Vuelta: Froome 2011 után 2016-ban is megnyerte a Pena Cabarga befutóját

E-mail  Nyomtatás
2016. augusztus 31. szerda
  |   Szerző: velo.hu

Az első pihenőnapot követően Colunga és a Pena Cabarga csúcsa között 168,6 kilométer várta a Vuelta a Espana mezőnyét. A penzum a hegyibefutót megelőzően szinte teljesen sík úton haladt.

A rajtot követően egy igencsak nagy létszámú huszonhárom fős szökevénycsoport alakult, benne olyan nevekkel, mint Ben Hermans (BMC), Jan Bakelants (AG2R La Mondiale), Tiago Machado (Katusha), Pierre Rolland (Cannondale-Drapac) vagy éppen Zdenek Stybar (Etixx-Quick Step).


Az első órában viszonylag nagy tempót diktált mezőny, mindezek ellenére az elmenés legnagyobb előnye négy perc fölött tetőzött. Féltáv környékén a Tinkoff sora állt az élre, melynek hatására lefeleződött a szökevények fórja.


Az utolsó harminc kilométeren belül folyamatosak voltak a próbálkozások az élen tekerők között, de elszakadnia senkinek sem sikerült. Közben a Tinkoff pillanatok alatt egy percre csökkentette a két boly közötti differenciát.


A Pena Canbarga megkezdését követően Ben Hermans (BMC) próbált támadni, ám az esélyesek csoportjának élére a Movistar sora állt, így mind a szökevények begyűjtésre kerültek mind a főmezőny megrostálódott.


Mintegy három kilométerre a csúcstól Esteban Chaves (Orica-BikeExchange) indított, ám nem tartott ki a célig Leopold König (Sky), Chris Froome (Sky), Nairo Quintana (Movistar), Alejandro Valverde (Movistar) és Alberto Contador (Tinkoff) ötöse megfogta, majd Froome és Quintana duója ment tovább.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Végül Chris Froome (Sky) bírta a legjobban, így 2011 után 2016-ban is megnyerte a Pena Cabarga hegyét, a második Nairo Quintana (Movistar), míg a harmadik Alejandro Valverde (Movistar) lett.


Eredmények:


1. Christopher Froome (GBr) Team Sky 3:44:47
2. Nairo Quintana (Col) Movistar Team a.i
3. Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team + 6 mp
4. Leopold Konig (Cze) Team Sky + 6 mp
5. Alberto Contador (Spa) Tinkoff Team + 6 mp
6. Simon Yates (GBr) Orica-BikeExchange + 13 mp
7. Michele Scarponi (Ita) Astana Pro Team + 14 mp
8. Esteban Chaves (Col) Orica-BikeExchange + 19 mp
9. Pierre-Roger Latour (Fra) Ag2r-La Mondiale + 22 mp
10. Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team + 30 mp


Összetettben továbbra is Nairo Quintana (Movistar) vezet, Chris Froome (Sky) ellenben megelőzte Alejanandro Valverdét (Movistar). A kolumbiai előnye jelen pillanatban ötvennégy másodperc a brit előtt. További változás, hogy David De La Cruz (Etixx-Quick Step) a hetedikről a kilencedik pozícióba csúszott vissza. A pontversenyben továbbra is Valverde áll az élen, a hegyi összetettben Quintana vette át az első helyet, a kombinációs trikó szintén Quintana vállain feszül, míg a csapatversenyben a Movistar áll az élen.


Összetett:


1. Nairo Quintana (Col) Movistar Team 42:21:48
2. Christopher Froome (GBr) Team Sky + 54 mp
3. Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team + 1:05
4. Esteban Chaves (Col) Orica-BikeExchange + 2:34
5. Alberto Contador (Spa) Tinkoff Team + 3:06
6. Leopold Konig (Cze) Team Sky + 3:09
7. Simon Yates (GBr) Orica-BikeExchange + 3:25
8. Michele Scarponi (Ita) Astana Pro Team + 3:34
9. David De La Cruz (Spa) Etixx - Quick-Step + 3:45
10. Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team + 3:56


A tizenkettedik etap során Los Corrales de Buelna és Bilbao között 193 kilométer várja a karavánt, Bilbaóba beérve egy körpályával, mely remek versenyt ígér.
 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések