World Cycling Centre: az országútisok már belecsaptak az európai nyárba

E-mail  Nyomtatás
2018. május 02. szerda
  |   Szerző: velo.hu

2018-ban tizenöt nemzet tizennyolc sportolója, nyolc lány és tíz fiú kapott lehetőséget, hogy World Cycling Centre országúti csapatának színeiben fejlődhessen, köztük a magyar Peák Barnabás is.

Az év kezdeti szakaszában, amikor Európa legtöbb országában még a hó és a hideg uralkodott, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség égisze alatt működő csapatok már Spanyolországban tréningeztek. A többnyire tizennyolc és huszonöt év közötti fiatalok a szezon rajtját követően bizonyíthatták a sportág iránti elkötelezettségüket, ám a legjelentősebb versenyekre még csak ezt követően kerül sor.


A lányok első komolyabb erőpróbája április elején a háromszakaszos Maha Chackri Sirindhorn szakaszversenye volt Thaiföldön. A második etapot a WCC színeiben tekerő vietnámi Thi That Nguyen nyerte, de összességében is kiválóan szerepelt a World Cycling Centre sora, akik az előkelő harmadik helyen zárták a csapatversenyt.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A lányokénál is sokkal nehezebb versenyprogrammal készülnek a fiúk, akik a Bretagne Körverseny után a spanyol Vuelta Bidasoa, a francia Travers les Hauts de France és az U23-as Párizs-Roubaix-n folytatják. A legfontosabb verseny ellenben az augusztus 17. és 26. között rendezendő Tour de l’Avenír, azaz az utánpótlás Tour de France lesz.


Jean-Jacques Henry edző szerint fontos, hogy a versenyzők a pályafutásuk ilyen korai szakaszában egyre nehezebb körülményeket tapasztaljanak meg.


„Ez az első év a WCC életében, amikor igyekszünk egyre nagyobb presztízsű versenyekre elvinni a kerekeseket – mondta Henry. – Kiválóan szerepeltünk az U23-as Liege-Bastogne-Liege során, ahol Peák Barna sokáig az első tízben tekert, sajnos azonban egy bukás miatt végül csak a harminchetedik pozícióban zárt. Fontos, hogy a srácok tanuljanak a hibáikból. Minél komolyabb egy verseny, annál több nem várt szituáció alakulhat. A versenyzőinknek pedig fel kell arra készülniük, hogy ezeket a helyzeteket orvosolják.”


Persze sikerekből sincs hiány, hisz Peák nyerte a spanyol X. Interclub Vinalopo-Monovar versenyét, míg a panamai Franklin Archibold győzött a svájci Grand Prix Mobiliar egynaposán.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A napokban a Bretagne Körversenyen szerepelt a csapat, amely számunkra magyarok számára Kusztor Péter 2011-es összetettbeli győzelme óta különösen kedves. A mezőnyben rengeteg erős csapat képviseltette magát, mint például a holland SEG Racing, a Sunweb utánpótlássora vagy az amerikai pro-kontinentális Hagens Bermans-Axeon, hogy a másik három másodosztályú csapatról az Androni-Sidermac, a Fortuneo-Samsic és a Vital Concept sorairól már ne is szóljunk.


Peák Barnabás sokáig nagyon jól tartotta magát, rendre a mezőny első negyedében érkezett, a hatodik szakasz során azonban feladta a versenyt. Az összetettet végül a francia Fabien Schmidt nyerte, míg a WCC csapatából a horvát Antonio Barac zárt a legelőkelőbb helyen, ő a harminckettedik helyen végzett.

 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések