2022.06.12. - Carlos Verona pályafutása első profi győzelmét szerezte
Saint Chaffrey és Vaujany között egy mindössze 134,8 kilométeres etappal folytatódott a Criterium du Dauphiné, amely a két legendás emelkedő, a Col du Galibier és a Col de la Croix de Fer megmászása után egy második kategóriás hegyi befutóval zárult. A közelgő Tour de France egyik legfontosabb felkészülési állomásaként is számon tartott viadal egyik döntő jelentőségű penzuma volt ez, melyet végül a nap szökéséből hazaérve, a spanyol Carlos Verona (Movistar) nyert meg, aki bármennyire is hihetetlen, de pályafutása első profi győzelmét szerezte. Mögötte már az összetettért küzdők érkeztek, a szlovén Primoz Roglic (Team Jumbo-Visma) lett a második, míg csapattársa a dán Jonas Vingegaard (Team Jumbo-Visma) ért célba harmadikként. Összetettben Roglic vehette át a sárga trikót, az utolsó szakasz előtt negyvennégy másodperc az előnye Vingegaard ellenében.
„Tudtuk, hogy ezen a szakaszon lehet a legnagyobb esélyünk egy etapgyőzelemre, ennek megfelelően pedig mindent megtettünk azért, hogy többen is belekerülhessünk a nap szökésébe. Az, hogy nyertem, az valami hihetetlen. Ez az első győzelmem profiként. Azért lettem kerékpáros, hogy sikereket érjek el, s végre a tizenharmadik idényemben ez összejött. Tudtam, hogy Primoz Roglic már nagyon közel van hozzám, de Patxi Villa végig remek utasításokat mondott a fülemre, így nem voltam ideges” - nyilatkozta röviden a célba érkezést követően Verona.
A megmérettetés Saint Alban Leysse és a Plateau de Salaison csúcsa között egy 139 kilométeres etappal zárul. Az újabb hegyi befutós szakasz négy kategorizált emelkedőt tartogat, közte a legendás Col de la Colombiére meredekét.