Vuelta a Espana hírek: Valter Attila is dobogóra állhatott Madridban, összehozta a triplát a Jumbo-Visma, Portugáliából rajtol a jövő évi verseny
Fantasztikus Vueltát teljesített Valter Attila, aki dobogóra állhatott Madridban
A Jumbo-Visma történelmi sikerével ért véget a 2023-as, immáron 78. Spanyol Körverseny, melynek végén az amerikai Sepp Kuss diadalmaskodott csapattársai, a dán Jonas Vingegaard és a szlovén Primoz Roglic előtt. A mezőny egyetlen magyar kerékpárosa, az időfutamban és országúton is magyar bajnok Valter Attila „kiemelt” segítőként, végül az előkelő 22. helyen zárt, amivel ötven UCI világranglista pontot szerzett. A holland sor ezzel összehozta a triplát, azaz egyazon évben nyerte a Giro d'Italiát, a Tour de France-t és a Vueltát. A spanyol fővárosban Valter is dobogóra állhatott, hiszen a Jumbo-Visma fölényesen győzött a csapatversenyben is.
– Eddig három GrandTourt teljesítettem, három Giro d'Italiát, melyek mindannyiszor időfutammal értek véget – nyilatkozta még a záró etap előtt Attila. – Örülök, hogy ezúttal a csapattársaimmal együtt érhetek célba, lezárva ezzel ezt a fantasztikus három hetet.
Sepp Kuss: hihetetlen verseny volt
Chris Horner 2013-as sikerét követően Sepp Kuss lett a második az Amerikai Egyesült Államokból érkező kerékpáros, aki megnyerte a Vuelta a Espanát. A durangói kerekes eddigi legnagyobb győzelme talán a 2018-as Utahi Körversenyen aratott összetettbeli diadala volt, bár a Touron és a Vueltán is szerzett már korábban etapgyőzelmeket.
– Hihetetlen három hét volt – értékelt a célba érkezést követően Kuss. – Ez a siker vélhetően megváltoztatja az életem, de igyekszem önmagam maradni. Csodálatos élményekkel gazdagodtam és nem titok, hogy kell még némi idő ahhoz, hogy ténylegesen is felfogjam a történteket. A családom és a barátaim is eljöttek Madridba, úgyhogy az ünneplést egy hatalmas bulival kezdjük.
Portugáliából indul a jövő évi Vuelta
Ahogyan az már sejthető volt, Portugália adhat otthont a 79. Spanyol Körverseny nagy rajtjának, azaz a Grand Salidának. A hivatalos bejelentés alapján 2024. augusztus 17-én az első etapot Lisszabon és Oeiras között rendezik, amit egy Cascais és Ourém, illetve ugyancsak portugál földön, egy Lousa és Castelo Branco közötti penzum követ.
A verseny történetében ez mindössze az ötödik külföldi rajt lesz: 1997-ben ugyancsak Lisszabon, majd a hollandiai Assen (2009), a francia Nimes (2017) és a szintén holland Utrecht (2022) volt a nyitány házigazdája.
Fotók: ASO/Unipublic (press).
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.