Országútis hírek külföldről: nyilatkozatok a Giro d’Italia prezentációját követően, Chris Froome és Fabio Aru már szinte biztos, hogy ott lesz a rajtvonalnál (+videó)

E-mail  Nyomtatás
2017. november 30. csütörtök
  |   Szerző: velo.hu

Chris Froome videóüzenetben jelentette be, hogy rajthoz áll a 2018-as Giro d’Itálián

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az elmúlt hetek során elég sokan próbáltak nyomást helyezni az idei Tour de France és Vuelta a Espana győztes Chris Froome vállaira, mégpedig abból az okból kifolyólag, hogy induljon el a jövő évi Olasz Körversenyen. Egyes pletykák szerint az izraeli szervezőség még egy két millió Eurós rajtpénz felajánlásától sem zárkózott el. A Sky kapitánya a milánói prezentáció során videóüzenetben jelentette be, hogy megpróbálkozik a Giro-Tour duplával és ott lesz a 101. Olasz Kör rajtvonalánál.


„Ez egy egyedülálló és egyben kihagyhatatlan lehetőség számomra – mondta Froome, aki az első lehet, aki Marco Pantani 1998-as sikerei után megcsinálja a duplát. – Miután idény megnyertem a Tourt és a Vueltát véghezvihetem azt a tettet, hogy két éven belül megnyerjem mindhárom nagy körversenyt, ráadásul egymást követően. Hatalmas motiváció ez számomra, mindezek ellenére természetesen az ötödik Tour győzelmemről sem mondok le, így egy igencsak eseménydús és megterhelő szezon elé nézek. A kerékpáros karrierem Olaszországban kezdődött, több mint három évig itt is éltem, így mindenféleképpen vágytam arra, hogy egy napon visszatérhessek.”
 

Fabio Aru: már az első emelkedők sorsdöntőek lehetnek

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az útvonal alapján egy nagyon izgalmas és várhatóan változatos Giro d’Italiának nézünk elébe. A prezentáción a jövő évet már az UAE Team Emirates színeiben kezdő Fabio Aru is megerősítette, hogy ott lesz hazája körversenyén.


„Már az első emelkedők sorsdöntőek lehetnek – nyilatkozta Aru Milánóban. – Másodperceket, de akár még perceket is veszíthet az ember, amit a későbbiekben már szinte lehetetlen behozni. Chris Froome rajthoz állása extra motivációt ad számomra, hatalmas dolog lenne legyőzni őt. A jelenléte még inkább különlegessé teszi a jövő évi Giro d’Italiát.”


A címvédő Tom Dumoulin egyelőre kitérő válaszokat adott az indulását illetően

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az Olasz Körverseny címvédője Tom Dumoulin nagy valószínűséggel a Tour de France-ra fókuszál majd 2018-ban, ennek ellenére tiszteletét tette a Giro útvonalának prezentációján, ám az újságírók kérdéseire rendre kitérő választ adott.


„Az idei sikerem valami fenomenális és máig hihetetlen számomra – így a Sunweb kerékpárosa. – Nagyon szeretem az időfutamokat és mivel Jeruzsálemben is egy egyenkéntivel kezdődik a jövő évi verseny, így ez remek lehetőséget teremt a rózsaszín trikó megszerzésére. A Monte Zoncolan és az azt követő tizenhatodik etap hegyei is sorsdöntőek lehetnek. Egyelőre nem szeretnék semmi konkrétat sem mondani a jövő évi indulásomról, először szeretném részletesen kielemezni a szakaszokat. 2017-ben én voltam itt a legjobb, de 2018-ban egy egészen más versenyre kerül majd sor. Chris Froome részvétele pedig még inkább vonzóvá teszi számomra a jövő évi Girót.”


Mauro Vegni versenyigazgató nagyon elégedett a 2018-as útvonallal

 

Diavetítéshez kattints a képre


Egyelőre tehát csak Chris Froome és Fabio Aru rajthoz állása biztos, de valószínűsíthető, hogy Froome indulása több nagy nevet is a versenyre vonzhat, legalábbis Mauro Vegni versenyigazgató szerint. A Movistarnál ellenben már dörzsölhetik a tenyerük, hisz a Francia Körön majd három emberrel támadhatják a britet.


„A Giro d’Italia minden egyes évben egy egészen káprázatos történetet mesél nekünk – vélekedett Mauro Vegni. – A televízióból és a fotóanyagokból pedig számtalan szebbnél szebb kép köszön vissza, mind a verseny, mind pedig Olaszország szépségeit megörökítve. Nyolc hegyi befutó és számos trükkös etap várja a versenyzőket. Rajt Jeruzsálemben, zárás a római Colosseum árnyékában, ami egy újabb fantasztikus promóciója lesz a Girónak. Chris Froome is visszatér, aki megpróbálja megszerezni az egyetlen nagy hiányzó trófeát a gyűjteményéből.”


Videó: a 2018-as Giro d’Italia útvonala

 


Íme a 2018-as Olasz Körverseny útvonala szakaszról-szakaszra!

 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések