Székely Körverseny: osztrák összetettbeli diadal, Pályi Csaba dobogón a záró szakaszon, Valter Attila 9. összetettben

E-mail  Nyomtatás
2017. augusztus 12. szombat
  |   Szerző: velo.hu

Az osztrák Markus Kopfauf (WSA-Greenlife) nyerte a Székely Körverseny záró szakaszát, Pályi Csaba (Kontent-DKSI) harmadikként zárt, összetettben Patrick Bosmann (Hrinkow Advarics) diadalmaskodott Valter Attila (Cube-Csömör) kilencedik.

A délelőtti hegyi időfutamot követően egy 125 kilométeres félszakasszal zárult a 2017-es Székely Körverseny. Csíkszeredából indulva egy kisebb kört követően visszatért a városba a mezőny, ahol még tizenegy kör várt rájuk.


A rajtot követően az összetett első helyét védő osztrák Hrinkow Advarics csapata egy olyan szökevénysort engedett el, melynek tagjai nem veszélyeztették Patrick Bosmann összetettbeli győzelmét. A szökevények között ott volt Pályi Csaba (Kontent-DKSI) is, aki rengeteget dolgozva vette ki a részét az elmenés sikeréből.


Az osztrák csapat nem akarta utolérni a szökevényeket, így néhány körrel a vége előtt biztossá vált hazaérésük. Az osztrák Markus Kopfauf (WSA-Greenlife) bátran bevállalt, végül huszonegy másodperc előnnyel célba érkezve nyerte a szakaszt Stevan Klisuric (Szerbia) és Pályi Csaba (Kontent-DKSI) előtt. Pályi dobogós helyével egy Europe Tour pontot gyűjtött.


Móricz Dániel (Kőbánya Cycling) igyekezett sprintelni a közel egy perc hátránnyal érkező főmezőnyben, ami egy nyolcadik helyet eredményezett.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Összetettben Patrick Bosmann (Hrinkow Advarics) győzedelmeskedett csapattársa Christian Mager (Hrinkow Advarics) és a moldáv Nicolae Tanovitchii (Tusnad-Drag) előtt. Valter Attila (Cube-Csömör) remekül versenyezve a kilencedik helyen zárt, amiért három UCI pontot zsebelhetett be. A pontversenyt Christian Mager (Hrinkow Advarics), a hegyi összetettet Maxim Rusnac (Moldova), a fiatalok versenyét Moran Vermeulen (Arbö) nyerte Valter előtt, míg a legjobb román versenyzőnek járó trikó Daniel Crista (Steua Bucharest), a legjobb magyar kerekesnek ítélt mez pedig Valter Attila (Cube-Csömör) vállaira került. A csapatversenyt természetesen az osztrák Hrinkow Advarics sora zárta az élen, a legjobb magyar sor a Cube-Csömör lett.


Az összetett végeredménye:


1. Patrick Bosmann (Hrinkow Advarics) 11:37:43
2. Christian Mager (Hrinkow Advarics) + 7 mp
3. Nicolae Tanovitchii (Tusnad-Drag) + 13 mp
.
9. Valter Attila (Cube-Csömör) + 1:06
17. Kiss Gergely (Epronex Bike Hungary) + 4:11
18. Dina Dániel (Cube-Csömör) + 4:26
21. Buruczki Szilárd (Cube-Csömör) + 8:04
25. Szöllősi Ferenc (Kontent-DKSI) + 11:56
31. Pályi Csaba (Kontent-DKSI) + 15:56
34. Simon Péter (Epronex Bike Hungary) + 16:45
35. Móricz Dániel (Kőbánya Cycling) + 17:00
39. Borsos Benedek (Cube-Csömör) + 17:15
41. Solymosi Márton (Epronex Bike Hungary) + 17:29
47. Gyöngyösi Kevin (Degavi-Tipográfia) + 22:00
48. Kriván András (Epronex Bike Hungary) + 22:23
49. Puskás Dávid (Cube-Csömör) + 23:27
50. Minkó Roland (Degavi-Tipográfia) + 25:00
52. Lóki Bence (Kőbánya Cycling) + 27:30
57. Beregszászi Bence (Degavi-Tipográfia) + 53:52

 

A teljes eredménylisták a letölthető fájlok között találhatóak!
 

Fotó: Cube-Csömör





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Letölthető dokumentumok:

Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések