Országútis hírek külföldről: egy masters versenyző bukott meg beépített motorral, Kristoff nyerte a Prudential RideLondon egynaposát, Modolo sikere Lengyelországban, további eredmények Európából

E-mail  Nyomtatás
2017. július 31. hétfő
  |   Szerző: velo.hu

Egy ötvenhárom éves Masters versenyző bukott meg motoros rásegítéssel

 

Diavetítéshez kattints a képre


Egy olaszországi regionális viadalon egy ötvenhárom éves Masters versenyző kerékpárjában találtak motoros rásegítést. A La Gazetta dello Sport információi szerint Alessandro Andreoli harmadikként zárta a versenyt, azonban egy pontot olyan sebességgel közlekedett, ami felkeltette a hivatalos ellenőrök figyelmét. A belga Femke Van Den Driessche megbukása óta ez az első hivatalos eset, amikor tetten érnek valakit.


„Voltak információink a versenyzőről, ennek megfelelően igyekeztünk leleplezni őt – mondta Emiliano Scalfi a verseny technikai ellenőre, aki egyben a viadalt szervező Centro Sportivo Italiano elnöke is. A CSI szorosan együttműködik az Olasz Olimpiai Bizottsággal, így hiába beszélünk amatőr versenyről, a szervezők az UCI iránymutatásai alapján járnak el. – Megkértük, hogy két versenybíró társaságában menjen el kerékpár ellenőrzésre, ekkor elismerte, hogy motoros rásegítés van a vázban.”
 

Alexander Kristoff nyerte a Prudential RideLondon egynaposát

 

Diavetítéshez kattints a képre


London környékén 185,9 kilométer várta a kerekeseket a World Tour –sorozatba újonnan bekerülő Prudential RideLondon egynaposán. A penzum közepe bővelkedett emelkedőkben, ennek ellenére előzetesen mezőnyhajrára volt kilátás. A mindent eldöntő Box Hill emelkedőjén Matteo Trentin (Quick-Step Floors) és Daryl Impey (Orica-Scott) kettőse lépett el, őket egy tizennégy fő sor üldözte. Nem sokkal később Impey visszamaradt a mezőnyhajrára készülő Orica sorához, helyét Jasper Stuyven (Trek-Segafredo) vette át a szökésben.


Az utolsó tíz kilométerre fordulva még mindig a szökevények tempóztak elől, miközben a főmezőny élén a Katusha-Alpecin és a Sunweb sorai dolgoztak. A kettőst mindössze az egy kilométeres kapunál fogták meg. A mezőnyhajrát az Orica-Scott csapata nyitotta, de a leggyorsabbnak a Touron csalódást keltő Alexander Kristoff (Katusha-Alpecin) bizonyult, aki végre valahára World Tour versenyt nyert idén. A második Magnus Cort Nielsen (Orica-Scott), míg a harmadik Michael Matthews (Team Sunweb) lett.


„Igazából nem úgy álltam rajthoz ezen a versenyen, hogy mindenféleképpen győznöm kell, a Tourt követően hajlamosak elmacskásodni az ember lábai – így Kristoff a célba érkezést követően. – Csalódottak voltunk a Francia Körversenyt követően, hisz nem sikerült szakaszgyőzelmet szereznünk. Ezen a napon megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek. Feküdt nekem a pálya, a srácok pedig mindent megtettek azért, hogy esélyem legyen a győzelemre.”


Sacha Modolo volt a leggyorsabb a Lengyel Kör második szakaszán

 

Diavetítéshez kattints a képre


A Lengyel Körverseny második szakaszán Katowicébe érkezett a mezőny 142 kilométert a hátuk mögött hagyva. A forgatókönyv hasonló volt az első szakaszéhoz, a nap szökésébe Martijn Keizer (LottoNL-Jumbo), Joonas Henttala (Novo Nordisk), Adrian Kurek (CCC Sprandi Polkowice) és Kamil Gradek (Lengyelország) keveredett bele, tehát ugyanaz a négy csapat képviseltette magát az élen, mint egy nappal korábban. Az utolérésüket követően jöhetett a mezőnyhajrá, amit Sacha Modolo (UAE Team Emirates) nyert meg Danny Van Poppel (Sky) és Maximilian Walscheid (Team Sunweb) előtt. Összetettben Van Poppel vette át a sárga trikót.


„Ez egy olyan győzelem volt, amelyre már hónapok óta várunk – nyilatkozta Modolo a díjátadót követően. – Az első szakasz során nem éreztem túl jól magam, ezúttal viszont kijött a lépés. Ez is mutatja, hogy a kerékpársportban nincs két egyforma szakasz. Roberto Ferrari kiválóan dolgozott, de az egész csapat odatette magát. Köszönettel tartozom nekik, hisz nélkülük nem jöhetett volna össze ez a siker.


Gougeard győzött Normandiában, Huub Duijn nyerte a nürburgringi körözést

 

Diavetítéshez kattints a képre


Beindult a nagyüzem a Tourt követően, két rangos 1.1-es viadalra is sor került a mögöttünk hagyott hétvégén. Franciaországban a La Poly Normande viadalát rendezték, ahol 168,9 kilométer várta a mezőnyt. A hazaiak uralták a megmérettetést, a győzelmet Alexis Gougeard (AG2R La Mondiale) szerezte meg Johan Le Bon (FDJ) és Laurent Pichon (Fortuneo-Oscaro) ellenében.


Közben Németországban a nürburgringi autóversenypályáján körözött a karaván. A bringások 141,2 kilométert tettek meg. Végül a holland Huub Duijn (Verandas Willems-Crelan) diadalmaskodott csapattársa a cyclo-cross sztár Wout Van Aert (Vertandas Willems-Crelan) és Dimitri Peyskens (WB Veranclassic-Aqua protect) előtt.

 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések