Vuelta: Matteo Trentin a nagy hegyek előtt harmadik szakaszgyőzelmét is bezsebelte

E-mail  Nyomtatás
2017. szeptember 01. péntek
  |   Szerző: velo.hu

Matteo Trentin (Quick-Step Floors) nyerte a Vuelta tizenharmadik szakaszát, összetettben továbbra is Chris Froome (Sky) vezet.

A Spanyol Körverseny tizenharmadik szakaszán Coín és Tomares között 198,4 kilométer várt a kerekesekre, egy viszonylag könnyűnek mondható etapon. A penzum mindössze egyetlen harmadik kategóriás emelkedőt tartogatott. Előzetesen az elmúlt napok viszonylatában nehéz volt megjósolni, hogy mire számíthattunk.


A rajtot követően viszonylag hamar kialakult a szökés, amelybe Alexis Gougeard (AG2R-La Mondiale), Davide Villella (Cannondale-Drapac), Thomas De Gendt (Lotto-Soudal), Arnaud Courteille (FDJ) és Alessandro De Marchi (BMC) ötösébe keveredett bele.


A nap egyetlen harmadik kategóriás emelkedőjét az Alto de Ardales kaptatóját a hegyi összetett éllovasa Villella nyerte, aki ezt követően visszamaradt a főmezőnyhöz.


Az elmenés legnagyobb előnye öt perc környékén tetőzött, ám a Quick-Step Floors által vezetett főmezőny végig rövid pórázon tartotta őket.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Sajnos betegségek és kisebb bukások hátráltatták az előrehaladást, Omar Fraile nem érezte túl jól magát, így gyomorrontás miatt feladta a versenyt, a Dimension Data csapatában mindössze hárman maradtak a folytatásra. Nem sokkal később Jetse Bol (Manzana Postobon) bukott hatalmasat, de szerencsére ő folytatni tudta.


Az utolsó huszonöt kilométeren belül megbomlott az egység a szökésben De Gendt és De Marchi ment tovább, miközben Courteille és Gougeard duóját megfogták.


Tíz kilométerre a céltól De Marchi egyedül maradt az élen, miközben csapattársa az összetettben kiválóan álló Nicolas Roche (BMC) egy defekt miatt leszakadt, őt a csapattársai igyekeztek visszavinni a mezőnyhöz.


Nem sokkal később De Marchit is utolérték, jöhettek a sprinterek, bár három kilométernél még egy kisebb emelkedő nehezítette az útvonalat.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A Quick-Step Floors csapata tökéletesen dolgozott, az emelkedőn szétszakították a mezőnyt, így Matteo Trentin (Quick-Step Floors) a várakozásoknak megfelelően megnyerte a szakaszt, ezzel már a harmadik etapsikerét szerezve az idei Vueltán, a második Gianni Moscon (Sky), míg a harmadik Sören Kragh Andersen (Team Sunweb) lett.


Eredmények:


1. Matteo Trentin (Ita) Quick-Step Floors 4:25:13
2. Gianni Moscon (Ita) Team Sky 0:00:00
3. Søren Kragh Andersen (Den) Team Sunweb 0:00:00
4. Michael Schwarzmann (Ger) Bora-Hansgrohe 0:00:00
5. Tom Van Asbroeck (Bel) Cannondale-Drapac 0:00:00
6. Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:00:00
7. Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:00:00
8. Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 0:00:00
9. Alberto Contador Velasco (Spa) Trek-Segafredo 0:00:00
10. Nicolas Roche (Irl) BMC Racing Team 0:00:00


Összetettben továbbra is Chris Froome (Sky) vezet ötvenkilenc másodperc előnnyel Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida) előtt. Mivel a mezőny megszakadt, így Wilco Kelderman (Team Sunweb) megelőzte David De La Cruzt (Quick-Step Floors) és ezzel feljött a negyedik helyre. A pontversenyben Matteo Trentin (Quick-Step Floors), a hegyi összetettben Davide Villella (Cannondale-Drapac), míg a kombinációs versenyben Froome áll az élen.


Összetett:


1. Christopher Froome (GBr) Team Sky 53:48:06
2. Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida + 59 mp
3. Johan Esteban Chaves Rubio (Col) Orica-Scott + 2:13
4. Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb + 2:17
5. David de la Cruz (Spa) Quick-Step Floors + 2:23
6. Ilnur Zakarin (Rus) Katusha-Alpecin + 2:25
7. Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team + 2:37
8. Michael Woods (Can) Cannondale-Drapac + 2:41
9. Alberto Contador Velasco (Spa) Trek-Segafredo + 3:13
10. Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team + 3:58


A Vuelta Écija és a Sierra de la Pandera csúcsa között egy 175 kilométeres etappal folytatódik, amely a verseny első kiemelt kategóriás hegyi befutója.
 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések