Országútis hírek külföldről: Alexander Kristoff az Európa-bajnok, Rob Britton nyerte a Utahi Körversenyt, Chris Froome kritériumversenyekkel hangol a Vueltára, rajtol a BinckBank Tour

E-mail  Nyomtatás
2017. augusztus 07. hétfő
  |   Szerző: velo.hu

Alexander Kristoff: erős csapattal érkeztünk, Edvald kiváló munkát végzett

 

Diavetítéshez kattints a képre


A norvég Alexander Kristoff nyerte a dániai Herningben zajló országúti Európa-bajnokság férfi elit mezőnyversenyét, ezzel egy évre megszerezve a fehér-kék trikót, amit Peter Sagannak nem volt alkalma 2017-ben megmutatnia, hisz világbajnokként a szivárványszínű mez erősebb értéket képviselt. Kristoff bízik benne, hogy büszkén viselheti majd az elkövetkezendő egy évben a mezt.


„Nagy büszkeséggel tölt el, hogy megszereztem a trikót, melyet büszkén fogok viselni az elkövetkezendő időszakban – mondta a pályafutását vélhetően az UAE Team Emirates színeiben folytató sprinter. – Erős csapattal érkeztünk, Edvald kiváló munkát végzett, működött a taktikánk. Edvald maga is közel járt a győzelemhez, így amikor megfogták nekem már csak sprintelnem kellett.”
 

Elia Viviani: Kristoff volt a legnagyobb ellenfél, sajnos nem sikerült legyőznöm

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az Európa-bajnoki címet Alexander Kristoff (Norvégia) szerezte meg, aki csak egy hajszállal bizonyult jobbnak Elia Vivianinál (Olaszország). Az olasz azonnal tiltakozott, szerinte Kristoff a kordonokhoz szorította őt a sprintben, a zsűri azonban nem sokat habozott, szerintük a norvég nem akadályozta Viviani sprintjét, így hivatalosan is Alexander Kristoff a 2017-es év Európa-bajnoka.


„Nagyon csalódott vagyok, hogy ilyen kevésen múlt az Európa-bajnoki győzelmem – így Viviani a célba érkezést követően. – Büszke vagyok az olasz csapat munkájára, a srácok megteremtették számomra annak a lehetőségét, hogy a győzelemért harcolhassak. Nagyon gyors volt a sprint, a végén Fabio Sabatini kiváló helyzetbe hozott. A jobb oldalon próbálkoztam, úgy véltem elég lesz a hely. Talán egy picit későn indítottam, így végül nem sikerült nyernem. Nagy célokkal álltam rajthoz ezen a versenyen, de az elmúlt héten Londonban bebizonyosodott, hogy Kristoff lesz a legnagyobb ellenfél, sajnos nem sikerült legyőznöm őt.”


Rob Britton nyerte a Utahi Körversenyt

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az állam fővárosában Salt Lake City-ben zárult a kiemelt kategóriás Utahi Körverseny. A körpályán 117,8 kilométer várta a mezőnyt, a szakasz sprintben dőlt el, melyet az olasz Marco Canola (Nippo-Vini Fantini) nyert meg Brent Bookwalter (BMC) és Gavin Mannion (UnitedHealthcare) kettőse előtt.


Összetettben a kanadai Rob Britton (Rally Cycling) győzött, a második Mannion, míg a harmadik a román Serghei Tvetcov (Jelly Belly) lett. A pontversenyt Travis McCabe (UnitedHealthcare), a hegyi összetettet Jacob Rathe (Jelly Belly), a fiatalok összevetését Neilson Powless (Axeon-Hagens Bermans), míg a csapatversenyt a BMC sora nyerte.


„Kiváló szezont teljesítünk, ezúttal is bebizonyítottuk, hogy készen állunk arra, hogy a pro-kontinentális csapatok vonalába lépjünk – nyilatkozta Britton elárulva ezzel azt is, hogy a Rally Cycling vélhetően szeretne 2018-ban a másodosztályú licencért folyamodni. – Fantasztikus érzés, hogy ilyen srácok vesznek körül, akik hajlandóak arra, hogy az első szakasztól kezdve egyetlen célért, a győzelmemért küzdjünk. Ez a siker nem az enyém, hanem a Rally Cycling csapatáé.”


Froome holland és kazah kritériumversenyekkel hangol a közelgő Vuelta a Espanára

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az idei Francia Körverseny győztese Chris Froome szeretné megnyerni a közelgő Vuelta a Espanát, ennek megfelelően jelenleg csapattársaival a franciaországi Morzin környékén tréningezik. Természetesen a Tourt követő kritériumversenyek sem maradhatnak ki, így előbb Hollandiába utazik, majd magánrepülőgéppel megy tovább Kazahsztánba, ahol a 2017-es Expo megnyitójának részeként rendezett, igencsak neves mezőnyt felvonultató versenyen áll rajthoz.


BinckBank Tour néven folytatja az Eneco Tour

 

Diavetítéshez kattints a képre


Új néven BinckBank Tour néven folytatódik a World Tour-sorozat. Az egykori Eneco Tour a szokásoknak megfelelően többnyire szűk utcákon zajló sík szakaszokkal rémisztget, de egy kilenc kilométeres egyenkénti időfutam és zárásként Geraardsbergenbe érkezve a legendás Kapelmuur és a Bosberg emelkedői dönthetnek a viadal végkimeneteléről.


Előzetesen a regnáló világbajnok Peter Sagan (Bora-hansgrohe) tűnhet a verseny legnagyobb esélyesének, de Tom Dumoulin (Team Sunweb) és a cyclo-cross legenda Wout Van Aert (Verandas Willems-Crelan) is beleszólhat az első hely dolgába. Rajtuk kívül is lesz azért bőven nagy név a mezőnyben úgy, mint Greg Van Avermaet (BMC), Philippe Gilbert (Quick-Step Floors) vagy éppen Tony Gallopin (Lotto-Soudal).
 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések