az útvonalat az amatőr és családos túrázóknak a Balaton, illetve a Velencei tó megközelítésére, hiszen – különösen hétvégén – sok autós spórol itt matricát, vagy kerüli az autópályás dugókat.
Kápolnásnyéknél én is lekanyarodtam a tóparti kis utcák adta biztonságba és a tó vége előtt Dinnyés felé fordítottam a kormányt.
Az akkori kijárási tilalmi szabályok szerint éjszaka már nem tartózkodhattam közterületen, így a jól bevált vadkempingezés is súrolta volna a törvényesség határait. A kempingek szinte egyike sem nyitott még ki, a szállodák, panziók látogatása sem volt túlságosan előnyös ( ezt a formát korábban sem részesítettem előnyben). Viszont május elején engedélyezték az éjszakai horgászatokat, így ezt az engedményt meglovagolva, felvettem azoknak a horgásztavaknak a tulajdonosaival a kapcsolatot, ahol az éjszakázásaimat terveztem.
Így jutottam el első nap a Pozsár tóhoz is, ahol – az előzőleg telefonon egyeztetett – Kerek-tó partján felállítottam a kis sátramat. A horgászok – ha voltak egyáltalán – a szemközti nagyobb tónál hódolhattak szenvedélyüknek, így a békák kuruttyolásán kívül teljes nyugalomban térhettem a hálózsákomba.
Szerencsére a szúnyogok támadása előtt már bezárkóztam a kutyaólamba.
1. Nap : Sárosd – Kaposvár - Öreglak ( Kastélypark horgásztó ) 188 km
A nagyobb túráimon általában 2-3 órakor ébredek, de azon a napon nem volt 250-300 km előttem, tehát a napfelkeltével elegendő volt előbújnom a sátramból. Gyorsan összerámoltam és már tapostam is a pedált a tördelt aszfalton. Sietnem sem kellett, hiszen a kiszemelt hely száz kilométeren belül volt, terveim szerint dél környékén landolhatok.
Szép idő volt a lankás dombokon nagyon jól haladtam. Korábbi túráimon is feljegyeztem számomra különleges helységneveket, onnan is egy pár: Iregszemcse, Torvaj, Szorosad, Patalom, Büssü, Edde, Gölle.
Írásaimból már kiderült, hogy szenvedélyes kulacsgyűjtő vagyok, így eme hobbim előtérbe helyezve választottam ki a helyet, ahol várhattam a mezőnyt. Háromhetes körversenyek és egyéb tv közvetítések során már láttam, illetve hallottam a ,, szemetelőzónákról ’’, de a Tour de Hongrie-n nem tudtam, hogy mennyire veszik ezt komolyan. Régebben frissítőzónák voltak, ahol megkapták a versenyzők az utánpótlást, de a kulacsokat, illetve az egyéb szemetet bárhol eldobhatták. A szigorú szabályok ( kemény pénzbüntetés, kizárás) miatt elvileg csak ezekben a zónákban lehet megszabadulni a fölöslegtől, így én is erre koncentráltam. Andocs községnél volt kijelölve – táblákkal is – a zóna, de a mezőny megérkezése előtt négy órával már 15-20 ember táborozott a zónában. Ez egy kissé elszomorított, vigaszként bementem a faluba és jól bevásároltam abból a három száraz kifliből.
A közben eleredő eső sem tántorította el a várakozókat, ezért úgy gondoltam, hogy felmegyek az útvonal korábbi szakaszán elnyúló dombra, ott talán kevesen lesznek és a lassúbb mezőnyben jobban felismerhetem az ismerősöket. A dombtetőn egy Bingoal kísérőkocsi várakozott, én meg letelepedtem melléje. Az esőben nem volt nagy élvezet toporogni, de az egyik segítő elkövette azt a hibát, hogy kiszállt én meg rácsaptam a lehetőségre és máris lett egy kulacs tele izóval. Később tovaálltak és én is visszagurultam a szemetelőzónához, ahol az eső hatására megszaporodtak az emberek. Izgatottan vártuk az előfutár rendőröket, majd a rendezők autóit, ahol az egyikben örömmel fedeztem fel régi ismerősöm Speciár Viktort.
Teljes szurkolói felszerelésbe rántottam magam, maszk, kesztyű, zászló. Először egy háromfős szökevénycsapat haladt el majd a mezőny együtt süvített el előttem vagy hatvannal. Ordítottam a magyar srácoknak, de szerintem ők a kanyarra koncentráltak inkább. Nem is igazán értettem, hogy miért egy lejtős szakaszra tették a szemetelést, ráadásul még kanyarodott is az út. Egyetlen kulacsot sem láttam repülni, melyet megmagyaráz, hogy viszonylag a szakasz elején volta ( 35 km) és az esős, hűvös időben nem igazán fogyott az itóka. Az autós karaván is elhúzott mellettem és én is nyeregbe pattantam, hiszen amíg ők még visszakanyarodnak a Balcsihoz és onnan le, addig nekem le kellett érnem a célvároshoz. Volt bőven előnyöm, hiszen nekik 125 kilométert kellett tekerni, addig nekem csak negyvenötöt és erre volt bő két órám. Lazítani azért mégsem lehetett, hiszen ők is nagyon felpöröghettek, viszont nekem volt 25 kg csomagom…….
A falvakba érve sokan az út mellett maradtak és biztattak, illetve sajnáltak, hogy így lemaradtam, kaptam néhány csípős megjegyzést is, amit nem hagytam szó nélkül: ,,Ennyi előnyt adtam nekik ’’, vagy ,,nekem cipelni kell a lakó és szervízbuszomat is’’. Kaposvárra beérve megkerestem a kiszemelt helyet, mely a befutó előtti hosszú egyenesnél volt, viszont ott már tömegével rajzottak az emberek. Ide volt kijelölve a szemeteszóna és innen még egy három kilométeres kört tekertek, míg ezután bezuhantak a célba. Én 2007- ben voltam először a Tour de France - on és azóta még négyszer, 3 Giro, 7 Tour de Pologne, Luxemburg kör, 2012 Olimpia, tehát elég sok nemzetközi versenyt láttam és állítom, hogy a TDH sok szempontból felveszi a versenyt ezekkel a nagy megmérettetésekkel
. Az egyik, hogy a mezőny előtt haladó szervezői kocsi folyamatosan tájékoztatja a nézőket a verseny állásáról, a nagyobb tömörüléseknél meg is áll, de egy-két szurkoló esetén is nyomja az információkat. Az izgalom a tetőfokára ért, mikor a helikopter hangja közeledett, a szökevényeknek már csak minimális előnye maradt. A sereg elhúzott, de bíz én egyetlen flaskát sem láttam repülni. Hamarosan megjöttek a körözésből és hatalmas iramban abszolválták az utolsó kilométert. A tömeggel én is megindultam a célterület felé, célba véve a várakozó csapatbuszokat. Bevallom, hogy a vírushelyzet miatt voltak aggodalmaim a ,, buborékszabály ’’ miatt, de a kirakott kordonokon simán átjártak a tömegek.
Közben találkoztam a magyar válogatott néhány tajával is, akikre később részletesen kitérek. Rutinos kulacsgyűjtőként bevetettem minden tapasztalatomat, a szerencse is mellém szegődött és az eredmény magáért beszél. Kicsit röstelltem, hogy az eredményhirdetést kihagytam, de nem szerettem volna a sok maszk nélküli ember közt lébecolni és más dolgom is akadt…….
Egy távolabbi részen kiürítettem a flaskák tartalmát ( persze az original, erőt adó izotóniásokat meghagytam) és igyekeztem helyet találni nekik az egyébként is szűk zsákjaimban. Az arra járók persze csodálkoztak a zsákmányomon és páran kunyerálással is próbálkoztak, de leszereltem őket azzal, hogy ezért tekertem ide Miskolcról. Egy óvodás kisfiú kérésének azonban nem tudtam ellenállni és kezébe nyomtam egy kincset, mely fajtából maradt még egy pár.
Felpakolva elindultam a következő ,,szállásom’’ felé ami bő kétórányira volt még. Pamuk község vonalába érve jó pár géles tasakot láttam az aszfalton és a padkán, rögtön tudtam, hogy itt egy szemetelőzóna közepébe cseppentem. ,,Talán akad egy-két kulacs is az árokban’’ gondolattal leállítottam a bringát és elkezdtem szedegetni a zacsekokat, közben az árkot fürkésztem. Már kezdett sötétedni, mire visszaértem a bringához ( még szerencse, hogy nem lovasították meg) egy maréknyi melléktermékkel. Előző két évben - a TDH útvonalán - Miskolc 50-60 kilométeres körzetét bejárva szintén összeszedegettem az energiapótló tartókat, miközben kulacsokra vadásztam. Tény, hogy a zacskók töredékét találtam meg flaska formájában, de jóleső érzés volt védenem a környezetet, a jutalék a pár darab teli energiagél lett.
Már sötétedett, mikor beértem Öreglak nevű falucskába, ahol az istennek sem találtam meg a horgásztó kicsi utcácskáját és egy jóakaróm el akart küldeni a szomszéd falu tavához is, amikor telefonos segítséggel eljutottam a Kastély Park tavakhoz. A tulajdonos telefonon adott instrukciókat a megfelelő tóhoz való eljutáshoz, valszeg a késői időpont és a vírushelyzet miatt.
Ebbe a jól felszerelt esőbeállóba kaptam kvártélyt, tökéletes táborhelyem lett és nem mellesleg mellette volt még két zuhanyfülke és wc, amiket egy jóleső tusolás erejéig ki is használtam. ,, Soha rosszabb napot’’ gondolattal hajtottam fejem álomra, miközben a békasereg a füldugómat semmibe véve adott koncertet és csak a fáradtságom győzte őket le kábé két perc alatt.
2. Nap : Öreglak – Zalaszántó – Nagyvázsony ( Várkert horgásztó ) 137 km
Ezen a reggelen újra megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy hét óráig aludhassak. Gyorsan összepakoltam és telefonos segítséggel kijutottam a hatalmas kastélykapun. Ezúton is szeretném megköszönni a remek táborozási lehetőséget.
Egy órás tekeréssel értem el a magyar tengert és a fonyódi mólón jól megreggeliztem. Az időjárás nem volt éppen szívderítő, de bíztam a kellemesebb folytatásban. A Balaton kerékpárúton folytattam utamat, melynek ez a szakasza soha nem volt a szívem csücske az unalmas kis utcákon halad, alig tér le a partra, zötykölődős aszfalt, nemszeretem kategória.
A tó nyugati végén monumentális útépítési munkálatok folytak, sokáig csak kerülő dózerutakon lehetett tekerni, olykor munkagépek között.
Aztán friss aszfaltra tértem rá, ahol még a gépek dolgoztak, úgyhogy bizonyos szakaszon én tekertem rajta először. Zalaszentlászló és Cserszegtomaj között volt kijelölve a második nap egyik szemetelőzónája, így oda tartottam. A helyszínre érve eleredt az eső és mivel volt még legalább három óra a mezőny megérkezéséig, gondoltam legurulok a következő faluba. Egy mellélutat biztosító két rendőr közelébe letelepedtem és várakozó álláspontra helyezkedtem. Szóba is elegyedtem velük, főleg a verseny történéseiről, szereplőiről beszélgettünk.
Közben megérkezett a magyar válogatott kisérő furgonja is, ahol viszont én érdeklődtem a kulisszatitkokról. Már megjelentek az első motoros rendőrök és én felkerekedtem, hogy visszamenjek a zónához. Igen ám, de az addig barátságos rendőrök megálljt parancsoltak azzal, hogy nekik le kell zárni az útszakaszt, senkit nem engedhetnek be. Próbáltam győzködni őket, hogy én csak az út szélén feltolom a bringám és senkit sem akadályozok, hiszen az út mellett lehetnek nézők, akik szurkolnak a versenyzőknek, de hajthatatlanok maradtak. Nagyon felbosszantottam magam, de sok mozgásterem nem lévén visszaültem az árokpartra. Szerencsémre hamarosan egy rendőrautó állt meg és én rögtön segítséget kértem a bennülőktől, akik utamra engedtek azzal a feltétellel, hogy a mezőny megérkezésekor lehúzódom az úttestről.
Sok időm nem maradt nekiiramodtam a domboldalnak és tíz perc múlva már a szemetelőzónánál voltam. Ezen az 5-600 méter hosszú szakaszon 8-10 ember várakozott, én is felvettem a pozíciómat távolabb a többiektől. Végre feltűnt a szökevénycsoport élükön Pelikán Janival, akivel évekkel ezelőtt sokat versenyeztem a Supercross sorozatban. Pár perc hátránnyal elrobogott a mezőny is és repült néhány kulacs is. Kettő a közelemben landolt egyért viszont egy száz méteres sprintet kellett abszolválnom.
A másik irányból is elindult egy férfi erőteljes futásban. A fáradt izmaim és a klipszes kerékpároscipőm nem lett ugyan előnyömre, de nem rossz időt futottam százon, de egy méterrel lemaradtam a flaskáról. Bosszantott egy kicsit, de abban a pillanatban megpillantottam a másik oldali árokban egy piros kulacsot és már futottam is érte. Már hajoltam a kincsért, amikor hátulról egy nagy lökést kaptam és bezuhantam az árok másik oldalára. A ,,támadóm’’ örömittasan ölelte magához a kulacsot, de én nem hagytam annyiban és követeltem tőle azzal, hogy bíz nem fair játékot játszik, azzal, hogy kihasználta az erőfölényét és hátba támadott. Nem nagyon hatottam meg, így elengedtem a dolgot – mást nem is tehettem – de pár lépés után megfordult és visszadobta a flaskát, miközben elnézést kért. Én is motyogtam valamit és visszakullogtam a bringámhoz.
Felültem és indultam utamra, mikor láttam, hogy két fiúgyermekkel beszélget a férfi. Megálltam mellettük és átadtam nekik egy Vini Zabu kulacsot ( Bahreim kulacsom még nem volt és azt mindenképpen meg akartam tartani). Nagyon meglepődtek én meg kihasználtam a pillanatot és eltekertem. Nem tudom, hogyan fajulhattak így el a történtek és elgondolkodtatott, hogy mire képes a vadászösztön és egy darab műanyag birtoklási vágya. Közben újra eleredt az eső és nem is akármilyen intenzitással, de miután semmi perc alatt átáztam, nem lett volna értelme beállni egy eresz alá, ráadásul az idő is sürgetett, hiszen egy hatvanas még hátra volt a napból. Átevickéltem egy dombon, majd a tapolcai medencén keresztül értem be a ,,művészetek völgyébe ’’ azaz Kapolcsra. Vigántpetendnél letértem a főútról és a körverseny vonalát követve megmásztam egy 150m szintet takaró dombot, melynek a tetején hegyi pontokért ment a küzdelem. Közben egy szemetelőzónát is érintettem és felkapkodtam pár géles zacskót és meg is lett a jutalmam egy kulacs formájában. Lefelé menet megtaláltam az utam első ,, véletlenül elejtett’’ kulacsát is, melynek nagyon megörültem. Hamarosan beérkeztem Nagyvázsonyba, ahol telefonon egyeztetve találkoztam a szállásadó jótevőmmel, Zoltánnal, aki a helyi horgászegyesület elnöke.
.jpg)
A korábbi egyeztetésünkben benne volt a horgászok által használt házikó is, de nem konkretizáltuk, ám amikor meglátott totál elázva, fáradtan nem is tétovázott a házikó használatában. Nagyon meghatódtam ezen emberi gesztuson, pláne mikor benyitottunk és egy kényelmes és kulturált helyiség tárult elém, konyhával, mosakodási lehetőséggel. Hálálkodva búcsúztam el a jótevőmtől és gyorsan kiteregettem a vizes cuccaim, megmosakodtam és átöltöztem száraz ruházatba, mert már nagyon fáztam. Kimostam a kulacsaim és megvacsoráztam, telefonálás haza.
A lócákból összeállítottam egy ágyat, elalvás előtt hálát adtam az égnek, hogy nem egy hideg sátor kemény aljában, hidegben és annak beázott állapotában kell feküdnöm, mint azt már számtalan alkalommal megtörtént a korábbi túráimon.
3. Nap : Nagyvázsony – Tata – Esztergom ( Bottyán - tó ) 209 km
Kellemes éjszakai pihenés után újra a nappal keltem és 77- es főúton betekertem Veszprémbe.
A városon átjutva rövid reggeli pihenőt tartottam a híres aréna előtt. Mivel a nyolcas főúton nem lehet bringázni, így Hajmáskér felé egy kerülőt kellett tennem, majd Öskü után be kellett vállalnom egy négy kilométeres földutat is.
Ez a szakasz nem volt egészen ínyemre, hiszen az előző napi eső igencsak feláztatta a földet és nagyon ragadtam a sárban, párszor tolnom is kellett a szerelvényem. Várpalota után is egy tíz kilométeres dózerút volt a terveimben, de ezt már nem mertem bevállalni az előzmények miatt.
Ehelyett nekiugrottam az északra tartó, háromszáz méter szintemelkedést tartogató aszfaltos emelkedőnek, mely igen keménynek bizonyult a sokszor 8-10 % meredekségével. Szenvedtem is egy jót, de tudtam, hogy időben jól állok és bőven a mezőny előtt járok. A Bakony lankáin át eljutottam Mór városába, majd hamarosan Környe település aszfaltját koptattam. Innen Tata felé fordulva igen erős forgalom fogadott, sok teherautóval és keskeny útsávval, amire rátett egy adagot a szembeszél is. Ehhez hozzájött, hogy öt kilométer múlva egy körforgalom után tiltó táblába botlottam. Annyi idő már nem volt, hogy visszamenjek és egy nagy kerülőt tegyek, ezért bevállaltam az út melletti földút nyomvonalát, ahol zötykölődtem egy darabig a sáros talajon, majd visszakapaszkodtam a főútra és a leállósávban tettem meg a hátralévő 2-3 kilométert. Tatára érve első utam a keresztlányom üzletéhez vezetett, ahol leadtam a kulacsaimat, hiszen logisztikailag már nehézséget okozott és a reménybeli újabb zsákmány szállítását is meg kellett oldanom.
A város bevezető szakaszán vártam őket, sajnos nem sokkal előtte egy bukás történt, aminek Fetter Erik is részese volt. A mezőny elhaladása után siettem a célhoz, ahol a befutóról már sajna lemaradtam, de a versenyzőket még üdvözölhettem. A vírushelyzet kapcsán néhány észrevétel a ,,buborék’’ témájában: az első szakasz után semmi korlátozással nem találkoztam, ami védte volna a csapatok buszainak környékét a nézőktől. A szervezők előzőleg és a verseny közben is többször kérték a nézőket a szájmaszkok használatára, ezt csak kevesen fogadták meg, szerintem maximum 20%.
Tatán már körbevették kordonszalagokkal csapatok zónáját, polgárőrök és rendőrök is felügyelték, hogy nézők ne jussanak be a zónába, de a célba érkezés után már nem tudták kontrollálni az érdeklődőket. Én a ,,szerelvényemmel’’ nem mentem be a buszok közé, de a visszaérkező riderektől bizony elkértem pár kulacsot. A magyar csapat minden tagját ismertem valamilyen szinten, csak röviden: Szöllősi Feri, több versenyen találkoztunk, beszélgettünk, nagyon jó humorérzékű srác, Hrenkó Norbi, évek óta versenyzünk együtt főleg Tirpákiában, Orosz Gergő, földim, többször találkozunk főleg a Bükkben, Rózsa Balázs, több, mint tíz éve még a Supercross időkben kezdődött ismeretségünk, Palumby Zsombor több mtb versenyen beszélgettünk, Karl Ádámot az utóbbi időben ismertem meg és tartjuk a kapcsolatot a közösségi médiában. Ezt csak azért írtam le, mert a befutó után megkerestem a táborukat és váltottam velük pár szót.
Az nagyon szembetűnő volt, hogy amíg más csapat nagy busz, de legalább egy nagy méretű lakóautó kényelmét élvezhette a verseny előtti utazásban, előkészületekben, a célba érkezés utáni tisztálkodásban, étkezésben, addig a mi fiaink egy furgon elé kirakott kempingszékekkel kellett beérniük. Később ezzel a témával felvettem a kapcsolatot a szövetségi kapitány Dér Zsolttal és felajánlottam, hogy jövőre egy bérelt lakóautóval és szívesen kísérném a válogatottat és segítenék a tennivalóknál. Az önzetlen ajánlatom a jelen pillanatig tudomásulvétel szintjén landol, remélem az ötletem – ha nélkülem is – realizálódni fog a közeljövőben. Találkoztam még Kusztor Petivel ( aki dedikálta is a kulacsát) és Pelikán Janival is aki a legjobb magyar versenyző mezét vehette fel. Gyűjtöttem pár relikviát, majd nekilódultam, hiszen egy hatvanas még előttem lebegett az aznapi etapomból. Északra tartva értem el a Duna vonalát, majd azt követve Esztergom előtt tértem le a Bottyán tóhoz.
Itt is előre megbeszéltem a tulajdonossal a sátorozási lehetőséget, így letáboroztam a tó belső oldalán a csap mellé, ahol meg is tudtam mosakodni. Már teljesen besötétedett, mikor behúzódtam a hálózsákomba és rengeteg élménnyel a tarsolyomban hajtottam álomra a fejem.
4. Nap: Esztergom - Szigetmonostor (rév) – Abasár - Mátraháza – Gyöngyös ( Deli – tó) 214 km
Csípős reggelre ébredtem, az órám alig mutatott 5 fokot és akkora köd lepte el az utat, hogy kénytelen voltam hátsó villogót kapcsolni. Igyekeznem kellett, hiszen a váci komp csak óránként közlekedett és nem akartam sok időt elvesztegetni az átkeléssel. Mikor megérkeztem a rév kikötőhöz a komp már kikötéshez készülődött, szinte az utolsó pillanatban futottam be…….. gondoltam akkor, de mikor az autók elhagyták a hajót a matróz nem engedett fel senkit, mert a túlsó rámpa hidraulikája elromlott, javítani kellett. Kérdésre egy óra késést mondtak, az még belefér, gondoltam.
Akkor viszont már aggódni kezdtem, amikor egy óra múlva érkezett meg a szerelő, aki eltűnt a komp gyomrában. A terveim szerint a Markaznál kijelölt szemetelőzónához szerettem volna elérni, ami több, mint száz kilométerre volt még, az itiner szerint a mezőny fél négy előtt érhet oda. Ekkor fél tíz volt, tehát maradt hat órám arra, hogy átkeljek a Dunán és letekerjem a százast. Amikor feljött a szerelő, odamentem hozzá és rákérdeztem, hogy egy órán belül elindul- e a hajó, de ő nemleges választ adott. Gyors átprogramozás ….. elindultam a sziget déli része felé, azzal az információval, hogy Suránynál van rév. IRÁNY SURÁNY! A gáton eszeveszetten tekertem, hiszen nem szerettem volna éppen csak lemaradni a kompról. A révhez érve járókelők közölték, hogy már rég nincs átkelés, menjek tovább Szigetmonostorra. Őrült hajtás, a kikötőnél láttam, hogy a túlpartra éppen kiköt a komp, így - ha nincs is szerencsém – megnyugodtam egy kicsit.
Végre a kompon egy kis nyugi, eltervezhettem az útvonalamat, hiszen az eredeti tervemtől 15 kilométerre délebbre kötök ki,
tehát másképp kell tovább haladnom. A mogyoródi domb kétszáz méteres szintemelkedése nem esett valami jól, de nincs választásom kapaszkodni kell. Közben egy erdőben elrejtettem a kulacsaimat, hogy ne kelljen cipelnem tovább. Gyöngyös után utolért egy háromtagú társaság ( két fiú és egy lány) , akikhez beálltam szélárnyékba, de az országúti harmincötös tempójukat csak az aszódi emelkedőig bírtam. Hatvanban integettek - a fagyi nyalogatása közben – majd Hort előtt újra meghúztak egy pár kilométeren keresztűl. A Gyöngyös utáni 100 szint már nagyon nem esett jól, ráadásul három óra elmúlt és még egy tízes volt a zónáig. Abasár központjában a nézők elállták az utat, ki akartam kerülni őket, ám egy polgárőr bácsi elém állt és határozottan jelezte, hogy sehova tova.
Én mondtam, hogy tolom a bringám az út mellett, de ő nem engedett, neki kiadták, hogy zárja le ezt az útszakaszt. És valóban az emberek ott tolongtak egymás hegyén-hátán a szűk kereszteződésben, - többnyire maszk nélkül - és a belátható szakaszon senki sem állt az út mellett. Próbáltam magyarázni, hogy ez egy verseny és nézni, szurkolni lehet az út széléről bárhol…….hajthatatlan volt, sőt pár helyi lakos még mellé is állt elég agresszíven, így jobbnak láttam elhúzni onnan a csíkot. Persze nem adtam fel ilyen könnyen, a párhuzamos utcán haladtam a falu végéig, onnan a kerékpárúton igyekeztem, amikor feltűnt a szökevénycsoport négy kerekese. Hamarosan a mezőny is megérkezett és hangos buzdítással üdvözöltem a magyar fiúkat. A konvoj elhaladása után elindultam utánuk.
A Mátrafüredig tartó emelkedő igen combos volt számomra, de ugyanakkor nagyon élveztem, hiszen nagyon sok kerékpáros előzött meg, köztük jó pár ismerős is buzdított. A Mátraházáig tartó közel tíz kilométeren is emelkedett, de felvettem egy alaptempót és egyenletesen haladtam. A bringások átvették a hatalmat ezen a szakaszon, felfelé is sokan tekertek, de lefelé is száguldoztak elég sokan, hogy aztán újra nekiveselkedhessenek az emelkedőnek. Mátraházánál felkanyarodtam Kékestető felé, ekkor már 8-10 % nagyon nem esett jól, az út mellett rengeteg ember biztatott a haladásra. Ahogy kapaszkodtam felfelé egyre sűrűbben voltak a nézők és két kilométer szenvedés után visszafordultam és legurultam a parkolóba.
A mezőny eleje hamarosan megjelent, aztán lassan szállingóztak a többiek is, így egyesével is lehetett biztatni a fiúkat és én nem is kíméltem a hangszálaimat. Az elképzelésem jónak bizonyult, mert repült néhány kulacs, de voltak nálam fürgébb ürgék. Az utolsó versenyző elhaladása után körülnéztem a buszok környékén és kunyeráltam pár kulacsot, majd a visszaérkező versenyzők közül is zargattam egy párat. A nagy buszok parkolójában semmi korlátozás nem volt, a kisebb parkoló ugyan körbe volt szalagozva, de ezt senki sem vette komolyan. Nagyon sok ismerőssel találkoztam, akik vagy autóval, vagy keróval jöttek fel szurkolni. Ekkor már elkezdett szemetelni az eső, elindultam lefelé, de velem együtt a rengeteg autó és kerékpáros.
Az ég teljesen besötétedett, szakadni kezdett az eső, csúszott az aszfalt, totál veszélyessé vált a helyzet. Közben az útzárat is feloldották és a másik irányból is megindultak az autók, tiszta horror volt számomra a lejtmenet. Megállni nem volt sok értelme, mert csurom vizesen nagyon fáztam, az ujjaim begörcsöltek a hidegtől és az állandó fékhúzástól, az autók és kerekesek suhantak mellettem, félelmetes percek voltak, pedig már megéltem egy két hasonló szituációt. Végre elértem Mátrafüredet és onnan már a kerékpárút némi biztonságot adott és az eső is alábbhagyott. Gyöngyösre érve felhívtam a következő szállásom gazdáját, de nem vette fel a telefont. Előzőleg elmondta, hogy ha esik az eső, akkor csak nagy kerülővel lehet megközelíteni a tavat. Dideregve várakoztam a városban, szerencsére sikerült felhívnom és öt kilométer után landoltam a Deli horgásztó házánál.
A tónál Tamás fogadott és a fedett terasz betonjára felállíthattam a sátram. Totál szétázva, szétfagyva próbáltam magam összekaparni, bevinni némi kalóriát és minden száraz holmit magamra húzni. Vacogva bújtam a hálózsákomba és azzal vígasztaltam magam, hogy ennél már csak jobb folytatás jöhet.
5. Nap : Gyöngyös- Budapest 112 km
Éjszaka nem volt melegem és a kemény beton nagyon kényelmetlenné tette a fekvésem, ezért reggel korán összerámoltam a cuccaim. A vizes ruhák természetesen nem száradtak meg, így ezek egy részét kiakasztottam a csomagjaim tetejére, a többit meg bezsákoltam.
Az útvonalam ugyanaz volt, mint előző nap délutánján, hiszen vissza kellett mennem a fővárosba. Közben beugrottam az erdőbe, - ahol előző nap eldugtam a kulacsokat – és ott hagytam a sátrat, hálózsákot, minek cipeljem fel Pestre. Ezeket másnap – immár autóval – begyűjtöttem. Borongós, hűvös időjárás kísérte utamat, egyszer az eső is rákezdett, de én ehhez már hozzászoktam. Mogyoró- Fót útvonalon közelítettem meg a fővárost és tizenegy óra körül már a Városligetben tapostam a pedált.
Bóklázgattam még a téren a szervezőkkel beszélgetve, majd hamarosan sorra érkeztek a csapatok buszai a Szépművészeti Múzeum előtti részre. Itt már komolyan vették a lezárást, civilek nem mehettek be a buszok közé, kivéve az oldalt elhelyezkedő lakóautós parkolót. Alig lézengett pár ember a kordonok előtt, így kihasználtam a helyzetet és szóba elegyedtem néhány szerelővel, akik ,,lőtávolban’’ készítették elő a bringákat.
Végre megérkezett a feleségem, akit már nagyon vártam, együtt örültünk a találkozásnak. Sétáltunk egyet a ragyogó napsütésben, majd visszatértem a verseny ,,bűvkörébe’’.
A rajt előtt felkerestem a magyar srácok buszait - többek között Kusztor Petit is - és sok sikert kívántam nekik a zárófutamra. A rajtot még megvártam, aztán – minő meglepő – elindultam a ,,szemetelőzóna’’ felé, mely a Dózsa György úton a Puskás Aréna előtti egyenesben volt kijelölve. Ott már pár százan várták az újabb köröket és a repülő kulacsokat. Középtájon álltam meg a csapatautók között, abban a reményben, hogy talán lábam elé gurul egy-két flaska.
Már a harmadik- negyedik kört rótták a fiúk és kialakult egy négytagú szökevény csoport, köztük Fetter Erikkel, aki feltűnően sokat vezetett. A kulacsok ugyan repülgettek, de olyan sok néző közt oszlott el, hogy nem sok esélyt láttama sikerre. Taktikát változtattam: a mezőny elhaladása után kibandukoltam az úttestre és elkezdtem összeszedegetni az eldobott géles zacskókat. A következő kör után már nemcsak a közvetlen előttem lévő területen, hanem egyre távolabb elmentem és gyűjtögettem a zacsekokat. Eleinte mindenki megrökönyödve nézett, összesúghattak mögöttem ,,mi a fenét csinál ez az alak?’’ , de aztán a körök múltával megszokottá váltam. Kezdett bejönni a taktikám: először a Jumbo segítői jöttek elém és hoztak egy tasakot a szemétnek és elismerően szavakat hangoztattak, majd a Bike Exchange emberei kínáltak fel egy teli kulacsot, de én inkább egy tarisznyát kértem - és kaptam – tőlük.
A kirívó tevékenységem nem hagyta hidegen a Novo Nordisk csapatát sem, ahonnan tarisznya és kulacs lett a jutalmam. Közben persze buzdítottam a versenyzőket is, onnan is becsapódott egy flaska. A végére összegyűjtöttem egy kisebb szatyor szemetet az útról, de ami ennél fontosabb, hogy szinte minden csapat segítője látta a tevékenységemet és ez beékelődött az emlékeikbe. Begyűjtöttem pár ígéretet a cél utáni időszakra, így az utolsó körben már én is tekertem a célterület felé. A befutót éppen elértem és rutinosan oda helyezkedtem, ahová a versenyzők elhagyják a célterületet. Kunyeráltam még pár kulacsot és váltottam néhány szót a magyar srácokkal. Szerencsémre Filutás Viktor – aki szerintem az országútisok között a leg- vidámabb és legközvetlenebb srác….na meg Szöllősi Feri - felismert és odaköszönt, de ez a gesztus a kesztyűjébe került, később adott autogramjával kiegészítve. A zónában elvetett magvakat is kezdtem learatni és több csapat segítője is készséggel adott souvenirt némi rábeszélés után.
Persze mindezt úgy kellett összeraknom, hogy a csapatbuszok még kordonok közt voltak és a biztonsági emberek szigorúan védték a határokat. Több éves tapasztalat, hogy a nagyobb csapatok az utolsó szakasz után szétosztják a megmaradt kulacsokat, ez itt nem volt jellemző, csupán pár team osztogatott néhány darabot főleg a gyerekeknek.
Az eredményhirdetésnél nagy tömeg gyűlt össze, így inkább én ezt kihagytam, inkább ellátogattam a srácok táboraiba, ahol mindenkivel váltottam pár szót, gratuláltam nekik és kértem tőlük aláírásokat – ha lehetett, természetesen a saját kulacsaikra – betartva a maszkviselést és a távolsági szabályokat.
Az előzőekben már utaltam arra, hogy van némi összehasonlítási alapom a nagy körversenyek – és egyéb nemzetközi futamokat – valamint a Magyar körverseny tekintetében. Persze csak külső szemlélőként és kellő szakmai háttér hiányában teszem, de szerintem nagyon jó színvonalú többnapos versenyt hoztak létre a szervezők, Eisenkrammer Károllyal az élen, akit mindig is nagyra tartottam, mind versenyzői, mind szervezői téren és akit személyes ismerősömnek is tekinthetek, bár a kapcsolatunk kimerül évi 1-2 alkalommal történő néhány mondat váltásában. Az évek során összekovácsolódott szervezői gárda jó kapcsolata lehet a rendőrséggel, önkormányzatokkal és a World szintű csapatokkal, hiszen egyre nagyobb létszámban jelentkeznek be.
A start és célterületek kialakítása, szervezettsége, biztonsága nagyon színvonalas, a kommunikáció, reklám, prezentáció szinte tökéletes. A verseny felvezető konvojok, motoros rendőrök és sajtókísérők a World kategóriát közelítették. A lezárások időben megtörténtek, de személyes tapasztalatom, hogy a rendőrség és polgárőrség tájékoztatása, kioktatása nem elég hatékony. A vírusválságot is komolyan kezelték, talán az idén csupán egy csapat, - annak segítője - ( UNO- X ) miatt esett ki, bár a ,, buborék’’ néhány esetben kissé lyukacsos maradt, igaz, hogy mérlegelni kellett a nézők ,,versenyélvező’’ elvárásait is.
A fejlődés kézzel fogható és nem csak a World Tour csapatok számában, hanem az Eurosport által nemzetközi közvetítések miatt, a nézők ezreinek megjelenése az út mentén, a kerékpársport népszerűsítése terén is.
Köszönet a szervezőknek, hogy egy kicsit én is részese lehettem eme remek rendezvénysorozatnak – 934 kilométert tekerve - és kívánom, hogy a jövőben minden körülmény adott legyen ahhoz, hogy egy szintet léphessen a mi körversenyünk a TOUR DE HONGRIE !
,, Ahhoz, hogy igazán értékelni tudd a kényelmet és nyugalmat, időként át kell élned ezek hiányát! ’’
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.