Poór Brigitta ezüstérmes a spanyolországi XTERRA World Tour világkupa futamon

E-mail  Nyomtatás
2015. június 09. kedd
  |   Szerző: Sajtóközlemény

Poór Brigitta a Merida Maraton Team-CST Salomon versenyzője a hétvégén Spanyolországban, a tereptriatlon egyik fellegvárában második helyen ért célba, ezzel az Európai ranglistán átvette a vezetést!

 

Diavetítéshez kattints a képre

Plasenciában, az XTERRA World Tour futamon 1,5km úszást, 41km kerékpározást és 11km-es terepfutást kellett teljesíteni a 40fokos, rekkenő hőségben. Poór Brigitta remekül kezdett, az úszásból elsőként lépett partra, majd a hegyikerékpáros szakaszon egy helyet veszítve, a második pozícióban kezdte meg a futást, amit egészen a célig meg is tudott tartani.


Brigitta a mostani 2. helyezésével növelte előnyét az XTERRA European Tour összetett pontversenyében!


"Aki kicsit is ismer, az tudja, hogy nagyon nehezen viselem a meleget. Óriási kihívás volt ebben az extrém hőségben versenyezni. Emiatt az átlagosnál nagyobb különbségek alakultak ki a versenyzők között. Az úszás egész jól ment, illetve a kerékpáros szakasz első felében is még jól éreztem magam. 20 km után azonban teljesen megfőttem, a futáson már nagyon szenvedtem, és csak a második pozícióm megtartása volt a cél, ami sikerült is."

 

Diavetítéshez kattints a képre


Brigitta a következő hetekben Crosskovácsiban MTB maratonon áll rajthoz, majd az X2S bánki tereptriatlon kupafutamon. Nemzetközi szereplését két hét múlva a görögországi világkupa futamon folytatja!

 

XTERRA Spain, tereptriatlon világkupa

  Nők  

1 Helena Erbenova, CZE 3:40:16 100
2 Brigitta Poor, HUN 3:54:20 90
3 Louise Fox, GBR 4:12:46 82

 

  Férfiak  

1 Ruben Ruzafa, ESP 2:59:06 100
2 Albert Soley, ESP 3:05:09 90
3 Roger Serrano, ESP 3:06:36 82

 

Forrás: www.terepsport.hu

 

Fotó: XTERRA, Karafa Balázs





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések