Országútis hírek külföldről: a Milánó-SanRemó útvonala, Sagan a legnagyobb favorit, Halvorsen újra megvillant, statisztikák a World Tour mezőnyből
Milánó-SanRemó avagy 300 kilométernyi szenvedés
Akárhogy is alakul a táv,– ami a leghosszabb az UCI World Tour naptárában- a maga 291 kilométerével szedni fogja az áldozatait. A mezőny, ahogy kiér Milánóból különösebb emelkedő nélkül kanyaroghat 113 kilométeren keresztül, egészen Ovadáig. A legbátrabbak és az igazán elszántak természetesen már itt is szökésben lesznek, de egy ilyen hosszúságú és rangos versenyen a korai elmenés rendkívül kiszolgáltatja magát az időjárási tényezőknek, és a mezőny kollektív erejének. Ovadától aztán lágyan, alig észrevehetően emelkedni kezd az út és egészen a Turchino hágó tetejéig. A Milánó-SanRemó legmagasabb pontja, a Turchino hágó 532 métere után, még mindig 154 kilométer van hátra a versenyből. Olyannak is tűnhet ez a táv, mint két egymás utáni rövidebb szakasz egy nagy körversenyen.
Az első capik (dombocskák) a verseny vége előtt körülbelül hatvan kilométerrel kezdődnek, ekkora a mezőny már szeretné látótávolságban tudni a szökevényeket. Az esélyesek küzdelme, a papírforma szerint az utolsó negyven kilométeren ölt majd formát. Rengeteget fog számítani, hogy kinek a csapata tudta megőrizni létszámát és erejét. Ahogy nő a tempó a rajtvonaltól 266 kilométerre fekvő Cipressa felé úgy fognak lemaradozni a segítők és azok, akik elmérték a formaidőzítést. Itt már egy-egy műszaki hiba, kisebb bukás is végzetes lehet a győzelem szempontjából, hiszen a felzárkózás sok erőt vesz ki a versenyzőből, ami hiányozni fog, legkorábban már a Poggión, legkésőbb pedig a célban. Hiába sík már a Poggio lejmenetétől a pálya, az állóképesség, az erő és a taktikai érzék szinte triplán számít a megtett táv után. Felismerni a versenyhelyzetet és abból profitálni a győzelem kulcsa. Megpróbálni elmenni a csoporttól, vagy várni a sprintre, esetleg olyan tempót diktálni, amivel már nem érnek utol? A jó választás itt az örökkévalóságba és a történelemkönyvek lapjaira vezet a kerékpársport nagyjai és a Milánó-SanRemó halhatatlanjai között.
Milánó-SanRemó: Peter Sagan a legnagyobb favorit
A kerékpáros szaksajtó napok óta a Milánó-SanRemó körül forog, ahol megegyeznek a vélemények abban, hogy a regnáló világbajnok Peter Sagan a viadal legfőbb esélyese. Persze nem mindenki gondolja ezt így, a csapatok szakmai stábjai érthető módon a saját versenyzőiket favorizálják, ennek ellenére érthető módon mindenki tart a szlovák kiválóságtól.
„Amennyiben az esélyesek csoportja együtt marad a végére, abban az esetben nem hiszem, hogy Sagant le lehetne győzni – mondta Patxi Villa a Bora-hansgrohe részéről.”
„Reménykedünk benne, hogy Gaviria nyerhet – vélekedett a Quick-Step Floors sportigazgatója Davide Bramati. – El kell ismernünk, hogy Sagan kiváló formában van, amit bizonyított a Tirreno-Adriaticon is, de mi is a győzelemért szállunk harcba.”
„Én természetesen a saját versenyzőmre Greg Van Avermaet sikerére teszek – nyilatkozta Max Sciandri a BMC háza tájáról. – Nem ő a leggyorsabb a sprintben, de a formája alapján mindenféleképpen esélyes. Amennyiben az utolsó kilométereken marad benne annyi, akkor nem lehet majd megverni.”
Megvillant az U23-as világbajnok
Sokan azt várták, hogy a katari világbajnokságot követően a norvég Kristoffer Halvorsen aláír valamelyik World Tour csapathoz, azonban a fiatal tehetség kitartott a kontinentális Joker-Icopal sora mellett, és 2017-ben még a maradás mellett döntött. Tizenötödik alkalommal rajtolt el a belga Handzame Classic mezőnye, mely közel 193 kilométert letudván, a táv második felében hat pavés szakaszt is leküzdvén esett be a célba. A győzelmet végül a mindössze húsz éves Halvorsen szerezte meg olyan spílereket legyőzve, mint Adam Blythe (Aqua Blue Sport) vagy éppen Kenny DeHaes (Wanty-Groupe Gobert).
„Nagyon nehéz volt ez a verseny – mondta a célba érkezést követően Halvorsen. – Végig oldalszelünk volt, helyenként nehéz volt a mezőnyben maradni. Büszke vagyok a csapatra, akik fantasztikus munkát végeztek és megteremtették annak a lehetőségét, hogy a győzelemért harcolhassak. Egy kontinentális csapat számára ez egy fantasztikus eredmény, bár ahogy mondani szoktam nekünk is csak két lábunk van.”
World Tour statisztika: a legmagasabb és a legalacsonyabb, a legnehezebb és a pehelysúlyú
Évről-évre napvilágot lát az a statisztika, amely a legmagasabb osztályban szereplő versenyzőket veszi számba magasságuk és testsúlyuk alapján. A 2017-es idényben a holland Tom Stamsnijder (Team Sunweb) a legnagyobb súllyal rendelkező kerekes a maga kilencven kilójával, míg a legkönnyebb a francia Kenny Elissonde (Sky), hisz ő alig ötven kilót nyom. A legmagasabb megosztva Stijn Vandenbergh (FDJ) és Max Walscheid (Team Sunweb), akik egyaránt 199 centisre nőttek. A legalacsonyabb továbbra is Samuel Dumoulin (AG2R La Mondiale), ő még a 160-at sem éri el, még felesége is jóval magasabb nála, aki nem mellesleg csapatfőnökének Vincent Lavenunak a lánya.
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.