Tour de France 6. szakasz: Daniel Martin lett a Mur de Bretagne királya, Greg Van Avermaet továbbra is sárgában

E-mail  Nyomtatás
2018. július 12. csütörtök
  |   Szerző: m.norbi

Az ír Daniel Martin (UAE Team Emirates) nyerte a Tour de France hatodik szakaszát, összetettben Greg Van Avermaet (BMC) megtartotta vezető pozícióját.

A Francia Körverseny Brest és Mur de Bretagne között egy 181 kilométeres szakasszal folytatódott. A penzum három harmadik és egy negyedik kategóriás emelkedőt tartogatott, a végén kétszer is megmászva a Mur de Bretagne meredekét. A kezdeti viszonylag nyugalmasabb kilométerek után egy harmadik (Cote de Ploudiry, 1,5 km, 7 %) és egy negyedik kategóriás (Cote de Roc’h Trévézel, 2,5 km, 3,5 %) emelkedő nehezítette a versenyzők dolgát, majd 135 kilométer abszolválását követően jött a gyorsasági részhajrá Plouguernével városában. A szakasz érdemi része ellenben az utolsó húsz kilométeren várta a nagyérdeműt, a Mur de Bretagne első megmászását követően akár még a bónusz-sprint is sok mindenről dönthetett, mintahogyan az emelkedő utolsó teljesítése is.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A rajtot követően szinte azonnal kialakult a nap szökése, melybe Laurent Pichon (Fortuneo-Samsic), Damien Gaudin (Direct Energie), Fabien Grellier (Direct Energie), Anthony Turgis (Cofidis) és Dion Smith (Wanty-Groupe Gobert) ötöse keveredett bele. Az első harmadik kategóriás emelkedőt a korábbi pöttyös trikós Dion Smith (Wanty-Groupe Gobert) nyerte, aki a következő negyedik kategóriás Cote de Roc’h Trévézel tetejére is elsőként ért fel.


Mintegy száz kilométerre a céltól a befújó oldalszélben a Quick-Step Floors csapata váltott tempót, pillanatok alatt három részre szakítva a főmezőnyt. Jakob Fuglsang (Astana) és Nairo Quintana (Movistar) a második, míg Steven Krujswijk (LottoNL-Jumbo) és Primoz Roglic (LottoNL-Jumbo) a harmadik sorban ragadt.


A szökevényeket üldöző első és második csoport viszonylag hamar összezárt, a LottoNL-Jumbo által vezetett hátsó sor azonban ekkor még bő egy perces hátrányban tekert, ráadásul Roglic egy járdaszigetnél el is esett. Nagy küzdelem árán végül mintegy huszonöt kilométer alatt ez a boly is felzárkózott a főmezőnyhöz.


A részhajrához közeledve megbomlott az egység a szökevények között Lauren Pichon (Fortuneo-Samsic) nyerte a sprintet, majd Damien Gaudin (Direct Energie) támadta be riválisait. A mezőnyből Alexander Kristoff (Katusha-Alpecin) bizonyult a leggyorsabbnak Fernando Gaviria (Quick-Step Floors) előtt.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A Mur de Bretagne első mászásához közeledve újra összezárt az öt szökevény, hátul közben Jakob Fuglsang (Astana) és Yves Lampaert (Quick-Step Floors) buktak, Fuglsang őrült versenyfutásba kezdett, hogy csapata segítségével még az emelkedő előtt visszaérjen a mezőnyhöz.


A BMC, a Quick-Step Floors és a Sky sorai olyan tempót diktáltak a Mur előtt, hogy már itt többen leszakadtak. Fuglsang időközben hatalmas küzdelem árán visszaért. A Mur első teljesítése alatt minden szökevényt megfogtak, a mezőny viszonylag nyugodt tempóban tekert, a hegyi összetett éllovasa Tom Skujins (Trek-Segafredo) nyerte a hajrát.


A bónusz-sprint előtt Jack Bauer (Mitchelton-Scott) akciózott megszerezve a három másodpercet, a második Geriant Thomas (Sky), míg a harmadik Tomasz Marczynski (Lotto-Soudal) lett.


Tom Dumoulin (Team Sunweb) a lehető legrosszabbkor öt kilométerre a céltól kapott defektet, közben elől a Bora-hansgrohe és a Sky diktálta a tempót megfogva Bauert. Romain Bardet (AG2R La Mondiale) volt a következő nagy név, aki technikai gondba került, egyik csapattársától kapott kerékpárt még éppen időben, bár az utolsó emelkedőn csak megrogyott.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Daniel Martin (UAE Team Emirates) még az egy kilométeres kapu előtt indítva, fantasztikus teljesítményt nyújtva, végigbírva nyerte a szakaszt Pierre Roger Latour (AG2R La Mondiale) és Alejandro Valverde (Movistar) előtt.


Eredmények:


1. Daniel Martin (Irl) UAE Team Emirates 04:13:43
2. Pierre Latour (Fra) AG2R La Mondiale + 1 mp
3. Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team + 3 mp
4. Julian Alaphilippe (Fra) Quick-Step Floors + 3 mp
5. Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe + 3 mp
6. Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott + 3 mp
7. Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo + 3 mp
8. Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe + 3 mp
9. Geraint Thomas (GBr) Team Sky + 3 mp
10. Primoz Roglic (Slo) LottoNL-Jumbo + 3 mp


Összetettben Greg Van Avermaet (BMC) megtartotta vezető helyét, előnye három másodperc a második pozícióba fellépő Geraint Thomas (Sky) ellenében, Tejay Van Garderen (BMC) a harmadik. A pontversenyben Peter Sagan (Bora-hansgrohe), a hegyi összetettben Tom Skujins (Trek-Segafredo), a fiatalok összevetésében Sören Kragh Andersen (Team Sunweb), míg a csapatversenyben a belga Quick-Step Floors az első.


A nap vesztesei egyértelműen Romain Bardet (AG2R La Mondiale) és Tom Dumoulin (Team Sunweb) voltak, előbbi harmincegy, míg utóbbi ötvenhárom másodpercet kapott. Chris Froome (Sky) és Rigoberto Uran (EF Education First-Drapac) is hátránnyal érkezetk, minimalizálva veszteségeiket.


Összetett:


1. Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team 22:35:46
2. Geraint Thomas (GBr) Team Sky + 3 mp
3. Tejay van Garderen (USA) BMC Racing Team + 5 mp
4. Julian Alaphilippe (Fra) Quick-Step Floors + 6 mp
5. Philippe Gilbert (Bel) Quick-Step Floors + 12 mp
6. Bob Jungels (Lux) Quick-Step Floors + 18 mp
7. Rigoberto Uran (Col) EF Education First-Drapac p/b Cannondale + 45 mp
8. Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team + 51 mp
9. Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe + 52 mp
10. Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team + 53 mp


A Francia Körverseny Fougéres és Chartres között egy 231 kilométeres szakasszal folytatódik. A penzum szinte teljes egészében sík, mindössze egy negyedik kategóriás emelkedő nehezíti az előrehaladást.
 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:



Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések