Nem engedik be Budapestre a 2018-as Tour de Hongrie-t!

E-mail  Nyomtatás
2018. június 27. szerda
  |   Szerző: Sajtóközlemény

 A szervezőbizottság nevében tájékoztatom a budapesti szurkolókat, hogy a 2018. évi Tour de Hongrie útvonala nem érinti a Fővárost.

 

Az elmúlt évekkel ellentétben a versenyt augusztusi időpontban rendezzük meg, és az augusztus 20-i ünnepi események miatt nem sikerült megállapodnunk a Fővárossal a közterületek használatáról. Többhónapos egyeztetések végén a múlt héten hozta meg ezt a számunkra nézve kedvezőtlen döntést az illetékes bizottság, amit tudomásul veszünk, és keressük a legjobb megoldást az augusztus 19-i szakasz lebonyolítására.

 

 

Fontos azonban megjegyezni, hogy számunkra a jövőben is kiemelt fontosságú lesz az, hogy a versenyt a Fővárosba hozzuk, és Budapestet is megmutassuk médiapartnereinken keresztül a világnak. Ezért már az idei verseny után megkezdjük az egyeztetéseket az illetékesekkel, hogy elkerüljük az ideihez hasonló ütközéseket, problémákat.

 

 

Így, a verseny előtt kevesebb mint ötven nappal, természetesen nagy erőket mozgósítunk, hogy sportszakmai és média szempontok alapján is megfelelő új helyszínt, új útvonalat találjunk a verseny befejező szakaszának. A megnyugtató megoldás már körvonalazódik, reményeink szerint néhány napon belül a nagyközönségnek is be tudjuk mutatni a 2018-as Tour de Hongrie módosított útvonalát.

 

Eisenkrammer Károly

Tour de Hongrie

főszervező





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:


Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:

2018.06.28. 17:04
Attól függetlenül, hogy ez a döntés az "illetékes bizottság" (fővárosi önkormányzat?) részéről is elég furcsa, a TDH szervezőitől is kicsit ciki, hogy eddig a támogatóknak, szurkolóknak és csapatoknak is budapesti befutóval promózták a versenyt, miközben nem is voltak meg a szakaszra az engedélyeik. Mármint nem akarom eltúlozni, mert augusztus még messze van és tényleg nem a legutolsó pillanatban derült ki a dolog - tudnak még utolsó etapot szervezni -, de volt az utóbbi időben pár hasonló eset, ahol egy-egy országos verseny előtt pár nappal bukott ki, hogy a szervezőknek nincs meg egy csomó engedélye és nem lesz semmi.



Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések