Thomas De Gendt nyerte a Mont Ventoux emelkedőjét, miközben Froome kerékpár nélkül futott felfelé

E-mail  Nyomtatás
2016. július 14. csütörtök
  |   Szerző: velo.hu

Montpellier és a Mont Ventoux csúcsa között az egyik legérdekesebb szakaszával folytatódott a Tour de France. A napok óta tartó heves széllökések okán az etap befutóját hat kilométerrel a hegycsúcs vége elé helyezték, magyarán megskalpolták a legendás emelkedőt.

Nem sokkal a rajtot követően egy viszonylag nagy létszámú szökevénycsoport alakult, melybe többek között olyan nevek is belekeveredtek, mint Sep Vanmarcke (Lotto-Jumbo), Serge Pauwels (Dimension Data), Thomas De Gendt (Lotto-Soudal), Sylvain Chavanel (Direct Energie) vagy éppen Daniel Navarro (Cofidis).

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az elmenés legnagyobb előnye tizenhét perc környékén tetőzött, miközben a szökevények és a főmezőny között is tekert egy hat fős sor, melyet azonban idővel utolért a mezőny.


A nap két kisebb emelkedőjén Thomas De Gendt (Lotto-Soudal) gyűjtötte be a pontokat, míg a részhajrát Iljo Keisse (Etixx-Quick Step) nyerte meg.


Nem sokkal ezt követően került sor a nap egyik érdekes történésére. Simon Gerrans (Orica-BikeExchange) hatalmasat bukott, több Sky segítőt is magával rántva. A sárga trikós Chris Froome (Sky) ezt követően egyszerűen megállt, minek okán a rangidős Fabian Cancellara (Trek-Segafredo) nyugalomra intette az élcsoportot.


A szökevények közben szép lassan megkezdték a Mont Ventoux emelkedőjét, ahol hamar világossá vált, hogy Sylvain Chavanel (Direct Energie), Daniel Navarro (Cofidis), Serge Pauwels (Dimension Data) és Thomas De Gendt (Lotto-Soudal) négyese a legerősebb.


Közben a főmezőnyben is megindultak az akciók, előbb Alejandro Valverde (Movistar), majd Nairo Quintana (Movistar) indított, ám Chris Froome (Sky) könnyűszerrel tartotta velük a lépést, majd ment tovább Bauke Mollema (Trek-Segafredo) és Richie Porte (BMC) kettősének társaságában.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az elmenés közben célba ért, a legerősebbnek az utolsó métereken Thomas De Gendt (Lotto-Soudal) bizonyult, megnyerve így a szakaszt Serge Pauwels (Dimension Data) és Daniel Navarro (Cofidis) előtt.


Eredmények:


1. Thomas De Gendt (Bel) Lotto Soudal 4:31:51
2. Serge Pauwels (Bel) Dimension Data + 2 mp
3. Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits + 14 mp
4. Stef Clement(Fra) IAM Cycling + 40 mp
5. Sylvain Chavanel (Fra) Direct Energie + 40 mp
6. Bert-Jan Lindeman (Ned) Team LottoNL - Jumbo + 2:52
7. Daniel Teklehaimanot (Eri) Dimension Data + 3:13
8. Sep Vanmarcke (Bel) LottoNL-Jumbo + 3:26
9. Chris Anker Sørensen (Den) Fortuneo - Vital Concept + 4:23
10. Bauke Mollema (Ned) Trek - Segafredo + 5:05


Ami azonban ez után történt, arra kerékpárversenyen még nem nagyon volt példa. A Ventoux emelkedőjén felzsúfolódó rengeteg néző okán a Mollema-Froome-Porte hármast filmező motoros fékezni kényszerült, a trió pedig ennek okán bukott. Mollema eszmélt a leggyorsabban, ám Froome kerékpárja tönkrement, és mivel a Sky kísérőautója jóval hátrébb volt beragadva, így a sárga trikós kerekes egyszerűen futásnak indult. Később a neutrál autótól kapott egy bringát, ami ugyancsak használhatatlan volt, ezzel pedig elvesztette a sárga trikót.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Illetve csak vesztette volna, mivel a zsűri döntése értelmében, mind Froome, mind pedig Porte utólag a hármas legjobban záró tagjának Bauke Mollemának az idejét kapta meg.


Összetettben ezzel Chris Froome (Sky) megtartotta vezető helyét, sőt növelni is tudta előnyét, a tizenharmadik szakaszt megelőzően immáron negyvenhét másodperccel vezet Adam Yates (Orica-BikeExchange) előtt. A pontversenyben Peter Sagan (Tinkoff), a fiatalok versenyében Yates áll az élen, a hegyi összetettben ellenben mai remeklésének köszönhetően Thomas De Gendt (Lotto-Soudal) vette át a pöttyös trikót.


Összetett:


1 Christopher Froome (GBr) Team Sky 57:11:33
2 Adam Yates (GBr) Orica-BikeExchange + 47 mp
3 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo + 56 mp
4 Nairo Quintana (Col) Movistar Team + 1:01
5 Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale + 1:15
6 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team + 1:39
7 Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team + 1:44
8 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team + 1:54
9 Daniel Martin (Irl) Etixx - Quick-Step + 1:56
10 Joaquim Rodriguez (Spa) Team Katusha + 2:11


A tizenharmadik etap során Bourg Saint Andeol és Le Caverne de Pont között egy 37 és fél kilométeres egyenkénti időfutammal folytatódnak a küzdelmek.
 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:

2016.07.17. 20:48
Mozzaik ne haragudj de ha feltételezzük hogy nincs bunda (márpedig miért is lenne) akkor minden versenyző megtesz minden tőle telhetőt, akármit is mondott (még ha őszintén is) a tv-seknek... A stílusát senki sem tudja levetkőzni, és nem is akarja mivel azzal érte el eddigi sikereit is.

Lékó Péter sakkozta végig egész pályafutását kvázi unalmas döntetlenekre játszással, látszólag küzdőszellem nélkül, amiért rengetegen végigkritizálták, de ő ezzel tudott 2 évtizedre sokkal magasabb szintre jutni mint bárki más hazánkból, ez van.

2016.07.17. 20:31
tavaly meg 100 éve is ugyanúgy fújt ott a szél, borított fel elefántokat stb.
ha messzebbről filmezel akkor nem tudod eladni a tv-ben aminek következtében tönkremegy az egész sportág.
azt a néhány üzemanyagot égető hangos járművet kellene csendes elektromosokra lecserélni, amik a versenyzők körül tüsténkednek folyamatosan. rohadt idegesítő lehet versenyzőként kipufogógázban, motorzajban végigküzdeni az élen és szökésben a versenyeket...
kordon meg tényleg kéne mindenhova ahol tömeg van, bőven van rá pénz!

2016.07.15. 11:46
'felzsúfolódó rengeteg néző okán a Mollema-Froome-Porte hármast filmező motoros fékezni kényszerült, a trió pedig ennek okán bukott ' -> megérett már az idő a szabályok újragondolására: 1. a motoros BŐVEN a biztonságosnak vélt tartományon kívül motorozzon / filmezzen (erről egyébként korábban már volt szó, hogy a motorozási szabályrendszert újragondolják / módosítják...) 2. A szűk utakon csak úgy lehetne megakadályozni a szurkolók / exhibicionisták / kretének stb. okozta veszélyforrásokat, hogy végig telepítik kordonokkal, és nem csak az utolsó 1 km-en, mint ahogy azt általában szokták...(és ezt lehetne alkalmazni a többi Grand Tour-on is)

2016.07.15. 02:59
Lehet a neutrálbringában nem volt motor

2016.07.15. 00:06
Jeez, Mozzaik, a hegyteton volt a nagy szel, a hegyteton.
Kepzeld ez ilyen fura hegy, csak a legtetejen fuj igazan. Ma pl. felboritott egy lakokocsit is. De sok video van, hogy az emberek probalnak allva maradni, es nagyon nehezen sikerul. 500 meterrel lejjebb meg nincs gond.

2016.07.14. 21:16
nem szoktam személyeskedő hozzászólásra válaszolni, de most kivételt teszek...Quintana nyilatkozta, hogy élete formájában van és a Ventoux kedvez neki. Ezért az a véleményem, hogy amit eddig mutatott, az ehhez képest nulla....Amúgy ő a kedvencem...de Froom a legnagyobb.

2016.07.14. 20:36
menj oda és mutasd meg hogy te 30 métert is tudsz az élen támadni, én nagyon fogok szurkolni ;-)
nyugodtan mehetett volna a verseny a hegy tetejéig.
ha régen is így befolyásolta volna a zsűri a baleseteket, egy rakat tourt más nyert volna...

2016.07.14. 20:24
amúgy hol volt a 100 km-es szél és a 4 fok? sehol....az emberek rövid ujjúban álltak az út mellett...
Cancellara ezen a Touron eddig csak annyit tudott, hogy ha esemény volt, előrejött fontoskodni, lassítani...bár érthető, neki gyors a tempó...Quintana is hozta magát...20 m-es elgurulások után visszaállni...ahogy tavaly

2016.07.14. 20:18
más lehetett a pedál... lefejezik a hegyet, de a felső 6 km-en levő 100 000 emberrel, akik lejjebb jöttek, nem tudtak mit csinálni és előidéztek egy végeredményt befolyásoló balesetet...a biztonság érdekében az okos szervezők...

2016.07.14. 20:05
hogy van az, hogy a neutral kocsin egy használhatatlan bringa van???





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések