Kazincbarcikán zárul a 2018-as Tour de Hongrie

E-mail  Nyomtatás
2018. június 28. csütörtök
  |   Szerző: Sajtóközlemény
Címkék:

 Látványos, 127 kilométeres Kazincbarcika–Kazincbarcika szakasszal zárul az idei Tour de Hongrie. A nemzetközi mezőny így két napot tölt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Bükkben, a Bükk lábánál. Ezzel is szeretnénk minél több amatőr bringást csábítani ebbe a régióba.

 

Amint erről korábban tájékoztattuk a kerékpársport barátait, idén nyáron nem Budapesten lesz a Tour de Hongrie utolsó szakaszának befutója. A Főváros illetékes bizottságának döntését követően azonnal megkezdtük a munkát, hogy pótolni tudjuk ezt a szakaszt. Mivel a verseny negyedik szakasza szombaton Miskolcon ér véget, első körben olyan észak-magyarországi városokkal vettük fel a kapcsolatot, amelyek vagy idén, vagy 2019-ben Tour de Hongrie célvárosként szóba kerültek. Mivel a verseny fogadása egy város számára komoly előkészületekkel jár, így fel sem vetődött, hogy kevesebb mint két hónappal a Tour de Hongrie előtt a nulláról kezdjünk hozzá az egyeztetésekhez.

 

Kazincbarcika 2019-re már leadta a célvárosi pályázatát, így felvettük a kapcsolatot a város vezetésével, és egy napon belül kaptunk egy határozott szóbeli „igent”. A következő napok a város és környezetének feltérképezésével teltek, keresve olyan utvonalakat, amelyeken a verseny megvalósítható. Sokak számára talán meglepetés lesz, de többnyire kiváló útminőséggel találkoztunk, és szebbnél szebb épített vagy természeti értékek mellett halad el a szakasz útvonala.

 

A L’Huillier–Coburg-kastély vagy az Aggteleki Nemzeti Park önmagéban is turista csalogató helyszínek, de Kazincbarcika közelében található például a Lázbérci Tájvédelmi Körzet is. A Nemzet Sportvárosa rangot is elnyerő Kazincbarcika hatalmas belső parkjai, terei, és a színes város belső útjai kiváló hátteret biztosítanak a Tour de Hongrie 5. szakaszának rajtjához és befutójához. Emellett a Magyar Körverseny jól illeszthető a Kolorcity Fesztivál színes programjai közé is.

 

A választásnál fontos szempont volt a verseny biztonsága is. 2017-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság és a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai kiváló munkát végetek, megnyugtató profizmussal biztosították az ebből a szempontból legtöbb kockázatot rejtő bükki, hegyi és miskolci útszakaszokat. A Borsod-megyei rendőröktől idén a kazincbarcikai szakaszon is ugyanezt a profizmust várhatjuk, a kerékpárosok bátran rájuk bízhatják magukat.

 

A Magyar Televízió M4 sportcsatornájának műsorrendjéhez igazodva, 2018. augusztus 19-én vasárnap délután 12:40-kor lesz a rajt, és a Kazincbarcika–Edelény–Szendrő–Jósvafő–Aggtelek útvonalon hajtanak a sportolók a szlovák határ irányába. Az M4 televízió adásába 14:00 órától, a jósvafői emelkedő előtt kapcsolódhatnak be a nézők, és innen már élőben lehet szurkolni a magyaroknak. Aggtelektől Felsőnyárádon át dél felé vezet a szakasz útvonala. A cél előtti utolsó látványos, komoly emelkedő Sajókaza előtt lesz, innen már csak 15 kilométer Kazincbarcika, ahol öt darab, 6 kilométeres városi kör vár még a mezőnyre. A cél a Városháza és a nemrég átadott Don Bosco Sportközpont közötti területen lesz.

 

A szervezők nevében köszönettel tartozom mindenkinek, akik az elmúlt napokban segítő szándékkal fordultak hozzánk, hogy megoldást találjunk egy nehezen kezelhető helyzetben! Külön köszönet Kazincbarcika város vezetésének és sportot szerető lakóinak, akik remélhetőleg nagy örömmel fogadják majd a legnagyobb hazai kerékpárverseny nemzetközi mezőnyét augusztus 19-én vasárnap.

 

Eisenkrammer Károly
Tour de Hongrie
főszervező

 

Diavetítéshez kattints a képre





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:


Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:

2018.06.28. 16:34
Érthető Bpest visszalépése: Ennyi idő alatt nem tudták volna megfelelő minőségűre kijavítani az Úthálózatukat és mégegy blamát pedig nem akartak



Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések