2023.07.23. - Pozitív szájízzel zárja a Tourt Tadej Pogacar, Jonas Vingegaard a csapatát dicsérte
Tadej Pogacar már a hét elején megmondta, hogy szeretne pozitív emlékekkel távozni az idei Tourról, így megpróbálja megnyerni a huszadik szakaszt. Az UAE Team Emirates korábbi kétszeres győztes szlovén kerékpárosa pedig be is váltotta ígéretet, elsőként ért célba a Belfort és Le Markstein közötti 133,5 kilométeres penzum végén. A viadal címvédője, a sárga trikós Jonas Vingegaard harmadikként zárt, ezzel a Jumbo-Visma bringása gyakorlatilag megnyerte az idei viadalt.
– Ismét azt éreztem, hogy önmagam vagyok – nyilatkozta röviddel a célba érkezést követően Pogacar. – Mentálisan nagy szükségem volt erre a győzelemre, főleg az érzések miatt. Direkt vártam Adamre, hiszen tudtam, hogyha vissza ér, az nagy előny lesz számomra a sprintben és ez így is lett. Végig remek volt a hangulat a csapaton belül, így összességében egy pozitív Tourt zárunk, persze azért megmaradt bennem Marc Soler rémült tekintete, miután megzuhantam a Col de la Loze emelkedőjén.
– A csapat nélkül esélyem sem lett volna, arra, hogy megvédjem az elsőségem – mondta a díjátadót követően Vingegaard. – Hihetetlen volt, ahogy minden egyes nap végrehajtottuk a csapatvezetők által meghatározott stratégiát. Persze a versenynek még nincs vége, célba kell érni Párizsban, úgyhogy ébernek kell maradnunk. Hatalmas élmény másodszor is megnyerni a Tour de France-t, ráadásul úgy, hogy végig hatalmas csatát vívtunk Tadejjel, kettőnk rivalizálásából pedig leginkább a szurkolók jöttek ki győztesen.