Székely Körverseny: Gönczi Gergő áll az élen a fiatalok különversenyében, míg Pályi Csaba vezet a hegyi összetettben

2018. augusztus 09. csütörtök
  |   Szerző: velo.hu

A prológot követően az első mezőnyszakaszával folytatódott a Székely Körverseny, melyen ukrán siker született, de a magyar kerekesek is kiválóan szerepeltek.

A tervezettnél jóval kevesebben, mindössze tizenegy csapat hatvankét kerékpárosa vágott neki az idei Székely Körversenynek. A 2.2-es besorolású viadal mezőnyében a Kőbánya Cycling Team, a Kontent-DKSI és az Epronex-Bike Hungary kerekesei képviselik a magyar színeket.


Az első etap során Sepsiszentgyörgyről indult a mezőny, és oda is tért vissza közel kétszáz kilométer teljesítését követően, többek között Kovásznát, Kézdivásárhelyt, Málnást, Mikóújfalut, Barótot és Előpatakot érintve.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

A nap szökésébe Pályi Csaba (Epronex-Bike Hungary) is bekerült, aki hegyi és gyorsasági hajrát is nyert. Az elmenést végül utolérték, a Team Novák sora pedig remekül játszotta ki kártyáit, a szakaszt az ukrán Yegor Dementyev (Team Novák) nyerte honfitársa Andrii Bratashchuk (Team Novák) előtt. A harmadik az olasz Nicolas Marini (MsTina-Focus) lett. Gönczy Gergő (Kontent-DKSI) negyedikként, míg Solymosi Márton (Epronex-Bike Hungary) ötödikként ért célba.

 

Összetettben továbbra is a prológot nyerő Daniel Crista (Románia) vezet, Gönczi Gergő (Kontent-DKSI) huszonöt másodperc hátránnyal a hetedik helyről várja a folytatást. A fiatalok összevetésében Gergő vezet, a hegyi pontversenyben pedig Pályi Csaba (Epronex-Bike Hungary) az első.

 

A Székely Körverseny Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely között egy 194 kilométeres szakasszal folytatódik.

 

Fotó: Epronex-Bike Hungary