Marcel Kittel ötödik szakaszgyőzelmét ünnepelhette

E-mail  Nyomtatás
2017. július 12. szerda
  |   Szerző: velo.hu

Marcel Kittel (Quick-Step Floors) immáron ötödször győzedelmeskedett a 2017-es Tour de France során, összetettben továbbra is Christopher Froome (Sky) vezet.

A Tour tizenegyedik szakasza során a Pireneusok lábához érkezett a karaván. Eymet és Pau között 203 és fél kilométer várt a kerekesekre, mindössze egyetlen negyedik kategóriás emelkedővel, így ezúttal is a sprinterek következhettek.


A rajtot követően azonnal kilőttek a szökevények Fredrik Backaert (Wanty-Groupe Gobert), Maciej Bodnar (Bora-Hansgrohe) és Marco Marcato (UAE Team Emirates) hármasa menekült előre.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az elmenés legnagyobb előnye négy és fél percnél tetőzött, miközben a főmezőnyt Philippe Gilbert hathatós közreműködésével a Quick-Step Floors csapata mozgatta.
Az első frissítőzónánál egy sajnálatos bukás borzolta a kedélyeket, melybe John Degenkolb (Trek-Segafredo) és Jakob Fuglsang (Astana) is belekeveredett, a legrosszabbul azonban Dario Cataldo (Astana) járt, ő a verseny feladására kényszerült.


A nap egyetlen gyorsasági részhajráját Marcato nyerte, miközben a főmezőnyből Alexander Kristoff (Katusha-Alpecin) bizonyult a leggyorsabbnak.


A negyedik kategóriás Côte d'Aire-sur-l'Adour emelkedőjére Backaert ért fel elsőként. A szökevények közül Bodnár volt a legbeválalósabb, aki a célhoz közeledve továbbment, sőt a sprinterek vonatai, csak háromszáz méterrel a vége előtt érték utol. A nap krónikájához tartozik még Alberto Contador (Trek-Segafredo) újabb bukása, a spanyol kiválóság azonban sikeresen zárkózott vissza a mezőnyhöz.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A mezőnyhajrát ezúttal is Marcel Kittel (Quick-Step Floors) nyerte, aki ezzel már az ötödik szakaszgyőzelmét ünnepelhette. A második Dylan Groenewegen (LottoNL-Jumbo), míg a harmadik Edvald Boasson Hagen (Dimension Data) lett.


Eredmények:


1. Marcel Kittel (Ger) Quick-Step Floors 4:34:27
2. Dylan Groenewegen (Ned) Team LottoNl-Jumbo
3. Edvald Boasson Hagen (Nor) Dimension Data
4. Michael Matthews (Aus) Team Sunweb
5. Daniel Mclay (GBr) Team Fortuneo - Oscaro
6. Davide Cimolai (Ita) FDJ
7. André Greipel (Ger) Lotto Soudal
8. Nacer Bouhanni (Fra) Cofidis, Solutions Credits
9. Ben Swift (GBr) UAE Team Emirates
10. Danilo Wyss (Swi) BMC Racing Team


Összetettben továbbra is Christopher Froome (Sky) vezet, előnye tizennyolc másodperc Fabio Aru (Astana) előtt. A pontversenyben Marcel Kittel (Quick-Step Floors) még tovább növelte előnyét, a hegyi összetettben továbbra is Warren Barguil (Team Sunweb), míg a fiatalok versenyében Simon Yates (Orica-Scott) az első.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Összetett:


1. Christopher Froome (GBr) Team Sky 47:01:55
2. Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team + 18 mp
3. Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale + 51 mp
4. Rigoberto Uran (Col) Cannondale-Drapac + 55 mp
5. Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team + 1:37
6. Daniel Martin (Irl) Quick-Step Floors + 1:44
7. Simon Yates (GBr) Orica-Scott + 2:02
8. Nairo Quintana (Col) Movistar Team + 2:13
9. Mikel Landa (Spa) Team Sky + 3:06
10. George Bennett (NZl) Team LottoNl-Jumbo + 3:53


A tizenkettedik etap során Pau városából a Peyragudes emelkedőjének tetejére vezet az útvonal, a második kategóriás kaptató előtt további öt kategorizált hegyet megmászva. A táv 214 és fél kilométer.
 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések