Mátra Maraton 2017: Beszámoló + eredménylista

E-mail  Nyomtatás
2017. augusztus 28. hétfő
  |   Szerző: Sajtóközlemény

Nem kíméli az időjárás a Mátra Mountain Bike Maratont, a tizenhatodik alkalommal megrendezett versenyt ismét tikkasztó hőségben teljesítette több mint ezer bringás. Kinek a teljesítménytől, kinek a naptól, vagy mindkettőtől, de garantáltan mindenkinek jó színe lett augusztus 27-én a Mátrában. A TOP Maraton sorozat utolsó állomásán férfiak között Szalay Péter (Bike Zone Gödöllő), nők között pedig Balázs Beáta (Bringabanda SC) állhatott az elit kategória dobogójának felső fokára a Gyöngyös-Sástói Oxygen Adrenalin Parkban.

Kánikulával köszöntötte a Mátra a nyár utolsó hétvégéjén a hobbi és profi kerékpárosokat, így a résztvevőknek nem csak a távval és a szintkülönbséggel, de a 34°C hőséggel is meg kellet küzdenie. A napot 10 órakor a 87 km-es hosszútáv rajtja nyitotta, őket 20 perces időközökkel a 33 km-es rövidtáv majd a 60 km-es középtáv követte. Utolsóként a 13 km-es minitáv résztvevői indultak, akik között igazán mini versenyzők is akadtak.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

A pálya idén is kemény, köves, gyors és technikás volt – mindez a hőséggel kombinálva igazi kihívás volt minden induló számára. A leghosszabb távon 2400, középtávon 1580, rövidtávon 860, míg a legkisebb távon 300 méter szintkülönbséget kellett legyőzniük, így nem meglepő, hogy a frissítőkben több mint négyezer liter víz és izotóniás ital fogyott. Extra nehezítés, hogy két táv résztvevőinek is meg kellett hódítani az 1014 méter magas Kékestetőt. Az oda vezető emelkedő fárasztó volt, de hangulatos, hiszen a sípályán dobszó és lelkes szurkok biztatták a versenyzőket.

 

A hosszútávon idén „sima” győzelem született: Szalay magabiztos, közel 4 perces előnnyel, 3 óra 53 perces idővel nyerte a versenyt Blazsó Márton (Mesterbike 575 Team) és Szatmáry András (Waberer’s Evopro MTB Team) előtt.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

„Egyedi stratégiám volt, nyaralással pihentem rá a versenyre” – mosolygott az eredményhirdetés után Szalay. „Ennek köszönhettem, hogy forogtak a lábaim, és az utolsó 15 kilométeren sikerül megelőznöm Marcit és Andrist. Nehezítő tényező volt, hogy a frissítési terveim teljesen felborultak: egy kulaccsal indultam, majd a második kulacsom lyukas volt, így az összes izóm elfolyt. Meg kellett állnom tölteni, de magamat is locsoltam a frissítőkön, amivel sikerült kellően lehűteni magam a melegben. A lefeléken szabályosan fáztam, ez nagyon jót tett. A másik dolog, amire figyeltem, hogy ne nyomjam teljes erővel a lefeléket, mert tavaly nagyon sokszor kaptam defektet a köves pályán. Idén inkább kihasználtam ezt az adottságot, mert ha engem ráz, mást is ráz. Óvatosabb voltam, így defekt nélkül tekertem végig az útvonalat és sikerült nyernem. ” – mesélte.

 

A felnőtt női kategória versenye a 60 kilométeres középtávon zajlott, ahol Balázs Beáta elsőként, 3:18:24 alatt ért célba, Kiss Mónika (Bike Zone Gödöllő) és Hilbert Suzanne (NoMad Merida CST) előtt.

 

A gyerekek sem maradtak program nélkül ezen a hétvégén, róluk szólt a szombat délután. A hagyományos gyermekversenyen hat korcsoportban közel 90 gyerkőc indult. A legfiatalabb, U5-ös kategória indulói még 300 métert tekertek, a legnagyobb, U15-ös kategóriának pedig már 3500 méteres távot kellett teljesíteniük a Sástói Adrenalin Parkban kialakított körpályákon. A hangulatot idén is kellően fokozta a sok szurkoló szülő és barát, nem véletlenül ez a Mátra Maraton hétvégéjének egyik leghangulatosabb programja.

 

Eredmények

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Mátra Mountain Bike Maraton 2017 - Hosszútáv felnőtt férfi
1. Szalay Péter (Bike Zone Gödöllő) 3:53:04
2. Blazsó Márton (Mesterbike 575 Team) 3:57:03
3. Szatmáry András (Waberer’s Evopro MTB Team) 3:57:09

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Mátra Mountain Bike Maraton 2017 - Középtáv felnőtt nő
1. Balázs Beáta (Bringabanda SC) 3:18:24
2. Kiss Mónika (Bike Zone Gödöllő) 3:26:19
3. Hilbert Suzanne (NoMad Merida CST) 3:31:34





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Letölthető dokumentumok:

Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések