Kusztor Péter nyerte az UCI 1.2-es V4 Special Series versenyt Ibrányban

E-mail  Nyomtatás
2018. július 22.
  |   Szerző: VELO.hu

Diavetítéshez kattints a képre

 

Debrecen és Ibrány között rendezték a V4 Special Series UCI 1.2-es kategóriájú országúti versenyt, melyre 17 csapat érkezett, a magyarok közül a Pannon Cycling Team, a Kőbánya Cycling Team, az Epronex-Bike Hungary, a DKSI-Kontent és a Zengő KSE sorai. A 157km hosszú sík futam végén hárman érkeztek a célegyenesbe szökésben, ahol Kusztinak sikerült a legjobban a sprint, így megnyerte a nagydíjat, ezzel értékes UCI pontokat is gyűjtve a nemzetnek. Bár Kusztit inkább hegyi menőként ismerjük, az Osztrák Körversenyen összeszedett formáját át tudta menteni a mai sík napra is.

 

 

A Visegrád 4 Kerékpárverseny elindulásának ötödik évfordulója alkalmából a sorozat hazai versenyeinek szervezője, a Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület még egy nemzetközi országúti kerékpárversenyt rendezett hazánkban. 2018. július 22-én Debrecenben rajtolt és Ibrányban ért célba a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában is szereplő egynapos viadal mezőnye.


Pontban 13 óra 40 perckor 17 csapat közel 100 kerekese vágott neki a távnak, a mezőnyben egy igencsak nagynevű versenyzővel, a korábban Párizs-Roubaix-t és Flandriai Körversenyt is nyerő olasz Andrea Tafival.


Az éles rajtot követően azonnal megindultak a próbálkozások, ám igazából nem nagyon akart senkit sem elengedni a mezőny, az első óra 49,5 kilométer/órás átlaga önmagáért beszélt. Az osztrák My Bike-Stevens csapata szinte minden akcióban benne volt, Kusztor Péter is több alkalommal indított.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A verseny sztárvendége Andrea Tafi (Zengő KSE) is kísérletezett, de neki sem sikerült elszakadnia, egy darabig azért kivette a részét a mezőny mozgatásából.


Mintegy kilencven kilométer megtételét követően egy tizenhét fős sor tudott ellépni, szűk egy perces előnyre szert téve, majd tízen mentek innen tovább, név szerint Alberto Marengo (Kőbánya Cycling Team), Andi Bajc (My Bike-Stevens), Kusztor Péter (My Bike-Stevens), Marko Danilovic (Szerbia), Stevan Klisuric (Szerbia), Benjamin Hill (Ljubljana Gusto Xaurum), Jodok Salzmann (WSA Pushbiker), Dominik Hrinkow (Hrinkow Advarics), Karel Tyrpkl (Pardus Tufo-Prostejov) és Patrik Tybor (Dukla Banska-Bystrica).


Ibrányhoz közeledve rohamtempóban kezdett csökkenni az elmenés előnye, ekkor úgy tűnt, hogy mezőnyhajrával zárul a verseny. Sajnos néhány kisebb bukás is nehezítette a kerekesek dolgát, a legrosszabbul a norvég Björnar Overland (Kőbánya Cycling Team) járt, ő a mentőautóban végezte.


Ibrányba beérve még négy kör várt a kerekesekre. A szökevények előnye meglepő módon ismételten növekedni kezdett, ám ezzel együtt az összhang is megbomlott az élen.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Három kerekes tudott ellépni Kusztor Péter (My Bike-Stevens), Marko Danilovic (Szerbia) és Karel Tyrpekl (Pardus Tufo-Prostejov).


Az utolsó kör kezdetén biztossá vált, hogy őket már nem is érik utol, Kusztor robbantott elsőként minek eredményeképpen Danilovic leszakadt, de később visszaengedték, így hárman sprintelhettek a győzelemért. A leggyorsabb Kusztor Péter (My Bike-Stevens) volt, aki győzelme mellé 40 Europe Tour pontot is bezsebelt. A második Tyrpkl, míg a harmadik Danilovic lett.

 

Diavetítéshez kattints a képre


„Egy rettentően nehéz nap elé néztünk, hisz egy teljesen sík szakasz várt ránk – mondta Kusztor Péter röviddel a célba érkezést követően. - Folyamatosan próbálkoztunk, személy szerint én magam is nagyon sokszor voltam elől, de a többiek tartottak tőlünk, életképes szökés, sokáig nem is alakult ki. Ibrányhoz közeledve sikerült elszakadnunk egy nagyobb sorral, majd onnan is tovább mentünk tizen. Egyértelmű volt számunkra, hogy nem várunk a sprintre. Sikerült elszakadnom két másik versenyzővel az ibrányi körpályán. Nagyon kedvező helyről kezdhettem a hajrát, tudtam tartani a cseh versenyzővel a lépést, és végül sikerült lekerülnöm az utolsó métereken.”


Top 10:
 

Visegrád 4 Special Series, Debrecen–Ibrány (157,6 km):

1. Kusztor Péter, (magyar) My Bike-Stevens 3:15:19
2. Karel Tyrpekl (cseh) Pardus Tufo-Prostejov 3:15:19
3. Marko Danilovic (szerb) Szerb válogatott 3:15:19
4. Andi Bajc (szlovén) My Bike-Stevens 3:16:04
5. Jodok Salzmann (osztrák) WSA-Pushbikers 3:16:04
6. Patrik Tybor (szlovák) Dukla Banska-Bystrica 3:16:04
7. Dominik Hrinkow (osztrák) Hrinkow Advarics 3:16:04
8. Benjamin Hill (ausztrál) Ljubljana Gusto-Xaurum 3:16:06
9. Andreas Hofer (osztrák) Hrinkow Advarics 3:16:45
10. Richard Holec (cseh) Topforex-Lapierre 3:16:49

 

Teljes eredménylista a letölthető fájlok között

 

Fotók: Vanik Zoltán/Bringasport





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Letölthető dokumentumok:

Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:

2018.07.23. 02:02
Szep gyozelem, gratula!

btw. Azert illene tudni a rendezoknek, hogy a 2. mindig a gyoztes jobb oldalan kell alljon a dobogon, tehat szembol nezve a bal oldalon.



Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések