Vuelta a Espana hírek: Jelle Wallays meglepte a sprintereket, Peter Sagan talán utolsó lehetőségét szalasztotta el a szivárványszínű trikóban, Simon Yates már az andorrai szakaszokra készül

E-mail  Nyomtatás
2018. szeptember 14. péntek
  |   Szerző: m.norbi

Jelle Wallays: mindenki biztos volt benne, hogy mezőnyhajrával zárul a szakasz

 

Diavetítéshez kattints a képre


A Vuelta a Espana tizennyolcadik szakasza egyértelműen mezőnyhajrát ígért, ennek megfelelően elengedték a nap szökését, melynek nem adtak három percnél nagyobb teret. Jelle Wallays (Lotto-Soudal), Jetse Bol (Burgos-BH) és Sven Erik Bystrom (UAE Team Emirates) triója ellenben a végsőkig kitartott, sőt végül Wallays és Bystrom méterekkel, de haza is ért.


„Mindenki biztos volt benne, hogy mezőnyhajrával zárul a szakasz – mondta Wallays a célba érkezést követően. – Az első pihenőnap után bukásba kerültem, onnantól csak ez az etap járt a fejemben, kinéztem magamnak ezt a napot. Jó erőben éreztem magam, Bystrom pedig remek partner volt a végén, tudtam, hogy jó a sprintben is. Kicsit emelkedett a vége. Két kilométerre a céltól már nagyon minimális volt az előnyünk, kockáztattam, vártam a pillanatra. Rettegtem attól, hogy veszítek. A 2014-es Párizs-Tours során már nyertem szökésből, akkor rengeteget tanultam Thomas Voecklertől, amit ma is sikerült kamatoztatnom. Szerettem volna bekerülni az idei Tour de France keretbe, de miután ez nem sikerült, egy Vuelta szakaszgyőzelmet tűztem ki magam elé célként, melyet el is értem. Ez fantasztikus.”
 

Peter Sagan: ez volt az utolsó lehetőségem világbajnoki trikóban

 

Diavetítéshez kattints a képre


A sprinterek csapatai elszalasztottak egy nagy lehetőséget az idei Spanyol Körversenyen, későn kezdték meg a szökevények üldözését Jelle Wallays és Sven Erik Bystrom pedig erősebb volt, mint azt előzetesen gondolták. A regnáló világbajnok Peter Sagan (Bora-hansgrohe) érezte, hogy gond van, nagyon korait nyitva próbált felérni a szökevényekre, de végül be kellett érnie a harmadik hellyel.


„Láttam, hogy milyen messze vannak, s nem volt más esélyem, hosszút kellett nyitnom – így Sagan a szakaszt követően. – A harmadik hely volt a legtöbb, amit ebből kihozhattam. Erős szembeszél hátráltatta az üldözést, nem volt könnyű a két csoport közötti differencia csökkentése. A csapattársaim szinte mindent megtettek, de nem sikerült megfognunk őket. Sajnos csak két-három csapat forgott az élen, talán, ha többen besegítenek máshogy alakulhatott volna. Sajnálom, talán ez volt az utolsó lehetőségem világbajnoki trikóban.”


Simon Yates: talán az idei Vuelta legkönnyebb szakaszán vagyunk túl

 

Diavetítéshez kattints a képre


Nyugodt szakaszon vannak túl az összetett esélyesei, hisz se bukások, se befújó oldalszél, sőt még emelkedők sem nehezítették az előrehaladást. Tökéletes terepet kínált a penzum Simon Yates (Mitchelton-Scott) számára a piros trikó megőrzéséhez.


„Talán az idei Vuelta legkönnyebb szakaszán vagyunk túl – nyilatkozta a piros trikó újbóli átvételét követően Simon Yates. – A vége egy kissé hektikussá vált, igyekeztünk az élmezőnyben helyezkedni, hogy elkerülhessük az esetleges bukásokat. 2015 óta Andorrában élek, ismerem az előttünk álló két szakasz emelkedőit. Nehéz napok következnek, de bombaerős csapattal vagyok itt, a srácok mindent meg fognak tenni a trikó megőrzéséért. Alejandro Valverde és Enric Mas is támadószellemű kerékpáros, így biztos, hogy nem lesz könnyű dolgom. Próbálok saját magamra figyelni, nyugodt maradni és megőrizni a vezető helyem.”


Vuelta a Espana 19. szakasz: Lleida - Andorra.Naturlandia, 154,4 kilométer

 

Diavetítéshez kattints a képre


A Spanyol Körverseny Lleida és Andorra.Naturlandia között egy 154,4 kilométeres szakasszal folytatódik. A penzum mindössze egyetlen kategorizált emelkedőt tartogat, hegyi befutóként. A folyamatosan emelkedő út 2025 méterre visz fel, maga az emelkedő tizenhét kilométer hosszú és átlag 6,5 %.


 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések