KRESZ-módosítás készülőben: Másfél méter oldaltávolságot a kerékpárosok előzésekor!

E-mail  Nyomtatás
2017. november 23. csütörtök
  |   Szerző: Sajtóközlemény

Másfél méter!

 

Novemberben különleges kampányt hirdetett meg a Tour de France versenyigazgatója, Christian Prudhomme, aki a kerékpárosok biztonságának védelmére hívta fel a közlekedők figyelmét. A direktor elmondta: alapos okuk van a cselekvésre, hiszen a francia utakon csak 2016-ban 162 kerékpáros halt meg, és több mint 4000 szenvedett sérüléseket. A kampány célja, hogy együttműködésre és a szabályok betartására hívja a járművezetőket – elsősorban a védtelen közlekedők, a kerékpárosok védelmében.

 

Több európai országban a KRESZ szabályokban is szerepel, hogy a gépjárművezetők előzéskor, lakott területen kívül másfél, városban pedig egy méteres oldaltávolságot tartsanak a kerékpárosok mellett. Ennek a szabálynak a „megerősítésére” indult ez a figyelemfelhívó kampány, amelyhez a legnagyobb hazai kerékpárverseny, a Tour de Hongrie is csatlakozik. A 1,5 méteres kampányhoz a Tour de Hongrie mellett csatlakozik:
 Kerékpározásért és Aktív Kikapcsolódásért Felelős Kormánybiztosság
 Magyar Kerékpáros Szövetség
 Magyar Kerékpárosklub
 Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetsége

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

KRESZ-módosítás készülőben


Révész Máriusz kormánybiztos arról számolt be, hogy széles szakmai összefogás eredményeként hamarosan a KRESZ módosítására kerülhet sor. A tervek szerint előzéskor a hazai szabályok is kötelezően előírják majd lakott területen belül az 1, azon kívül pedig a 1,5 méteres oldaltávolságot. Mindemellett a közlekedési kultúra javítása érdekében közlekedésre nevelő munkafüzet készül a negyedik-ötödik osztályosok részére. A kiadványt a jövő évtől minden gyermek megkapja majd.

A Tour de France felhíváshoz a Magyar Körverseny is csatlakozik. A legnagyobb hazai kerékpárverseny jövő évi kiírása során a megkülönböztető mezeken is
visszaköszön majd a kampány üzenete.

 

A Tour de Hongrie-t szervező Vuelta Sportiroda jó ideje dolgozik azon, hogy nagyobb biztonságban legyenek az utakon a kerékpárosok. A BringaAkadémia programmal részt vesznek a 10-14 éves diákok oktatásában. Az Erasmus+ program keretében pedig külföldi partnereikkel közösen, Európai szinten is komoly eredményeket értek el a gyerekek közlekedésre nevelésében.





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések