Kritérium OB: Beszámoló és eredmények

E-mail  Nyomtatás
2014. május 25.
  |   Szerző: Kassai János
Címkék:

A Békéscsaba melletti Újkígyóson rendezték a kerékpárosok Magyar Nemzeti Kritérium Bajnokságát. A szervezők 1400 méteres, hat kanyarral nehezített, végig vizszintes körpályát jelöltek ki a Békés megyei település utcáin. Mind a férfiaknál, mind a nőknél az ELITE és az U-23 kategória versenyzőit összevont mezőnyben indították.

A férfiak 30 kört teljesítettek, 10 hajrá során gyűjtötték a pontokat. Rózsa Balázs az Utensilnord kerékpárosa erősen kezdett az első három hajrát megnyerte. Tíz kör után öt fős boly haladt az élen, ennek tagjai osztoztak a hajrákért járó pontokon. A pontgyűjtésben leginkább Ivanics Gergely (Hungarofondo), és Molnár István (Mugenrace) tudta megszorongatni Rózsát. Rózsa azonban akkora előnyt szerzett, hogy az utolsó körökben már csak teljesítenie kellett a távot a végső hajrá eredményétől függetlenül.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A női mezőnyre 12 kör várt, 6 hajrával. Epres Kornélia (Bikeexpress) remek állóképességéről tett bizonyságot, nagy előnyre tett szert, s szinte végig az élen haladva gyűjtötte a pontokat, aminek bajnoki cím lett az eredménye. A második helyezett Kusztor-Jurenka Krisztina (Peloton SE) lett. Az U-23-asok helytálltak a közös mezőnyben, Borisza Johanna, Tolnai Zsanett (mindkettő KSI-Csepel) és Kanti Dorottya (Körösbike) több pontot gyűjtöttek, mint az ELITE mezőny bronzérmese.


Eredmények - Magyar Nemzeti Kritérium Bajnokság:


Férfiak:


ELITE, 30 kör, 10 hajrá
Rózsa Balázs (Utensilnord) 34 pont
Ivanics Gergely (Hungarofondo) 26 pont
Molnár István (Mugenrace) 21 pont


U-23, 30 kör, 10 hajrá:
Varga Péter (Mugenrace) 7 pont
Mogyorósi Máté (Hungarofondo) 0 pont
Ágoston Imre (DKSI Freeriders) 0 pont


Nők:


ELITE, 12 kör, 6 hajrá
Epres Kornélia (Bikeexpress) 24 pont
Kusztor-Jurenka Krisztina (Peloton SE) 10 pont.
Lippai Mária (Szegedi KSC) 1 pont.


U-23, 12 kör, 6 hajrá
Borisza Johanna (KSI-Csepel) 18 pont
Tolnai Zsanett (KSI-Csepel) 7 pont
Kanti Dorottya (Körösbike) 5 pont

 

Szerző: Kassai János





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések