Szalontay Sándor először Top 10-ben a pályakerékpáros világkupán

E-mail  Nyomtatás
2019. január 19. szombat
  |   Szerző: velo.hu

Elrajtolt a 2018/2019-es pályakerékpáros világkupa ötödik fordulója, ahol Lovassy Krisztián és Szalontay Sándor képviselik a magyar színeket, utóbbi egy kiváló tizedik hellyel kezdett Keirinben.

Az új-zélandi Cambridge ad otthont a 2018/2019-es pályakerékpáros világkupa-sorozat ötödik állomásának, ahol Lovassy Krisztián (Scratch, Omnium) és Szalontay Sándor (Keirin, Sprint) képviselik a magyar színeket.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Szalontay Sándor számára remekül alakult a Keirin, az első futamban ugyan csak ötödikként zárt (Edward Dawkins, Shane Perkins és Kazunari Watanabe is az ő futamában szerepelt), de a második reményfutamban másodikként végzett a lengyel Patryk Rajkowski mögött, ezzel bekerülve a legjobb tizenkettő közzé, ami egy fantasztikus eredmény, mind Sanyi, mind pedig a magyar pályasport számára.

 


A fináléba sajnos már nem tudta beverekedni magát, az első elődöntőben utolsóként zárt, a kisdöntőben pedig bukott, ám az ausztrál Jacob Schmid utólagosan kizárásra került, éppen azért mivel ő okozta az esést, miután az új-zélandi Samuel Dakint fellökte, Sanyi pedig átesett rajta. Végül a magyar versenyző a kiváló tizedik helyet szerezte meg, amelyre korábban még nem volt példa, ezzel pedig 225 világkupa pontot gyűjtött.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A számot végül az új-zélandi Ewdard Dawkins nyerte, a francia Quentin Lafargue és a japán Yudai Nitta előtt.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Sándornak a bukásban a jobb könyöke sérült meg, de szerencsére ez nem akadályozza abban, hogy a Sprint számban is rajthoz álljon.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Lovassy Krisztián a Scratch döntőben szerepelt, amelyet a görög Christos Volikakis nyert meg a svájci Thery Schir és az osztrák Stefan Matzner előtt. Krisztián kört kapott végül DNF-el fejezte be a versenyt.


Lovassy Krisztián az Omniumban, míg Szalontay Sándor a Sprintben folytatja.

 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:

2019.02.02. 06:56
Igazat kell adnom, ezek a cirádás mezek nagyon gázak! Könyörgöm cseréljük már le!

2019.01.21. 15:08
Prof.Emeritus: Köszi a választ! Ezt nem tudtam, hogy így működik a mezek motívumainak, illetve szín összetételeinek meghatározása.


2019.01.19. 17:40
Mez: A gyártó nem hiszem, hogy beleszólhat a nemzeti mez kinézetébe, a jelenlegi kalocsai motívumos külsőt pár éve pályázaton választotta ki a kerékpáros szövetség. Ha jól emlékszem közönségszavazás meg minden csinnadratta is volt körülötte. Akkor egyébként időszerű is volt a váltás, mert a korábbi mez tényleg nagyon retro volt már.
Az olaszoknál vagy dél-afrikaiaknál gondolom a saját olimpiai bizottságuk kötelez minden sportágat arra, hogy a mindenkori olimpiai nemzeti színekhez kell idomulniuk - ez Magyarországon attól függően lenne lehetséges, hogy ki birtokolja azok jogait. Ha a MOB teljesen eladott minden felhasználási jogot az Adidasnak, akkor a kerékpáros szövettség akkor sem adhat azzal azonos kinézetű mezeket a bringásokra, ha önszántából szeretne azzal harmonizáló dizájnt alkalmazni.

2019.01.19. 15:37
kocolle: egyetértek veled! A konstruktőrnek ki lett adva valószínűleg, hogy valami olyan motívumot tervezzen, ami az országot jellegzetes motívumokkal különbözteti meg. A cél nemes, mégis ez a rém ronda kreálmány lett az eredmény.
Nagyon nehéz a piros-fehér-zöld színekből szépet kreálni, lásd beloruszok, bulgárok, irániak.
De mégis kik a dizájn koronázatlan királyai? Az olaszok! Azúrkékben pompáznak a trikolór helyett, a zöld-fehér-piros zászlócska meg csak jelzésképpen van valahol elrejtve, mégis tudja az egész világ hogy milyen országot képviselnek.
Magyarország is megérdemelne egy szép dizájnt!

2019.01.19. 13:24
Gratulálok neki, de ez így leírva elég nevetségesnek hangzik, hogy ez a fantasztikus helyezés is csak úgy jött össze, hogy kizárták az ausztrált meg szerencsésen átesett az új-zélandin (ha legközelebb bewaxolja a mezét jobban csúszva talán még az előtte haladót is kiütheti és akkor 9. hely is lehetséges). Jóindulatú cenzúrát javasolnék, hogy az eredmény körülményeit felejtsük el és csak arra emlékezzünk, hogy megvolt a 10. hely (még ha nem is ez a fő száma).

2019.01.19. 11:38
Szép volt Sanyi!! Hajrá Krisztián!Nagyon jó hogy vannak tehetséges pályásaink, ha már pályánk az nincs!Így pláne nagy eredmény!!
De ez a huszáros meg kalocsai mintás bringás mez??Hm. Engem inkább a Művészetek völgyére emlékeztet, mint egy sport mezre!! Vajon ki gyártja ezeket??

Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések