Vuelta a Espana hírek: Simon Yates újra pirosban, Nairo Quintana a Lagos de Covadonga legnagyobb favoritja, Michal Kwiatkowski volt a nap embere

E-mail  Nyomtatás
2018. szeptember 09.
  |   Szerző: m.norbi

Simon Yates újra pirosban

 

Diavetítéshez kattints a képre


A brit Simon Yates (Mitchelton-Scott) nyerte a Spanyol Körverseny tizennegyedik szakaszát, ezzel két nap után ismét magára öltve az összetett éllovasának járó piros trikót. Nagy kérdés, hogy az idei Giro d’Italia során három etapot is nyerő kerékpáros megőrizheti-e a verseny végéig összetettbeli vezetését? Egy biztos, innentől őt kell a többieknek legyőzni.


„Az egész szakasz nagyon nehéz volt, szerencsére sokáig ki tudtam várni, így a lehető legjobbkor indítottam – mondta Yates a célba érkezést követően. – Nem néztem vissza, nem gondolkoztam. Volt egy pici előnyöm és onnantól kezdve végig kellett tolnom. Ezúttal talán jobban megérdemlem a piros trikót, mint néhány nappal ezelőtt, elégedett és boldog vagyok. 2016-ban már versenyeztem a Lagos de Covadongán, bízom benne, hogy a következő etap is hasonló koreográfia szerint alakulhat, mint a mai nap. Ugyanaz a kerékpáros vagyok, mint aki az év elején az Olasz Körversenyen tekert, az egyetlen különbség a felkészülés mikéntjében volt. A Movistar nagyon erős, de próbálok nem figyelni rájuk, igyekszem a saját taktikám megvalósítani.”
 

Nairo Quintana minimális időt veszített, mégis ő lehet a Lagos de Covadonga favoritja

 

Diavetítéshez kattints a képre


A kolumbiai Nairo Quintana (Movistar) kétszer is próbálkozott a Les Praeres meredekén, s szemlátomást csak Miguel Angel Lopez (Astana) tudta tartani vele a lépést. Talán túl hamar lőtte el a puskaporát, hisz Simon Yates (Mitchelton-Scott) megindulására már nem tudott reagálni, sőt minimális időt veszítve ért célba, a folytatást az összetett harmadik helyéről várja. Jön a Lagos de Covadonga, amit két évvel ezelőtt éppen Quintana nyert meg.


„Az olyan hegyeken, mint a Les Praeres próbálkozni kell a támadással – így a szakaszt követően Quintana. – Vagy megnyered és eléred a céljaidat, vagy egy kissé hátrébb csúszol, úgy, mint ma én. Persze nem volt tervben az, hogy időt veszítek. Miguel jött velem, de nem diktált tempót, nem mert kockázatot vállalni. Nagyon sok jó erőben lévő versenyző van itt a Vueltán nem igazán alakult ki hierarchia az esélyesek között. Nagy előnyben vagyunk azzal, hogy Alejandróval ketten tekerünk az élmezőnyben, ezt kihasználva megnyerhetjük a versenyt. A Lagos de Covadonga emelkedője egészen más, sokkal jobban kedvez nekem, mint az eddigi meredekek. Bízom benne, hogy ismét én lehetek majd ott a legjobb.”


Michal Kwiatkowski volt a nap embere

 

Diavetítéshez kattints a képre


Azzal, hogy Michal Kwiatkowski is elment a nap szökésével megpecsételte az elmenés sorsát, bár a lengyel kiválóság nem nagyon akart ebbe beletörődni, remekül versenyezve az utolsó emelkedőig kitartott.


„Miért ne próbálkozhattam volna, sohasem tudhatod, hogy miként alakul a szakasz, akár még összetettben is előrébb léphettem volna – nyilatkozta Kwiatkowski a Sky csapatbuszánál. – Az etap profiljának ismeretében úgy gondoltam, hogy talán ez lehet az a nap, amikor esélyem lehet. Erős szökés alakult, örültem, hogy olyanok jöttek velem, mint Thomas De Gendt vagy Nicolas Roche. Mindezek ellenére nem sikerült túl nagy előnyt kiharcolnunk, a Bahrain-Merida hatalmas tempót diktált nem engedtek el minket. Talán majd legközelebb.”


Vuelta a Espana 15. szakasz: Ribera de Arriba - Lagos de Covadonga, 178,2 kilométer

 

Diavetítéshez kattints a képre


A Spanyol Körverseny Ribera de Arriba és a legendás Lagos de Covadonga csúcsa között egy 178,2 kilométeres szakasszal folytatódik. A kiemelt kategóriás hegyi befutó előtt még további három emelkedő nehezíti a kerekesek dolgát. Szinte rögtön a rajtot követően a harmadik kategóriás Alto de Santo Emiliano (6,1 km, 4,7%) kerül a kerekesek útjába, amit két kategorizálatlan hegy, majd első kategóriás meredekként a Mirador del Fito (7,1 km, 7,7%) kétszeri abszolválása követ. A legendás Lagos de Covandonga (13 km, 6,9%) emelkedőjét nem nagyon kell bemutatni, a hosszú, de annál nehezebb kaptató kioszthatja a másodperceket az összetett esélyesei között.

 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések