Peák Barnabás 2018-ban a WCC színeiben versenyez pár hónapot kölcsönadási szerződéssel

E-mail  Nyomtatás
2018. január 12. péntek
  |   Szerző: velo.hu

Kiváló 2017-es szezonját követően a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség edzőközpontjában (WCC) kezdi az évet Peák Barnabás.

Peák Barnabás 2015-ben robbant be a hazai országúti kerékpározás élvonalába, majd 2016-ban még magasabbra helyezve a lécet, remek eredményekkel térhetett haza különböző nemzetközi viadalokról. 2017 márciusában tíz hetes meghívást kapott a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség edzőközpontjába (WCC), melyet követően a jobbnál jobb eredmények sem maradtak el, többek között megnyerte a Belgrád-Banja Luka 1.2-es egynaposát, remekelt, és viselte a sárga trikót a Tour de Mirabelle szakaszversenyén, jól szerepelt a Tour de Berne és a GP Kranj egynaposain, miközben fantasztikus sikerként az összetett második helyén zárta a Magyar Körversenyt.

 

Diavetítéshez kattints a képre


2017 decemberében részt vehetett a Quick-Step Floors calpei edzőtáborában, majd az is hivatalossá vált, hogy 2018-ban az UCI svájci edzőközpontjának csapatában kezdi az évet kölcsönadási szerződéssel, itthoni pedig a KONTENT-DKSI CYCLING TEAM-et erősíti majd. 


„Boldogan jelentem be, hogy még egy év erejéig megkaptam a lehetőséget, hogy a WCC színeiben versenyezhessek – írta Barna az egyik közösségi oldalán. – Nagyon várom már az új szezon kezdetét.”
 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:

2018.01.12. 08:12
Örülünk!





Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések