Országúti


Országúti korábbi hírek:

12

Vuelta hírek: Horror transzfer a brutál szakasz után, Lopez: a hegyek a fontosak!, Soler elnézést kért + Időfutam rajtsorrend

2019.09.03. - Horror transzfer, mely megzavarta a pihenőnapot A Vuelta brutálisan nehéz andorrai szakasza után nem értek véget a megpróbáltatások a versnyzők számára. A 94.4 km alatt 5 hegyet kellett megmászniuk, majd a célbaérést követően egy 300 km-es transzfer várt rájuk. A hegyre zúduló eső tovább nehezítette a lejutást. A csapatok buszai (helyhiány miatt) a hegy lábánál parkoltak. A bringások ezúttal biztonsági szempontok és a nagy hideg miatt (az özönvízszerű eső és sóderes utak veszélyesek voltak a lejtmenetben) nem kerékpárral közelítették meg a buszokat. A szervezők a sílifteket lefoglalták a mezőnynek, mely elviekben gyors megoldásnak tűnt a völgybe jutásra, de a vihar miatt a liftek a szokásos sebesség felével közlekedhettek csak. Több csapat is megosztotta, hogy a busztól a szállásig minimum 4 órát kellett utazniuk, mindezt az 1 órás síliftezés után. A szabályoknak megfelelően a verseny szervezőinek ügyelni kell arra, hogy az adott szakasz, még a transzferrel együtt se lógjon bele a másnapba. Ez most nem jött össze, a csapatok éjjel 1 és 2 között értek a szállásukra. Igaz, kedden pihenőnap volt, de a rengeteg utazás és a felboruló bioritmus egyáltalán nem tesz jót egy háromhetesen, felborul a megszokott napi rutin és nehezebbé válik a regeneráció. Szeptember 3-án 36.2 km-es egyenkénti időfutammal folytatódik a Vuelta. A pihenőnap utáni cronók mindig különösen nehezek (hiszen itt nincs lehetőség pihengetni a mezőnyben), a fenti rapszódikus transzfer pedig erre még egy lapáttal rátesz. A szakasz nagy esélyes a szlovén Roglic, aki a papírforma szerint minimum 1 perccel megverheti a többi favoritot és átveheti a piros trikót.

Vuelta hírek: Lopez és Roglic is bukott a sóderen, Pogacar várta az esőt, Így állnak a különversenyek

2019.09.01. - Lopez tökéletes napja megszűnt a sóderen A 2019-es Vuelta 9. szakaszát a kolumbiai Lopez sem úszta meg sértetlenül. Pedig sokáig érinthetetlen volt. Csapata tökéletesen megtervezte és kivitelezte a mai napot, de a cél előtt néhány kilóméterrel lévő sóderes részen elesett a fehér trikós. Addig minden a legnagyobb rendben volt. Minden úgy alakult, ahogyan eltervezték, Lopez nagyon korán betámadta a többieket és majdnem perc körüli előnnyel vezetett a többi favorit előtt az utolsó emelkedőn, úgy tűnt a szakaszt is megnyerheti komolyabb időkülönbséggel. A "gravel" viszont kifogott rajta, pont akkor szakadt le az ég, amikor ehhez a részhez értek. A hátralévő távot vérző könyökkel, fülig sarasan tette meg, Quintanához képest 50 mp-t veszített. "Elég gyorsan mentem be az egyik kanyarba és nekimentem hátulról honfitársamnak, Higuitának. Szerencsére nincs komoly bajom. A bringám is megsérült kicsit, de be tudtam fejezni a napot. Veszítettem némi időt, de a legfontosabb, hogy a csapat fantasztikus volt és ez önbizalommal tölt el minket a következő két hétre." - mondta Lopez a célban, akinek nagyon kiritikus lett volna ma előnyhöz jutni, az esélyesek közül ugyanis ő a leggyengébb időfutam menő. A keddi cronót követően akát 2-3 perc hátránya is lehet majd, amit nem lesz könnyű ledolgozni, de ha a maihoz hasonló Astanát látunk majd a következő hetek hegyein, akkor van rá esélye.

Vuelta 2019 - 9. szakasz: A 20 éves szlovén nyert 2000 méter fölött a jégesőben, Quintana vezet összetettben

2019.09.01. - Mindössze 94.4 km, de ezalatt 5 kategorizált emelkedő és a végén hegyi befutó 2095 m magasban Andorrában. Ez várt a mezőnyre a Vuelta 9. szakaszán, ahol sok váratlan esemény mellett az összetett is megváltozott. Egyfelől a szlovén kerékpársport újra bizonyított, hogy a csúcson van, másfelől Andorra újra bizonyította, hogy az egyik legkiszámíthatatlanabb időjárás ügyileg, nem először forgatott fel egy GrandTour-t. Az már a nap elején érződött, hogy minden favorit nagyon készült erre a szakaszra, főleg azért, mert kedden időfutam következik, ami egyértelműen Roglicnak kedvez. A Movistar és az Astana igyekezett úgy versenyezni, hogy Roglicot nehéz helyzetbe hozzák a cronó előtt, végül ez nem nagyon sikerült.

Vuelta 2019 - 8. szakasz: Német szakaszsiker, új francia piros trikós

2019.08.31. - A mögöttünk álló három hegyi befutó után szombaton egy picit könnyebb 166 km és csak egy hegy (30 km-rel a vége előtt) várta a Vuelta mezőnyét. 25 km megtétele után 21 fő alakította ki a nap szökését. Összetettben közülük Edet (Cofidis) állt a legjobban, 6 perc hátránnyal. Mivel az Astanának is volt elől versenyzője és holnap újabb nehéz hegyi etap következik, Lopezék ma ismét úgy döntöttek, hogy elengedik a piros trikó megvédését.

Vuelta hírek: Új rekord a Mas de la Costa hegyen, Valverde extrém menete, Formolo feladta, Armee játszik a zsűrivel

2019.08.31. - Új rekord a Mas de la Costa hegyen Új gyorsasági rekordot hozott a Vuelta hetedik szakaszának hegyi befutója. A Mas de la Costa emelkedő 3.9 km hosszú, átlagban 12.5%-os brutális meredekét az élen lévő négyes (Quintana, Valverde, Roglic és Lopez) mindössze 15 perc alatt teljesítette. Ez 15.5 km/h átlagot jelent és erősen közrejátszott benne, hogy Quintana folyamatosan vitte a tempót. A Movistar taktikája az volt, hogy a kolumbiai addig lószol, amíg szinte mindenki leszakad. A lenti összefoglalóból kiderül, hogy a mai rekord olyan nevekkel szemben sikerült, mint Contador és Froome.

12