Blog Francia-riviéra "újratöltve" 1.

 

A Francia Riviéra, Európa legfelkapottabb,legírigyeltebb tengerparti üdülőhelye. Négy évvel ezelőtt már jártunk itt, akkor erről készült is útifilm, „Álomvilág testközelből” címmel....természetesen adta magát,hogy ide vissza kell térni. Ezúttal a nyugati rész került górcső alá egy sportos "roadmovie keretében, egyedi, néhol kicsit "csípős" kommentárral fűszerezve.

 

 

Útvonal: Grimaud-Saint-Tropez ( 3 m) Port Grimaud-– Sainte-Maxime (10 m)-Pointe des Sardinaux-L'Issambres-St.Aygulf-Villeprey tavak-Freyus- – Saint-Raphael (5 m)-Semaphore-Cap du Dramont-Agay

 

Túrabeszámoló:

 

Reggel viszonylag korán – 7 körül – keltünk és amikor kimásztunk a sátorból, csak dörzsöltük a szemünket, abban a hitben, hogy a csipától látszik minden olyan homályosan. Sajnos a dörzsölés nem segített, mert nem a készülékünkben volt a hiba, sokkal inkább az időjárásban, ugyanis köd fogadott minket odakint. Az este tisztán kirajzolódó tenger a szürkeségbe süllyedt, amitől kétségek közé kerültünk, vajon milyen látvány fogad minket lent, lehet-e fürdeni és egyáltalán, itt ahol mindig jó az idő, pont itt fogjuk ki a rosszat. Gyorsan ráugrottam a netre és ott még rosszabb helyzet kezdett kirajzolódni, nyugat felől széles felhő és esősáv haladt kelet felé, és mi pont az útjába fogunk kerülni néhány óra múlva. Némi várakozás, tanakodás, várakozás, tanakodás ciklus után úgy döntöttünk, egy kis napsütés hatására, hogy mégis elindulunk lesz, ami lesz és 9:30 körül megkezdtük a gurulást 330 m-ről tengerszintre.

 

A gurulás élvezetesre sikeredett, bár az út minősége nem volt tökéletes, de azért elviselhető volt, a látvány a szűrt napsütés és pára ellenére élvezhetőre sikeredett, eleinte a Mór hegység vöröses szikláiba vájt úton haladtunk, majd az alsóbb régióban sűrű erdő, majd rendezett szőlőültetvények között vezetett utunk. Itt van az ideje megemlékezni a napi tervről is ,ami nézelődés, fürdés, kaja vásárlás, nézelődés, fürdés tetszőleges sorrendű variációjából állt. Először a kaja vásárlást kellett megejteni, majd a Saint-Tropez-i öböl déli oldalán szerettük volna a névadó várost felkeresni, majd visszafordulva az öböl északi része felé indulva végig a tengerparton haladni, ameddig estig eljutunk, majd alvás. A gurulás közben először Grimaud városkát érintettük és csodáltuk meg a dombtetőre épült ódon várat, majd innen délnek fordulva sikerült egy boltot találni, ahol feltöltöttük a készleteket. Innen tovább hajtva beértünk Cogolinba, ami egy nagy dzsumbuj volt, alig leltük meg az öbölbe vezető utat, sőt a városka után már dugóba is keveredtünk, rengeteg autós szeretett volna ugyanebbe az irányba haladni. Szerencsére – külső segítség igénybevétele után – megtaláltuk a kerékpárutat, ami legalább jó minőségűnek indult. Ez nem mondható el az időjárásról, mert szűrt napsütés intenzitása csökkent, vele együtt romlott az amúgy sem rózsás hangulatunk, aminek másik oka a környezet borzalmassága volt.

 

Méter magas elszáradt gazok borította elhagyott ipartelepek mellett haladtunk, ami teljesen élvezhetetlenné tette a környéket, ezt megspékelte még a borzalmas mennyiségű géperejű gépóriás. A BWM-s úgy látszik itt is bunkó, ezt akkor állapítottam meg, amikor a bringaútra parkoló X5-ös miatt szinte meg kellett állni. Még a BMW-s miatt morgolódtam magamban, amikor utolértünk három 20-25 éves bringást, gondolkodtam az előzésen, de végül nem erőltettem az út keskenysége miatt, és azért sem, mert az előttünk menők nem észleltek minket, egymással voltak nagy beszélgetésben. És milyen jó, hogy nem erőltettem, mert az előttem haladó fiatal, egyszer csak csinált egy előre szaltót és estében nekirepült a bringautat ketté osztó, piros-fehér festésű vas karónak. Megálltunk, de szerencsére nem volt komoly baj, és mentünk tovább. Nem értettem, mitől esett át a kormányon, talán későn vette észre azt a sáv elválasztót, - aminek nekiesett – és zsigerből húzott egy első féket, minden esetre igen furcsa volt.

 

Valamivel Saint-Tropez előtt egy kis parkban, a parton megreggeliztünk, igaz már dél volt, de Cobranconak ilyen az élet ritmusa, majd mindenféle borzasztó nagy parkolókban keringve értük el az óvárost. Számomra ez is lehangoló volt, mert nem bírom a tömeget, az pedig itt valami elképesztő volt. Tömeg nélkül érdekes kis városka lett volna, a szűk sikátoraival, színes házaival, érdekes művészeti alkotásaival. A kikötőben hihetetlen mennyiségű és fajtájú hajó, jacht ringatózott, volt árbocos, árboc nélküli, 2 emeletes ház méretű, három emeletes ház méretű. Miután az eső rákezdett, még tettünk egy kört, és az összes kis utca bejárása után végre elhagytuk a bolondok-házát. Nem nagyon jött le, miért van ez a hely ennyire felkapva. A visszaút sem tartogatott szebb látványt, ami a bringaút közvetlen környezetét illeti, de az időjárás határozott javulásnak indult és mire a öböl nyugati szélét elértük, már szép napsütés szegődött mellének. Ezen a részen megnéztük a velencei stílusú városkát (Port Grimaud), lagúnákkal, hidakkal hajókkal, ami elnyerte a tetszésemet, mert látványra, rendezettségre teljesen rendben volt, majd végre adtunk a fürdésnek is, a homokos parton.

 

Fürdés után ráfordultunk az öböl északi partjára és kelet felé haladtunk, ahol a tengerparton végig kiépített homokos, apró kavicsos strandjai váltották egymást. A következő közel 20 km-en végig lakott területen haladtunk, eleinte kerékpárúton, járdán, kerülgetve a gyalogosokat, majd Sainte-Maxime előtt kimentünk az útra, hogy legalább haladni tudjunk, de ott meg bődületesen nagy forgalom fogadott, ami nem lepett meg, mert a járdáról is látszott. Na, ez a rész már tetszett, parkok, leanderek, rendezett környezet, erre azt mondtam, végre. A nagy forgalom ellenére is élmény volt a látvány miatt. Fantasztikus ernyő alakú fenyők szegélyezték az utat, ezek a pínea fenyők, vagy másképpen mandulafenyő, nekem nagyon bejöttek. Issambre után újra csobbantunk egyet 16:30 körül és egy kis ennivalót is rágtunk, bár engem eléggé feszélyezett a nagy tömeg. Saint-Aygulf település után borzasztó tömegre lettem figyelmes, kiderült itt folyik a tengerbe a jelentős méretű L’Argens folyó, mellette természetvédelmi területtel, és a közelben található még Frejus település is, ami igen nagynak ígérkezett a látvány alapján. Szerencsére itt jónak mondható bringaút hálózat fogadott, pálmafák, leanderek szegélyezték, de az úton elképesztő forgalom hömpölygött.

 

Frejusban városnézést tervezett Cobranco, fél hét felé el is értük és beálltunk egy gumikerekes városnéző „kisvonat” mögé, mert az tuti olyan helyeken megy, ami tartogat számunkra látványosságot. És valóban jó döntésnek bizonyult ez, mert szebbnél szebb helyeket láthattunk, mondhatom nekem ezen a napon eddig ez a város tetszett a legjobban. Pálmafákkal szegélyezett rendezett utak, melyek két oldalán modern, újszerű emeletes házak (hotel, apartman, lakás?), pompás körforgalmak, helyenként a házak között lagúnák, kisebb jachtokkal, vitorlásokkal.

 

Aztán végigmentünk a tengerparti sétányon, végig pompás szállodák néztek a tengerre, ami engem leginkább Nizzára emlékeztetett, persze azért egy kicsinyítő képzővel ellátva (Nizzácska), de nagyon rendben volt. Utána a Frejussal egybeépült Saint-Raphael következett, ami szintén pompás látvánnyal hívogatott, de nekünk már nem sok időnk jutott a nézelődésre, mert közben az idő már fél nyolc felé közeledett és el kellett hagynunk a sűrűn lakott területet, ha táborhelyet szerettünk volna találni, erre viszont az előzetes információk szerint inkább az Esterel hegység közelében nagyobb az esély. Azért annyira nem siettünk, hogy ne néztük volna meg a II. világháború amerikai - helyi - partra szállásának emléket állító parkot, egy óriási kemping mellett, ahol egész jó étterem is volt, de Cobranco akárhogy örlődött a jó meleg vacsora lehetősége és a vadkemping között, végül ez utóbbira vágyott jobban, és tovább gurultunk.

 

Innen 2,5 km-re találtuk meg a L’Agay félkör alakú öblét, ahol a tengerparton mindenféle vörös színű habkő sziklák tűntek fel, komolyan elgondolkoztunk az ezeken való alváson, bár mindenütt lakott terület volt a környéken. Aztán csak tovább mentünk és már csüggedni kezdtünk, amikor Cobranco 20:30 körül – már erős félhomályban - észrevett egy kis felfelé vezető ösvényt az út bal oldalán, ami magas gazban haladt, de azért felment szétnézni. Kis idő múlva jött és elmodta, hogy az út egy elhagyott építési területre vezet, ahol van egy beton placc, felette a vasút és a hozzá tartozó állomás, de jónak néz ki.

 

Neki gyürkőztünk és feltornásztuk a gépeket, majd én is konstatáltam, hogy tényleg jó a hely, és még a tengerre is van kilátás. A sűrűn járó vonatok zaja miatt aggódtunk egy cseppet, de ezt be kellett vállalnunk, felállítottuk a sátrat, megvacsoráztunk és már aludtunk is, mert a következő nap nagy részére ugyan még riviéra volt a terv, de este már a hegyek közé kellett bevenni magunkat, emiatt korán terveztük az indulást.