Giro d'Italia hírek: Nico Denz duplája, Bruno Armirail rózsaszínben, jön a mini Lombardia
Nico Denz: vállaltam a kockázatot
Győzelem Rivoliban, majd két nap múlva Cassano Magnanóban is. Pályafutása legjobb napjait éli a BORA-hansgrohe kiválósága, Nico Denz.
– Nagyon jó formában vagyok és ezt igyekszem is kihasználni. A szakasz vége rettenetesen nehéz volt, éppen, hogy csak elkaptuk az elől küzdő hármast. Ekkor arra gondoltam, hogy mindent vagy semmit, így gyorsítottam. Nem akartam negyedik lenni, éppen ezért vállaltam a kockázatot. Az igazi sprintet azonban Alberto Bettiol nyitotta meg, de volt még bennem annyi, hogy tapadjak rá, majd meg is induljak mögüle. Ismét nyertem, ez őrület! – nyilatkozta a célba érkezés után Denz, aki azt is elmondta, hogy a penzum elején, a Simplepass emelkedőjén olyannyira hideg volt, hogy forró teát kért a kísérőautóból.
Bruno Armirail: megpróbálom kiélvezni a helyzetet
Kisebb meglepetésre az INEOS Grenadiers leadta a rózsaszín trikót, amely a francia Bruno Armirail vállaira került. A Groupama-FDJ bringása a szakaszt megelőzően 18 perc 36 másodperccel volt lemaradva Geraint Thomas mögött, a brit sor azonban úgy döntött, hogy nem üldözi a szökevénycsoportot, így Armirail megtartott annyit a nap közben felépített előnyéből, ami elégnek bizonyult a Maglia Rosa megszerzésére.
– Az biztos, hogy még csak gondolati síkon sem tartottam reálisnak a rózsaszín trikó megszerzését. Előzetesen úgy véltük, hogy olyan tizenöt percre engedhetik el a szökést, melyből végül több mint huszonegy lett. Csodálatos érzés felvenni ezt a mezt, megpróbálom kiélvezni ezt a helyzetet, hiszen ez egy ikonikus pillanata a pályafutásomnak. Én nem összetett menő vagyok, általában a kapitányainkért dolgozok, mindamellett, hogy próbálom magam odatenni az időfutamokban. Mondhatjuk úgy is, hogy ez egy jutalom az erőfeszítéseimért – mondta Armirail, aki Laurent Jalabert (1999) után első francia versenyzőként szerezte meg ezt a trikót.
Giro d'Italia 15. szakasz: Seregno-Bergamo, 195 kilométer
Seregno és Bergamo között egy 195 kilométeres, négy kategorizált emelkedőt – Valico di Valcava (1. kategória, 11.7 km, 7.9%), Selvino (2. kategória, 11.3 km, 5.5%), Miragolo San Salvatore (2. kategória, 5.2 km, 6.9%) és Roncola Alta (2. kategória, 10 km, 6.7%) – tartogató, csak mini Lombardiának becézett etappal folytatódik a 106. Olasz Körverseny.
Ami az esélyeket illeti, elsődlegesen újra egy szökevénysikerre lehet kilátás, így Ben Healy (EF Education-EasyPost), Magnus Cort (EF Education-EasyPost), Derek Gee (Israel-Premier Tech) és Bauke Mollema (Trek-Segafredo) négyesére érdemes figyelni.
Fotók: Giro d'Italia (press).
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.