Országútis hírek külföldről: Gilbert negyedszer nyerte meg az Amstelt, Kwiatkowski az Ardennek további versenyein javítana, hazai siker a női Amstelen, rajtol az Alpok Körversenye

E-mail  Nyomtatás
2017. április 17. hétfő
  |   Szerző: velo.hu

Philippe Gilbert pályafutása negyedik Amstel győzelmét szerezte

 

Diavetítéshez kattints a képre


Kiváló versenyt hozott az ötvenkettedik Amstel Gold Race, melynek útvonal-módosítása miatt sokan unalmasabb viadalt vártak. A kerekesek és a Cauberget követő két emelkedő azonban rácáfolt az előzetes jóslatokra. Philippe Gilbert pályafutása során immár negyedik alkalommal nyerte meg a versenyt, mellyel az örökranglista második helyére kapaszkodott fel az ötszörös győztes holland Jan Raas mögé.


„Kwiatkowski egy kicsit meglepett a sprintben – így a verseny győztese Philippe Gilbert. – Szembeszél volt, Kwiat hatalmas lendülettel indított, de próbáltam nyugodt maradni és centiről-centire közelíteni hozzá. A Kruisbergen szakadtunk el néhányan a főmezőnytől, szerencsére remekül dolgoztunk össze, így nem tudtak már utolérni minket. A Bemelerbergen láttam, hogy mindenki a határán mozog, támadtam, Kwiat jött velem, akivel megegyeztünk, hogy a végéig összedolgozunk, így szépen eltávolodtunk. Nem volt egy könnyű verseny, meg kellett küzdeni a sikerért. A célom, hogy minden évben nyerjek legalább egy klasszikust. Idén ez már duplán is kifizetődött, hisz két sikernél járok.”
 

Michal Kwiatkowski: mit mondhatnék, kikaptam egy erősebb versenyzőtől

 

Diavetítéshez kattints a képre


A Milánó-Sanremó idei győztese Michal Kwiatkowski fantasztikus versenyzést mutatott be, egyedüliként sikerült a hátsó csoportból indulva az élmezőnyhöz felzárkóznia, végül azonban alulmaradt a versenyt pályafutása során már negyedszer megnyerő Philippe Gilberttel szemben.


„Mit mondhatnék, kikaptam egy erősebb versenyzőtől – így Kwiatkowski a Sky sajtóközleményében. – Remek verseny volt, a saját teljesítményemre sem lehet panaszom, mégsem vagyok elégedett. Csapatként remekül dolgoztunk, Sergio is kiváló versenyt produkált. Szerettem volna nyerni, de ezúttal nem sikerült. Nem csüggedem, két ardenneki egynapos még hátra van, igyekszem javítani.”


Kettős Boels-Dolmans siker a női Amstelen

 

Diavetítéshez kattints a képre


A tizennégy év kihagyást követően visszatérő női Amstel Gold Race a hölgyek World Tour-sorozatának hatodik állomása volt. A 121 kilométeres táv nagyrészt megegyezett a férfiak útvonalának legnehezebb szakaszaival. Hatalmas tempóban kezdtek a hölgyek a hazai Boels-Dolmans csapata igyekezett már az első kilométereken szétkapni a sort, így féltávnál már csak körülbelül bő harminc fő tekert a főmezőnyben. A Cauberg második mászásánál egy nyolc fős boly ment tovább, melyet továbbra is a holland csapat kontrollált, a narancsmezesek közül hárman is benne voltak a sorban.


Hét kilométerrel a vége előtt Anna Van der Breggen (Boels-Dolmans) indított, akit Elisa Longo Borghini (Wiggle-High 5), Elizabeth Deignan (Boels-Dolmans), Kasia Niewiedoma (WM3), Coryn Rivera (Team Sunweb) és Annemiek Van Vlauten (Orica-Scott) ötöse üldözött. Van der Breggen viszont nagyszerű tempóban haladt, így végül közel egy perc előnnyel ért haza és nyerte meg a viadalt. A második csapattársa Elizabeth Deignan (Boels-Dolmans), míg a harmadik Kasia Niewiedoma (WM3) lett holtversenyben Annemiek Van Vlautennel (Orica-Scott), mivel közöttük még a célfotó sem tudott dönteni.


„Az Amstel megnyerése volt a legfőbb célom ezen a tavaszon – mondta Van der Breggen a díjátadóra várva. – Nem volt egy könnyű verseny, végig koncentrálni kellett, hogy minden pillanatban jó helyen legyek. Nem egyszerű az idei évem, hisz eddig nem nagyon jöttek az eredmények. Bizakodó vagyok az Ardennek további versenyeit tekintve.”


Alpok Körversenye: öt hegyi szakaszon tesztelhetik formájuk a Giróra készülők

 

Diavetítéshez kattints a képre


Bár Vincenzo Nibali inkább a Horvát Körversenyt választotta az egykori Giro del Trentino, mai nevén Alpok Körversenye is kiváló mezőnnyel rajtol, hogy a közelgő jubileumi, századik Giro d’Italia méltó felkészülési állomása lehessen. Az ötszakaszos viadal minden egyes etapja hegyi szakasznak tekinthető, így nem lesz könnyű dolga a résztvevőknek. A legnagyobb nevek Thibaut Pinot (FDJ), Michele Scarponi (Astana) és Rohan Dennis (BMC) lehetnek, de ott lesz a mezőnyben a verseny címvédője az eddig gyengébb tavaszt produkáló Mikel Landa (Sky) is.


„Ez lesz az első alkalom, hogy rajthoz állok ezen a versenyen – mondta az egyik legfőbb esélyesnek kikiáltott francia Thibaut Pinot. – Mivel a Tirreno-Adriatico óta nem versenyeztem, így a formám tökéletesítése lesz a legfontosabb feladatom. Komoly célokkal szeretnék rajthoz állni a közelgő Giro d’Italián, így ezen a viadalon elsődlegesen nem is az összetett lesz a célom, hanem a minél jobb forma felépítése. Azért választottam ezt a viadalt mivel kiváló terepet biztosít a magam fajta kerekesek számára.”

 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések