Vuelta a Espana 2023
Január 10-én hullt le a lepel a 78. Vuelta a Espana útvonaláról, amely Barcelonában rajtol – kilenc hegyi befutót és mindössze csak egyetlen egyéni időfutamot tartogat. A Katalán Zene Palotája adott otthont a prezentációnak.
A 2023. augusztus 26. és szeptember 17. között zajló háromhetes, mint az már egy jó ideje tudható, Barcelonában indul, méghozzá egy teljesen sík 14,6 kilométeres csapatidőfutammal. Másnap ugyancsak Barcelonából rajtol a karaván és a Katalán Körverseny zárónapjáról már jól ismert Montjuic is a kerekesek útjába kerül, míg a harmadik etap során máris hegyi befutót rendeznek, hiszen Andorrába érkezik a mezőny. A dimbes-dombos tarragónai, majd a burrianai sprinteket követően jön a majdnem kétezer méter magas Javalambre, amely szintén nem tűnik könnyű feladatnak, hogy aztán az EOLO-Kometa edzőtáboraiból már jól ismert Oliva, újfent a dugattyúlábúaknak kínáljon lehetőséget. Az első hét végére került az öt kategorizált emelkedővel rémisztgető nyolcadik szakasz – a végén a Xorret de Cati kaptatójával –, de a változatosság kedvéért a kilencedik etap is egy hegyen zárul, mivel a Caravaca de la Cruz tetején került kijelölésre a célvonal.
A Vuelta középső hete rögtön a verseny egyetlen egyéni időfutamával indít. Valladolidban egy lényegében síknak mondható, huszonöt kilométeres nyomvonal vár a kerekesekre. Másnap egy a szökevényeknek kedvező penzum következik, persze ez a nap is hegyen zárul. A tizenkettedik szakasz során a mezőnyben helyet kapó maroknyi sprinter legnagyobb örömére, Zaragozába érkezik a karaván. Szeptember 9-ét viszont illik bekarikázni a naptárban, a Spanyol Körverseny ugyanis Franciaországba látogat, a kínálat pazar: Puerto de Portalet, Col d' Aubisque, Col de Spandelles és Col du Tourmalet. Amennyiben ez nem lenne elég, akkor egy nappal később ezt a Larra-Belague hegyi befutója követi, megspékelve még két komolynak mondható emelkedővel. A hét zárásaként Lekunberribe érkeznek a bringások, persze ez a környék sem éppen a síkságairól híres.
A második pihenőnapot követően egy igencsak rövid, mindössze 120 kilométeres etap következik, amely szinte végig sík, leszámítva a befutóként szolgáló harmadik kategóriás emelkedőt. Másnap jön az Alto de l'Angliru, majd arra egy napra az öt kategorizált hegyet tartogató, a La Cruz de Linares befutójával végződő etap. Íscarba érkezve megpihennek a kerékpárosok vagy inkább úgy is fogalmazhatunk, hogy felkészülnek a nem mindennapi utolsó előtti szakaszra, amikor is Manzanares El Real és Guadarrama között nem kevesebb, mint tíz harmadik kategóriás emelkedőt kell megmászniuk. Zárás, a hagyományokhoz visszakanyarodva, Madridban.
Összességében egy igencsak impozáns útvonalat sikerült kijelölnie a szervezőknek, melynek során kilenc hegyi befutó, hat a sprintereknek kedvező etap, öt dimbes-dombos nyomvonal és mindössze egyetlen egyéni időfutam került be a penzumba.
A 2023-as Vuelta a Espana útvonala:
1. szakasz: augusztus 26., szombat - Barcelona – Barcelona (14,8 km, TTT)
2. szakasz: augusztus 27., vasárnap - Mataró – Montjuïc/Barcelona (182 km)
3. szakasz: augusztus 28., hétfő - Súria – Arinsal/Andorra (158,5 km)
4. szakasz: augusztus 29., kedd - Andorra La Vella – Tarragona (185 km)
5. szakasz: augusztus 30., szerda - Morella – Burriana (186,5 km)
7. szakasz: szeptember 1., péntek - Utiel – Oliva (201 km)
8. szakasz: szeptember 2., szombat - Dénia – Xorret de Cati (165 km)
9. szakasz: szeptember 3., vasárnap - Cartagena – Caravaca de la Cruz (184,5 km)
Pihenőnap
10. szakasz: szeptember 5., kedd - Valladolid – Valladolid (25,8 km, ITT)
11. szakasz: szeptember 6., szerda - Lerma – La Laguna Negra (163,5 km)
12. szakasz: szeptember 7., csütörtök - Ólvega – Zaragoza (151 km)
13. szakasz: szeptember 9., péntek - Formigal – Col du Tourmalet (135 km)
14. szakasz: szeptember 10., szombat - Sauveterre-de-Béarn – Larra Belagua (156,5 km)
15. szakasz: szeptember 11., vasárnap - Pamplona – Lekunberri (158,5 km)
Pihenőnap
16. szakasz: szeptember 12., kedd - Liencres Playa – Bejes (120,5 km)
17. szakasz: szeptember 13., szerda - Ribadesella – Alto de l'Angliru (124,5 km)
18. szakasz: szeptember 14., csütörtök - Pola de Allande – La Cruz de Linares (179 km)
19. szakasz: szeptember 15., péntek - La Bañeza – Íscar (177,5 km)
20. szakasz: szeptember 16., szombat - Manzanares El Real – Guadarrama (208 km)
21. szakasz: szeptember 17., vasárnap - Hipódromo de la Zarzuela – Madrid (101,5 km)
Fotók: La Vuelta (press).