Országútis hírek külföldről: út a pokolba, avagy jön a Párizs-Roubaix, az arenbergi rémálom legendája, Ion Izagirre nyerte a Baszk Körversenyt

E-mail  Nyomtatás
2019. április 14.
  |   Szerző: m.norbi

Párizs-Roubaix: út a pokolba, egy darabka kőért

 

Diavetítéshez kattints a képre


Immáron 117. alkalommal kerül megrendezésre a leginkább várt a tavaszi klasszikus a Párizs-Roubaix. Az egynapos viadal első kiírását 1896-ban bonyolították, nevéből adódóan egészen 1977-ig konkrétan Párizsból indulva Roubaix-ig tekert a karaván. 1977-től Compiegne-be került állt a rajtállomás, amely a francia fővárostól mintegy nyolcvanöt kilométer távolságra fekszik észak-keletre. A kockaköveiről híres monumentum győztesei épp ettől az évtől kezdődően kapnak díjként egy kődarabot, amelyért évről-évre hatalmas harc dúl. A kőkemény pálya révén a versenyzők külön erre a célra készített kerékpárokkal rajtolnak és a megszokottaknál jóval vastagabb gumiköpenyt használnak.


A viadalt annak idején két Roubaix-i textilgyáros Theodoré Vienne és Maurice Perez alapította. 1895. június 9-én ennek kapcsán építettek egy velodromot a városban. A verseny nehezen indult be, pontosan azért mert a cél nem Párizsban, hanem a belga határ mentén fekvő jóval gyérebben lakott városkában volt. Louis Minart a Le Vélo szerkesztője sietett a segítségükre, aki reklámozni kezdte az eseményt.


Az első versenyt a német Josef Fischer nyerte, míg a nagy francia sztár Maurice Garin csupán a harmadik lett. Az Észak-Pokla nevet 1919-ben kapta a viadal. Az I. Világháborút követően a L’Auto jelentetett meg cikket a versenyről, amelyen a sár és a szenvedés játszotta a főszerepet. Ennek alapján jellemezték úgy a megmérettetést, mint magát a poklot.


A legtöbb győzelmet a belgák aratták szám szerint ötvenhatot, mögöttük a franciák (28) és az olaszok (13) következnek. Két négyszeres győztest érdemes megemlíteni ők Roger De Vlaeminck (1972, 1974, 1975, 1977) és Tom Boonen (2005, 2008, 2009, 2012).


A táv ezúttal is 257 kilométer, a három ötcsillagos szektorral a Trouée d’Arenberg, a Mons-en-Pévèle és a Le Carrefour de l’Arbre rázatóival.


Ami az esélyeket illeti a legerősebbnek az idei tavaszi idény tekintetében elég nehéz egyetlen nevet kiemelni. Talán Greg van Avermaet (CCC Team) nevével kell kezdeni, de Oliver Naesen (AG2R La Mondiale), Alexander Kristoff (UAE Team Emirates) és Wout van Aert (Jumbo-Visma) is elég kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt ezen a tavaszon. Persze nem leírható a címvédő Peter Sagan (Bora-hansgrohe), Zdenek Stybar (Deceuninck-Quick-Step) és John Degenkolb (Trek-Segafredo) sem.
 

Párizs-Roubaix: az arenbergi rémálom

 

Diavetítéshez kattints a képre


Miképp lehet az, hogy egy a céltól egy majdnem száz kilométerre lévő szektor döntsön el egy versenyt? Íme, az Arenberg legendája.


A Trouée d’Arenberg Franciaország egyik legismertebb kerékpáros terepe. Na, de hogy lehet valaminek hegy a neve, ha teljesen sík? A 2400 méteres rész a Párizs-Roubaix egyik kiemelt pavés szektora, ahol nem egyszer dőlt már el a viadal. Wallersbe érve jobbra fordul a mezőny, majd egy körforgalmat követvén egy hosszú egyenes végén már jön is a poklok-pokla, a legnehezebb szektor.


Már maga a megközelítése is egy furcsa légkört teremt. Érezni lehet a kis téglaházak illatát, hallani a pedálok fordulatát, a lánc suhogását. Elhaladva az egykori munkások szállói előtt az jut az ember eszébe, hogy talán a kis pékségben még ma is lehet hitelre vásárolni. Az autók behajtását alapban meggátolja egy kapu, ám erre az egy napra megnyitják az utat. A kaputól jobbra látható a Stablinski szobor, amely az egykori lengyel vendégmunkás emlékét őrzi. Egyébként is Wallers telefonkönyvét fellapozva több lengyel nevet találni, mint franciát. Az út enyhén lejt, de ezt a kockaköveken való pattogás közben észre sem venni. Inkább okoz problémát a beláthatatlanság, a hossz, ami egyszerűen nem akar fogyni. Harminc másodperc rázatást követően valószínűleg mindenki az út melletti füves részre menekül, feltéve, ha nem perecel éppen hatalmasat.


1967-ben a versenyigazgató Jacques Goddet elküldte az egyik alkalmazottját Albert Bouvet-et annak okán, hogy Bouvet találjon új pavés szakaszokat. Bouvet ekkor találkozott Jean Stablinskivel, aki megmutatta neki a bánya fölött lévő utat. 1968-ban részben már szerepelt a versenyben az Arenberg, azonban véglegesen csak 1970-től a L’Equipe újságírójának Pierre Chany-nak a nyomására került bele a penzumba.


A Foret de Raismes a környék leginkább erdőkkel tarkított területe. A vidék viszonylag sűrűn lakott, így ez a tavakkal, ösvényekkel tarkított rész a hobbi kerékpárosok, a kutyájukat sétáltatók illetőleg a túrázók közkedvelt helye.


Na, de térjünk vissza arra a kérdésre, hogy miként lehet hegynek nevezni egy sík területet. Az út eredeti neve Drève des Boules d’Hérin, amely magyarul nem jelent mást, mint „Az út Dréveből Herinbe.” A bánya megnyitását követően ezen az úton közlekedtek azok a lovas szekerek, amelyek a nehéz anyagokat szállították a környező településekre. Mivel az út a bánya felett található, így egyszerűen a bánya történelmi eseményei kapcsán kapta a nevét.


A Compagnie Des Mines d’Anzin bánya 1757-ben nyílt meg és több mint kétszáz éven át működött. 1837-ben a vállalat a könnyebb szállítás érdekében macskakövekkel borítatta az utat. Ahogy terjeszkedtek odalenn, úgy közeledtek egyre inkább Dréve falucskája felé. Akkoriban a tartomány Aremberg német arisztokráciájának a kegyeit élvezte, mintahogyan a bánya is, amely felvette az Auguste Louis Alberic d' Arenberg nevet. A németországi Aremberg pedig ténylegesen egy domb tetején terül el. A bánya az államosítást követően azonban 1946-tól elkezdett leépülni, s habár kezdetben kimondhatatlanul sikeres volt végül 1989-ben befejezte működését. Ma az Arenberg a világörökség részét képezi.


Az utolsó szakasz döntött a Baszk Körversenyen, Ion Izagirre nyerte az összetettet

 

Diavetítéshez kattints a képre


Eibar környékén egy mindössze 118 kilométeres szakasszal zárult a Baszk Körverseny. A penzum cseppet sem volt egyszerű, hisz hat kategorizált emelkedőt tartogatott. A nap elején egy szűk húsz fős sor lépett el, benne Alessandro De Marchival (CCC Team), aki szerette volna megőrizni hegyi összetettbeli vezetését. Alig hatvan kilométer volt már csak hátra, amikor az Astana csapata támadást indított, Jakob Fuglsang (Astana), Ion Izagirre (Astana), Adam Yates (Mitchelton-Scott), Tadej Pogacar (UAE Team Emirates) és Daniel Martin (UAE Taem Emirates) tudott elszakadni, miközben az éllovas Emanuel Buchmann (Bora-hansgrohe) hátránya folyamatosan nőtt.


A szökevények megfogását követően már szinte borítékolható volt, hogy a német elbukja az összetettet. Három kilométerre a céltól Adam Yates (Mitchelton-Scott) akciózott, aki ezzel meg is nyerte a szakaszt Dan Martin (UAE Team Emirates) és Jakob Fuglsang (Astana) előtt.


Összetettben Ion Izagirre (Astana) diadalmaskodott Martint és az utolsó kilométereken rossz felé kanyarodó, de a szervezőktől végül időjóváírást kapó Emanuel Buchmannt (Bora-hansgrohe) megelőzve. A pontversenyt Maximilian Schachmann (Bora-hansgrohe), a hegyi különversenyt Adam Yates (Mitchelton-Scott), míg a fiatalok összevetését Tadej Pogacar (UAE Team Emirates) nyerte.
 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések