2019.04.20. - Jönnek az ardenneki klasszikusok
Az ardenneki klasszikusok (Amstel Gold Race, Le Fléche Wallone, Liege-Bastogne-Liege) múltja igencsak gazdag, habár első ízben mindössze 1966-ban rendezték meg egymás után a két belga illetőleg az egy holland versenyt. A történelem során mindössze két versenyző volt, akinek egyazon évben sikerült a triplázás. Az egyik Davide Rebellin (2004), míg a másik Philippe Gilbert (2011).
Amstel Gold Race (Április 21.)
A hollandok klasszikusa kissé eltér a többi egynapostól. Rengeteg kanyar, keskeny utak és rövid, de annál meredekebb kaptatók jellemzik. Ráadásul tele vannak az utak őrültebbnél őrültebb narancsszínben pompázó rajongókkal. Az első ardenneki klasszikus egy viszonylag új viadal, hisz a 2019-es kiadás mindössze az 54. verseny lesz. Meghatározó emelkedője a Cauberg, amelyet három alkalommal is megmásznak, ráadásul ez hivatott eldönteni a verseny végkimenetelét is. A Jumbo-Visma csapatának illene már házigazdaként mutatnia valamit, hisz Erik Dekker 2001-es győzelme óta nem volt holland nyertese a megmérettetésnek. 2018-ban a dán Michael Valgren (Astana) remek ütemben támadott a végén, így magabiztosan nyerte a versenyt Roman Kreuziger (Mitchelton-Scott) és Enrico Gasparotto (Bahrain-Merida) előtt.
Le Fléche Wallone (Április 24.)
Viszonylag rövid mindössze 200 kilométeres távjával a mindig hét közben rendezendő Vallon Nyíl az egyik olyan egynapos, amely elmozdíthatatlanul hű a hagyományaihoz. Az útvonal-variálások helyett ragaszkodnak a Mur de Huy káprázatos befutójához, de hát hogyne ragaszkodnának. Az 1300 méteres mászás, átlag 9%-os meredekségével, helyenként 25%-al megspékelve, szinte mindig robbanásszerű befejezést ígér. A Mur-t kétszer másszák meg, először, amikor az utolsó kiskörbe érnek, ahol a Côte de Peu d'Eau, a Côte de Haut-Bois, a Côte de Thon, a Côte de Bonneville, a Côte de Bohissau és Côte de Ahin előzi meg az utolsó meredeket, ahol egyeseknek a győzelem, másoknak ellenben csak a levegőkapkodás jut. Tavaly Julian Alaphilippe (Quick-Step Floors) fantasztikusan indult, így nyerve meg a viadalt Alejandro Valverde (Movistar) és Jelle Vanendert (Lotto-Soudal) előtt.
Liege-Bastogne-Liege (Április 28.)
A Liege-Bastogne-Liege az északi klasszikusok utolsó darabja, amelynek végkifejletéről a 2,1 kilométeres La Redout dönt mintegy 35 kilométerre a befutótól. Persze a Sprimont (-29km), a Roche aux Faucons (-19.5km) és a Saint-Nicolas (-5.5km) is azért van ott, hogy az elől maradtak lószolgathassák vetélytársaikat. Az utolsó két kilométeren is folyamatosan emelkedik az út, ám általában ekkor ez már nem oszt és nem szoroz. 2018-ban Bob Jungels (Quick-Step Floors) győzött Michael Woods (EF Education First-Drapac) és Romain Bardet (AG2R La Mondiale) előtt.