TÚRA FELTÖLTÉSE ITT
TÚRA FELTÖLTÉSE ITT

Alpok-Keringő 2012.

cobranco | 2013.12.16 16:00 | túra ajánlása

Dátum: 2013.12.16.
Jellemző tájegység: Nyugat Magyarország
Távolság: 900 Km
Magasságkülönbség:9.5 m
Időtartam:0 óra
Nehézségi fok9
A túra rövid leírása:

Alpok túra 2012 augusztus Előzmények : Már tavaly is azt írtam a 2011-es túra leírásának előzmény részébe, hogy „A tavalyi Alpok-túra után természetesnek tűnt, hogy az idén ismét együtt megyünk, olyan helyekre, ahol még nem jártunk.” Na, ez a mostani leírásba is stimmel emiatt átkopiztam ide. Többet nem mertem, nehogy veszélybe kerüljön a kerékpáros íródeák phd.-m.


 


A 2011-es túra célterülete Svájc, Olaszország, Franciaország Alpok szentháromsága. Már 2011. januárjában körvonalazódott a túra útvonala, mely a következő volt : érkezés autóval Bellinzonába (Svájc) (Miskolctól kb. 1.300km), innen a Maggiore-tó keleti partján át Olaszországba, a tó déli csücskénél nyugat felé való orientálódás, annak érdekében, hogy az Aosta völgyet (kb 80-90km hosszú) valahogy elérjük, majd azon tekerve a végén megmászva a Petit St. Bernard hágót (2.188m) átjutunk Franciaországba. Innen a hágó másik oldalán legurulunk Bourg St. Maurice-ba, majd újra nekimegyünk a soron következő hágónak, ami a Cormet de Roselend (1.968m), innen a következő ismert állomás Albertville – ahol 1992-ben téli olimpia zajlott -, majd tovább az Annency tóhoz, ezután a Genfi-tó déli partján fekvő Thonon-les-Bains nevű várost vesszük célba, majd végig a tó déli parján kelet felé a Rhone folyó torkolata irányába, vissza Svájcba. Innen már csak az a feladat, hogy kb. 140 km-t kell menni a Rhone völgyén felfelé, majd a végén át kell mászni a Nufenen-pass-on (2.478m) és le kell gurulni Bellinzonába, majd hazaautózni újabb kb. 1.300km-t. Összességében 850-900 km volt a tervezett távolság és úgy gondoltuk, hogy 8 nap leforgása alatt fogjuk az elénk táruló szépséges tájakat megunni, na jó nem megunni, hanem megcsodálni, mivel a Alpok hegyeit nem lehet megunni. Idáig jutottunk januárban a tervezgetéssel, illetve Cobranco, mivel a túra körültekintő tervezését Ő végezte, a szokásos magas színvonalon. Na, szóval idáig jutottunk, amikor kollégám szólt, hogy lenne-e kedvem júliusban kb. 15-20 nap alatt elkerekezni Londonba Budapestről, mert Ő beadott egy pályázatot a társaság vezetőihez (ÉMÁSZ), azzal az ötlettel, hogy három elmeháborodott elmenne az olimpiára a társaság által biztosított elektromos rásegítéses kerékpárral. Mikor megkeresett még nem volt döntés arról, hogy a céget érdekli-e ez a dolog. Én a családdal való konzultálás után, egy-két nap gondolkodás után igent mondtam, persze Cobrancoval is egyeztettem és biztosítottam arról, hogy augusztusban a közös túrára is készen állok. Ő – ahogy emlékszem nem nagyon hitte, azt mondta, hogy meg fogom utálni a nyeregben ülést és nem lesz kedvem az Alpokhoz. Szerintem akkor találta ki a Balkán túrát, hogyha én nem akarok az Alpokba menni, neki akkor is meglegyen a szokásos nyári hosszú túra. Végül a társaságunk támogatta a Londoni utat, melyet szerencsésen teljesítettünk (17 nap 2.050km), miközben bizonyos helyszíneket időre kellett érintenünk. Nagy élmény volt a túra, bár voltak pillanatok, amikor az időjárás viszontagságai miatt kicsit feszültek voltunk. Ekkor a káromkodást olyan szintre fejlesztettem, hogy percekig sikerült szóismétlés nélkül nem tetszésemnek hangot adni természetesen nyomdafestéket nem tűrő módon.


 


Egy idő után ötletadó kollégám, Zsolti is – aki egyébként nagyon nyugodt, higgadt ember – kezdte cifrázni, pedig mikor elindultunk, akkor a legdurvább indulatból általa kimondott valami a következő volt : „A mókuska rúgja meg.” Mielőtt a kedves olvasó azt mondaná, hogy pofátlan szerencsénk volt az úttal, meg a kerékpárok is kárpótolnak minket leírom a konstrukciót : a kerékpárokat a végén visszaadtuk, (nagy köszönet a cégnek a használatért) saját szabadságunk terhére kerékpároztunk, magunknak fizettük a szállást, kivéve Essenben és Londonban. Londonból repülővel hoztak minket haza. Az olimpiából is láttunk egy 3 órás etapot az Excell csarnokban, ahol magyar résztvevő győzelmének is tapsolhattunk. Még pár szót írok az elektromos rásegítéses kerékpárokról, hátha valaki kedvet kap hozzá. Tehát a kerékpár Kalkhof (német)márkájú volt 250W maximális teljesítményre képes hátsó agyba épített motorral, 48V-os 6,6 Ah-s Lion akkumulátorral, lejtőn lefelé visszatáplálási lehetőséggel. A teljes elektromos rendszer kanadai gyártmányú BionX márkájú, a súlya 25 kg (plusz kb. 35kg saját cókmók). Elöl hátul tárcsafék, 27 sebességes (3x9), első-hátsó lámpával sárvédővel csomagtartóval, computerrel. Egy ilyen eszköznek az ára kiskereskedelemben ÁFÁ-val valahol 700eFt körül van. Magánembernek eléggé elkötelezettnek és gazdagnak kell annak aki ilyet vásárol. Még van egy-két fontos tulajdonsága a kerékpárnak : magától nem hajlandó menni, csak akkor, ha tekerik. A középső agyban van egy nyomaték érzékelő, innen tudja a computer, mikor kell segíteni, csak 25 km/h-ig hajlandó segíteni a hajtást, négyféle rásegítési módja van (35%, 75%, 150%, 300%), ezeket az értékek a biker leadott teljesítményének a függvényében kell érteni. Általában a legkisebb fokozaton használtuk (ha szükség volt rá), mert már a II. fokozaton is drasztikusan merült az akku, így minden gond nélkül 100km-t tudtunk menni minden nap, a leghosszabb etap 165km-es volt. A bringák jól teljesítettek, csak 2x fordult elő műszaki probléma : egész napos szakadó esőben beázott egy elektromos csatlakozó, emiatt rásegítés helyett fékezett emelkedőn felfelé. (szárítás után minden rendben volt) De vissza az Alpok túrához, és jöjjenek a részletek ! Augusztus 12.-én, vagy 13.-án szólt Cobranco, hogy az időjárás alakulása az Alpok régióban olyan, hogy 15.-én esti indulással 16.-án délelőtt megérkezhetünk Bellinzonába, ahol ekkorra elvonul a hidegfront és várhatóan kb. 5 nap jó idő biztosan várható. A felkészülés már hamarabb megkezdődött, de ekkor felgyorsultak az események, élelem vásárlás, munkahelyi munkák szálainak elvarrása, kerékpár felkészítése, minden cucc összekészítése. Az ilyenkor szokásos bolondokháza hangulatban telt a hátralévő két nap és a szokásos kétségek visszhangzottak a fejemben : „vajon mindent betettem, mindenre gondoltam, mire lehet még szükség?” Hogy mit szoktam vinni ilyenkor, azt a tavalyi leírásban részleteztem, most nem teszem meg. A túra rövid összefoglalója: Azok az olvasók, akik csak a száraz adatokra kíváncsiak és lusták olvasni, azok kedvéért készítettem egy a túra eszenciáját tartalmazó rövid összefoglalót, bár ebben élmények még nyomokban sem lelhetők fel. Már egy kissé kínos (nem baj, szeretnék még ilyen kínos pillanatokat), hogy megint azt kell írnom az időjárásról, hogy jól kifogtuk, meleg volt,végig verőfényes napsütés, a hágókon szép tiszta idő, a 8 nap alatt csak az utolsó 20 km-en esett az eső, de akkor eresz alatt bevártuk a végét.


 


A jó időjárás egyrészt a „nyugati időjósok” másrészt Cobranco munkáját dícséri,bár igaz, meteorologus diplomája nincs,de én megszavaznék neki egyet.. A túra teljes hossza 900 km 8 nap a teljes emelkedés 9.500m volt, megmásztunk 3 nagyobb hágót Col du Petit-Saint-Bernard, Cormet de Roselend, Nufenen-Pass, néhány kisebbet, fürödtünk a Maggiore-tóban, az Annency-tóban, a Genfi-tóban, (sajnos a Roselend-tó nem jött össze), meg még néhány patakban,pangóvizben a hőség miatt. A túra során érintett fontosabb helyek : Bellinzona [Svájc] (220m) – Lago Maggiore [Svájc-Olaszország] –Cesto Calende [Olaszország] – Borgomaneiro [Olaszország] (390m) -Biella [Olaszország] (404m) – Chatillon [Olaszország] (404m) – Aosta [Olaszország] (613m) – Morgex[Olaszország] (997m) – Col du Petit-Saint-Bernard [Olasz-Francia határ] (2.188m) – Bourg-Saint-Maurice [Francaország] (810m) – Cormet de Roselend (1.968m) – Albertville (353m) – Ugine (410m)- Annency (450m) – Bonneville (450m) – Les Gets (1.180m) – Thonon-les-Bains (406m) – Montreux [Svájc] (405m) – Martigny (474m) – Sion (497m) – Visp (650m) – Brig (690m) - Ulrichen (1.353m) – Nufenen Pass (2.478m) – Airolo (1.215m) – Bellinzona [Svájc] (220m), ahol az autó várt ránk. Részletes leírás : 0. nap 2012.08.15. Indulás Miskolcról Bellinzonába délután 6 óra körül.


 


1. nap (2012.08.16. 89 km, 410m szint)


 


Az éjszaka monoton autózással telt,reggel felé Lichtensteinben már jó kiadós esőben haladtunk az eseménytelen éjszaka után és híre hamva sem volt az időjósok által beharangozott hidegfront végének.Aztán kezdett ránkjönni a kialvatlanság,s miután Cobranco majdnem megpuszilta a pályaszegélyt a Honda orrával,úgy döntöttünk,pihi. Emiatt 9 körül egy parkolóban megálltunk és kb. 2 órát aludtunk ülve az autóban. 11 óra körül indultunk a kb. 50 km-re lévő Bellinzonába, ahol a tervek szerint hagyni akartuk az autót. Ahogy közeledtünk, az idő úgy javult percről-percre. A tervezett autópálya parkoló nem bizonyult jónak, mivel nem lehetett róla lehajtani a főútra, csak az autópályára, (a Google Earthben teljesen úgy nézett ki, hogy van kapcsolata a parkolónak a főúttal, de a helyszínen csak egy 3 méter magas bezárt kaput találtunk, ami a műhold képen nem látszott), emiatt tovább mentünk és az autópálya szemben lévő oldalán lévő parkolóban találtunk kijáratot, igaz csak gyalogosoknak, de a kerékpárok kifértek a kapun. (Ez a kis kapu azt a célt szolgálta, hogy akik kutyával, gyerekkel utaznak, azok ki tudjanak jutni egy patakparton lévő kis ligetbe.) Mire ezt a helyet megtaláltuk, addigra nyár lett hirtelen 30 oC-kal, /Cobranco meg is jegyezte,hogy: „PF”,azaz „pont fasza”,ahogy megrendeltem”/a kerékpárok leszedése és a csomagok felpakolása közben már izzadtságban fürödtünk, semmi jele nem volt annak, hogy 2 órája még szakadt az eső. 13 óra körül indultunk, hogy megkeressük az utat a Maggiore-tó irányába, ahol reményeink szerint egy kicsit fel tudunk frissülni, illetve meg tudunk ebédelni. A mai terv az volt, hogy a tó keleti partján végighaladva, lehetőség szerint elhagyva azt, mert a magas hegyekkel szegélyezett víz mellett nem várható táborhelynek alkalmas rész. Fél kettő felé elértük a tavat és rögtön egy fürdő és ebédelő helynek alkalmas területet találtunk, majd rögtön a vízbe vetettük magunkat. A tó lenyűgöző kék színben pompázott – mondhatnám azt, hogy valószínűtlenül kék volt, de ezt már oly sokszor elsütöttem a túrák alatt/ráadásul Cobrancotól loptam,aki még többször elsütötte már/, hogy hagyom is – a víz hőmérséklete a nagyon jó és a pompás között helyezkedett el, pedig itt nem régen még esett az eső.


 


A tó a maga méretével is lenyűgöző, 66 km hosszú, tengerszint feletti magassága 193m, legnagyobb mélysége 372m, így a tó feneke a tengerszint alatt 170m-rel helyezkedik el, mikor ezt Cobranco rámondta a videóra, kicsit meglepődtem az adatokon.Természetesen irány a víz,Cobranco kiszúrt egy stéget,közölte:”Akár tetszik,akár nem, oda beúszunk”.Azt azért nem mondanám igy utólag,hogy túl közel volt,de jól esett egy kicsit másféle mozgás. A fürdés és az ebéd elfogyasztása után indultunk Olaszország felé, a határon könnyedén átjutottunk, mivel olasz határőr nem volt, a svájcit meg nem érdekelte ki megy ki az országából. A szemben lévő oldalon szinte teljesen beépült a part több nagyváros is található ott pl. Locarno[Svájc], Verbania[Olaszország]. Délután még volt egy kis fürdőzés, aztán ránéztünk az órára és kezdetét vette a rohanás annak érdekében, hogy a sötétedés előtt a tó végét elérjük, annak érdekében, hogy szállásnak való terepet találjunk. Sorra előztük meg a málhával nehezített kerékpárjainkkal a helyi kerékpárosokat. A sietségnek meg is lett az eredménye, mert a tó vége előtt kb. 5 km-rel sikerült egy bizalomgerjesztő helyet találnunk, de még nem volt sötét, így elkerekeztünk a közelben lévő benzinkútnál lévő asztalhoz, ahol – a biztonság kedvéért nyílt lángon (a kút nem üzemelt,legalábbis úgy tünt) megfőztük a porlevest és megvacsoráztunk. A sötétség leple alatt visszasomfordáltunk a kinézett területre, - ami egy nyírott legelőszerűség volt a mezővédő erdősáv tövében - ahol szúnyog hadosztályok fogadtak minket, és mivel nekem nullás a vércsoportom, így mindegyiknek adhatok vért, sajnos nem sikerült megtagadnom tőlük a vacsorát, mert sátorállítás közben harisnyán keresztül is elvették, ami nekik jár. (A túrán végig vakaróztam, mint a rühes kutya.) Elalvás előtt, a sátorban meggyilkoltuk az összes beszökött vérszívót, majd az elengedhetetlen akkumulátor töltés kezdődött. (GPS, kamera) A töltés elindulása után elaludtam, néha félálomban ránéztem a kütyükre.


 


2. nap (2012.08.17. 138 km, 1.296 m szint)


 


Reggel negyed 7 körül ébredtünk/még majdnem sötét volt,az időeltolódás és a nyárvégi idöpont miatt/, sietve tábort bontottunk, annak reményében, hogy a jól lakott szúnyogok még nem röpképesek (szomorúan kellett konstatálnunk, hogy de). A mai program szerint a Pó síkság északi részén, a hegyek határán nyugat felé végighaladva elérjük az Aosta völgyet, ami már hamisítatlan Alpok fílinget ígért, bár a mai nap nem tűnt nagyon izgalmasnak (se rendes hegy, se tó, se semmi), de szükséges volt a teljesítése, ez amolyan átkötő szakasz szerepét töltötte be.


 


Az esti benzinkútnál megállva megnéztük a ránk váró utat – én rögtön életmentő szénhidrát hegyeket vittem be,-mivel Cobranco csak 10 körül éhezik meg -, majd elindultunk. Kisvártatva elértük a tó kifolyóját és átkeltünk a fölötte ívelő kétszintes hídon, ami nagyon különlegessé tette a látványt, hiszen alul ment a vonat, felül az egyéb járművek,Cobranco ráadásult kiment valami galériafélére bringástúl együtt,az utifilm kedvéért. Útban Borgomanero felé kisebb, nagyobb dombokon keltünk át az egyre fullasztóbb hőségben.Egy kisebb faluban aztán reggeliszünet,indul a gáz,teafőzés,szétpakolás,többfogásos kaja,legalábbis részemről./Cobranco rágott valami száraz süteményt/.


 


Biella előtt kb. 15 km-rel egyszer csak autópályává vált az út, amin addig mentünk, emiatt vissza kellett fordulnunk egy darabon, hogy kerékpárral járható utat keressünk, ami sikerült is egy nem túl nagy forgalmú utat találva (SP300). Biella előtt több km hosszan nyílegyenesen vezetett a 2,5-3%-os emelkedő, tűző napon úgy éreztem magam, mint egy jól füszerezett grillcsirke a sütőben. Biella érdekes város, mert minden útja macskaköves, még a vadonatúj is, ami kirázta belőlünk a lelket. Borgo-san Lorenzo után áttértünk az SS419-es útra, ami egy hegygerincen át az Aosta völgybe vezet – gondoltuk mi. Az út jellege olyan volt, mint Miskolc-Felsőhámor felett vezető úté – már aki ismeri,észak felöl meredek hegyoldal,dél felől nyitot a napsugaraknak,a levegő áll és általában 40fok van – csak nem 1 km hosszú volt, hanem 15. A nagy hőségben verítékben úszva kínlódtunk felfelé a várt hágó irányába, szinte percenként ittunk, víznek nyoma sem volt, illetve de, az úttól lejjebb 20-50m-rel folyt egy kis folyó, de olyan meredek szurdok vezetett le, hogy nem próbáltunk meg lejutni. Mikor már csak tompa aggyal vonszoltuk magunkat felfelé, egyszer csak csobogásra lettünk figyelmesek, ami az út bal oldala felől hallatszott. Megálltunk, felmásztunk egy kisebb emelkedőn és meglepődve tapasztaltuk, hogy egy betonvályúban/szerintem az eredetije még valamiféle rómaikori csatorna lehetett/ kristálytiszta jéghideg víz robog lefelé. Jól megmosdottunk, felfrissültünk (én még meg is borotválkoztam), majd újult erővel indultunk tovább. Olyan 600 m magasan egyszer csak egy alagúthoz értünk – 1.500m hosszú – ami előtt olyan közlekedési táblát találtunk, amit ilyen helyzetben az ember nem szívesen lát. Kerékpárral behajtani TILOS ! Mondanom sem kell, meg sem fordult a fejünkben, hogy visszafordulunk és egy 50km-es kerülővel próbálkozunk,a szintekről meg nem is beszélve.. Simán átjutottunk az alagúton, ami belül igen hűsnek bizonyult, így sikerült üzemi hőfokra visszahűlnünk. Az alagút azért volt meglepetés, mert a térkép nem ábrázolta, azt hittük, hogy csak egy sima út lesz. Az túloldalán gyors lejtő következett és le is jutottunk az Aosta völgy bejáratához (Settimo Vittone), ahol a szokásos óriási olasz autóforgalom fogadott. Már itt a völgy bejáratánál is 2.000m-nél magasabb hegyek magasodtak fölénk, kis túlzással minden kilométerre jutott egy-egy középkori vár. Az elején látszott, hogy a szűk meredekfalú völgyben nem lesz egyszerű táborhelyet találni, - mert azon a kevés helyen, ami a két hegy között volt - a Dora Baltea (a völgy folyója), az autópálya, a vasút, a közút és a helyiek legelője osztozott, amiket mindenhol folyamatosan öntöztek. Az út ezen szakaszán igen élénk hátszél (déli) segített minket, az egyre inkább megszűnő fülledtségben. Chatillon város előtt sikerült egy kb. 200m szintemelkedésű 10% meredekségű emelkedőt leküzdeni, ami nem esett túl jól 120km-rel a lábunkban. A város után már intenzíven kerestük a táborhelyet, ungot-berket bejártunk és kb. este 9 körül sikerült egy megfelelő helyet találni. A szokásos rituálé után eltettünk magunkat másnapra, amikor újabb nagy hegyek vártak ránk.


 


3. nap (2012.08.18. 119 km, 2.020m szint)


Reggel verőfényes napsütés fogadott/ahogy Cobranco rendelte/,a táborhely igen jó volt,igaz csak reggel eszméltünk,hogy ez a folyó ártere és figyelmeztető táblák tiltják 10 méterenként az ott tartózkodást…mindegy, ezt már megusztuk,szerencsére nem szó szerint,ugyanis a víz nem jött fel ezen az éjszakán.A mai napi terv igen egyszerű, végigmegyünk az Aosta völgyön, majd a Col du Petit-Saint-Bernard (2.188m) hágót meghódítva legurulunk Bourg-Saint-Mauriceba. Az egyszerű tervnek megfelelően korán keltünk és szikrázó napsütésben, de még hűvös időben 8 óra körül útra keltünk. Aosta kb. 20km-re volt tőlünk, addig az utunk hullámos terepen vezetett, hol fel hol le, de nem volt veszélyes az emelkedő. A várost északról sikerült elkerülnünk és közben a reggelinket is elköltöttük, bár a hely nem volt tökéletes, csak egy pad és más semmi. A reggeli után is kellemes tájon, de sűrű forgalomban haladtunk,körös-körül tömérdek vár szegélyezte utunkat,némelyikük meglepően jó állapotban volt és egyre több francia hangzású települést láttunk, ami arra utalt, hogy a történelemben nem mindig volt ez a terület Olaszország része. Leverogne település után két hegy között egyszer csak egy óriási fehér hegyet pillantottunk meg, amely/mint később kiderült/már a Mont Blanc volt, teljesen képeslapfotónak megfelelő pompában fogadott minket. Morgextől kicsit nőtt az út meredeksége, de még a kellemes tartományban maradt, ezen a településen jól bevásároltunk, hiszen szombat lévén fel kellett készülnünk arra, hogy a következő napon nem biztos, hogy találunk nyitva tartó boltot. A következő város Saint Didier (1.020m) – egy kis ékszerdoboz -, ami az utolsó előtti város a hágó előtt. Itt egy köztéri jéghideg vizű kútnál felfrissítettük magunkat és nekivágtunk a visszafordító kanyarokkal kezdődő hágónak. Az első 200m szint megtétele közben nyolc darab 180 fokos kanyar tette élvezhetővé a meredek utat. Ezután az 1.461m magasan elterülő La Thuille-ig szerpentinek nélkül jutottunk el a kb. 6-7% meredekségű úton, ahol egy kellemes parkban az ebédet is megettük és újult erővel vágtunk neki a hátra lévő 750m szintemelkedésnek, az elmúlt napokhoz hasonló szép tiszta, de igen meleg időben. Az út eleinte igen vacak volt, útfelújítás folyt, de legalábbis a felbontásig már eljutottak a láthatatlan munkások. Egy idő után elmaradtak az úthibák és kellemes erdős részen kanyargott az út,a nyereghez közeledve egy leirhatatlan szépségű tó állta el az utunkat, majd hipp-hopp már fent is voltunk a hágó tetején, ahol bernáthegyi kutya falkák fogadtak minket minden méretben, persze plüss, fa, vagy műanyag formában, híven a hágó nevéhez. (Kis Szent Bernát hágó). A történet szerint a Nagy Szent Bernát hágón lakó szerzetesek tenyésztették ki ezt a kutyafajt hegyi mentésre, de itt ezen a hágón is laktak ugyanezen rend tagjai és itt is neveltek bernáthegyi kutyákat. A kései utódok pedig minden módon próbálnak hasznot húzni az elődök munkájának gyümölcséből, legalábbis erre utalt a környéken lévő boltok kínálata. Mikor már meguntuk a kutyafalkában való gyönyörködést, elindultunk lefelé a túloldali szerpentinen Bourg-St.-Maurice-ba (800m).


 


Lefelé igen élvezetes volt a táj, számtalan visszafordító kanyar tette változatossá a gurulást,kicsit a Stelvio érzése köszönt vissza,háttérben a Gran Paradiso csúcsai emekledtek. Este 8 óra körül értünk a hegyekkel körbevett üdülővárosba, ahol az intenzív keresés ellenére sem sikerült táborhelyet találnunk. Már teljesen sötét volt, mikor egy derékig érő gazos területen úgy határoztunk, ez lesz az éjszakai helyünk, ami egy nagyáruház mögött, tulajdonképpen a város közepén volt. Úgy véltük, hogy a patak partján valószínűleg kutyasétáltatók fognak reggel feltűnni, emiatt korai kelést terveztünk. Az elalvás könnyen ment, az éjszaka hamar eltelt. Folyt.köv. 4. nap (2012.08.19. 120 km, 1.686m szint) Reggel korán – 6 óra felé – keltünk,éppen pirkadt és fél óra múlva már a kihalt utcákon tekertünk/utólag azt mondom,kár volt a sietség,vasárnap reggel egy üdülővárosban nincs nagy mozgás/…szóval tekertünk a mai cél felé., ami a következő volt : első körben meg kell hódítani a Cormet de Roselend (1.968m) hágót, majd legurulni Albertvillebe, innen a következő célpont az Annency-tó és Annecy városa, majd próbálni kell minél távolabb kerülni innen, mert a beépítettség miatt a szálláshely megtalálása a szokásos problémáét vetné fel. Tehát a tervnek megfelelően rákanyarodtunk a hágó felé vezető útra, ami rögtön 6-8% meredekséggel biztosította, hogy a 10 oC-os levegő miatt felvett ruhákat hirtelen ledobjuk. Festői tájon haladtunk körülöttünk égig érő hegyek az út mellett csobogó patak, a hőmérséklet még mindig alacsony volt, de a mászáshoz kiváló. Menet közben 50-70 év közötti, helyi országúti (karbon) kerékpárokkal közlekedő csapatokkal találkoztuk, meg is jegyeztem, hogy ilyen idős emberek Magyarországon már a boltig is járókerettel jutnak el, itt meg a húzós emelkedőkön vitézkednek. Ahogy telt az idő 9 óra felé már jelentős kerékpáros forgalom alakult ki oda és visszafelé is. A sok bringás miatt voltak élmények, hátulról folyamatosan érkeztek a csupasz vasakkal a lendületes fiatalok, az egyik ilyen 30 év körüli srác, miután megelőzött észleltem, hogy ez bizony elkészült az erejével, így egy kicsit jobban nyomtam és nem engedtem eltávolodni. Ez olyan 1.700m magasságban történt és végig 20-30m távolságból követtem, ő nézegetett hátra. Egyszer csak egy nagy terepjáróból (Toyota Landcruiser) kiszálltak emberek és elkezdtek minket fényképezni. Gondoltam is milyen rendesek, buzdítottak is – én kihúztam magam – és még jobban megközelítettem a srácot. Majd utánunk jött a terepjáró és kihajolva fényképeztek és jöttek a bíztatások. Egy idő után leesett, hogy ezek az emberek az előttem menő ember hozzátartozói, hát szegényről nem lesz olyan kép, amin ne lenne egy vénember a nagy csomagokkal felszerelt kerékpárral közvetlen mögötte. A hágóra felérve emberemet megünnepelték, lefényképezték, lapogatták a fantasztikus teljesítmény után, én meg ott álltam és kicsit hülyén éreztem magam és vártam Cobtrancót. Közben a tehéncsorda átvonult az úton, mitől az út eredeti szürke színe gőzölgő barnává vált. Mikor Cobranco megjött, akkor nagy nehezen – mert közben motorosok is érkeztek és a nagy teljesítményt itt ünnepelték - lefényképezkedtünk a hágó táblánál. A túloldali gurulásnál már látszott, hogy itt is olyan tömeg lesz az úton, mint az olaszoknál, ami nem meglepő, mert a környék csodálatos és éppen vasárnap van. Egy nagy sziklatömb mögül kibukkanva szemünk elé tárult a túra legfantasztikusabb látványa a Roselend-tó türkizkék tükre, szinte a szavunk is elállt. Megpróbáltunk lejáratot keresni, egy fürdés erejéig, de akárhogy erőlködtünk nem találtunk olyan lejáratot, amin vissza is tudtunk volna jönni. Murvás nagyon durván meredek lejáratok voltak, olyan 50-70m szinttel, így epekedve, de le kellett tenni a megmártózásról, pedig már a hőmérséklet nagyon indokolta volna.


 


A tó után igen meredek szerpentinen veszítettük el a magasságot. Mire leértünk Albertville-be, olyan hőség kerekedett, hogy lefelé menetben is csak támolyogtunk, Ugine előtt egy ligetes részen kristálytiszta patakban hűtöttük le magunkat, mert tényleg elviselhetetlen volt a hőség. Innentől vizes póló versenyt játszottunk – na nem úgy mint a lányok -, a pólót és a sapkát 10-15 percenként bemártottuk a kerékpár út melletti hideg patakba, majd sűrű lélegzetvételtől kísérve magunkra húztuk, majd indultunk tovább, a ruhák néhány perc alatt megszáradtak rajtunk, de addig legalább megúsztuk a hőgutát.


 


A helyzetet tovább nehezítette, hogy mikor nyugat felé fordultuk, akkor nagyon erős forró szembeszéllel kellett megküzdeni. Engem nagyon igénybe vett a forróság és a széltolás, ezen a szakaszon kb. 1% emelkedő is volt, amit észre sem lehetett venni a szél mellett. Nagy küzdelmek árán 18 óra felé elértük az Annency tó déli csücskét, ami megint fürdési lehetőséggel kecsegtetett. A tó mellett sűrű forgalomban haladtunk, mert a kerékpárút messze a víztől haladt, emiatt lemaradtunk volna a feledhetetlen látványról.Utólag kiderült,hogy jól választottunk,ugyanis a tó felett haladó szerpentinúton két nappal ezelött brutális gyilkosság történt az országúton,ahol többek között egy bringás is áldozatul esett,szerencsére mi ott erröl mit sem tudtunk. Nagy nehezen találtunk egy 1,5m széles kis lejáratot a tóhoz, amit ki is használtunk és kipróbáltuk ennek a tónak is a vízét, ami szintúgy pompásnak bizonyult, mint az eddigiek és kellemes felüdülést biztosított. Nyolc óra előtt értük el Annency-t, ami tényleg hasonlít Velencére, nagyon kellemes kis lagúnák húzódnak meg a házak között, a partokon végig éttermek szabadtéri asztalai, székei, szinte teljesen tele vendégekkel.


 


Tömegek korzóztak, a nagyon kellemes hangulatot árasztó ódon utcákon, minket is magával ragadott a fíling és egy kicsit későn indultunk az esti táborhely keresésre. A városból viszonylag nehezen találtunk ki,pokoli káosz volt,a metropoliszra ráépült bolygóvárosok,bevásárlóközpontok végeláthatatlan sora következett,a GPS azt sem tudta hol vagyunk,vagy tizféle út egymással párhuzamosan,még a közönség segitségét is igénybe kellet vennünk és mikor végül sikerült a jó útra ráállnunk, már erősen szürkülni kezdett. Este tíz előtt sikerült szálláshelyet találni Cobranco jóvoltából/ebben nagy mester!/, de előtte még megvacsoráztunk a vak sötétben, egy szalmatehén társaságában, majd kókadtan tértünk pihenőre. 5. nap (2012.08.20. 88 km, 1.105m szint) A táborhely takarás és a talajviszonyok szempontjából nem volt rossz,de a be illetve. kijutás azért megért egy misét/lásd videó/.A tegnapi hosszú forró nap után csak fél 9 felé indultunk el, már ekkor érezhető volt, hogy ezen a napon is igen fülledt meleg lesz. A tervek szerint a Genfi-tó közelébe kell kerülni, de nem a legegyszerűbb módon Genf felé, hanem kelet felé Bonneville, Les Gets irányába, át egy 1.100m körüli hágón Thonon-les-Bains irányába. Indulás után kb. 5km-rel Longchamp nevű helyen egy nagyáruházban/ami déletőtt kilenckor még nem nyitott ki!!/ végre sikerült feltölteni megcsappant élelmiszer tartalékainkat, többek között egy egész grillcsirkét is beszereztünk, amit Cobranco nagy táskájába sikerült elsüllyeszteni./biztos ami biztos,nehogy mégis el akarjon repülni/ Tovább indulás után hirtelen – nem várt - meredek útszakaszt kellett leküzdeni kb. 250 m szintet másztunk meg, aminek a végén 800m körüli hágó várt ránk. Innen egy gyors lejtőt követően visszatértünk arra a magasságra, ahonnan reggel indultunk (480m) Ezen a szakaszon kelet felé haladva a látóhatáron ismét megjelent a párától övezett Mont Blanc vonulata. Marignier település után megkezdődött a várt emelkedő, ami kitartott a következő 30-35 km-en keresztül. Mivel a hegy déli oldalán vezetett az út, emiatt a nap telibe ránk tűzött és megint felrémlett a tegnapi nap letaglózó hőségének rémképe. Szerencsére egy idő után az elkanyarodott és a mély szurdokvölgybe – amiben az út vezetett – már csak néha tudott a nap bepillantani. Ekkor már Cobranco táskájában lévő grillcsiri nagyon várta, hogy véget érjen számára a zötykölődés, de sajnos nem találtunk olyan ebédelőhelyet, ami túratársamnak megfelelő lett volna./e téren nagyon válogatós, valljuk be/ A csirkénél talán csak én vártam jobban az ebédet, mert a nagy zajban – amit szemem kopogása okozott - alig tudtam már hajtani. Végül fél négy tájban eljött az időnk (a csirkéé, meg az enyém) és végre megebédeltünk (Cobranco meg én). Ez olyan 910m magasan történt, az utat szegélyező térdig érő beton szegélyt használtuk ülésre és asztalnak is,igaz nem volt a legromantikusabb,de legalább hüvös volt. Érdekes módon reggeltől nem hűlt ki a madár, nagyon ízletes volt, nem is bírtuk megenni, hanem a maradékot eltettük vacsorára, olyan jól esett az étkezés, hogy kb. egy óra hosszat időztünk. Tovább indulás után is kb. 6-7% meredekségű volt az emelkedő, a szűk völgyben, ahol az úttól 20-30m-rel lejjebb kristálytiszta patak folyt, amit sajnos nem lehetett megközelíteni, így csak sóvárogva figyeltük folyását. Egy helyen megálltunk ahol a magasból vékonyan folyt a hideg víz, itt az italunkat sikerült forráspont alá hűteni, mert az időjárás továbbra is forró volt. Néhány km-rel később elértük a hágó tetején lévő települést Les Gets-et. A Wikipedia szerint itt nyáron a mounte bike (downhill) és a golf a meghatározó sport, télen a sí, ennek nyomait láttuk is (felvonók, szállodák). Innen gyors lejtmenet következett, az első hajtűkanyarnál megálltunk és szemügyre vettük az alattunk elterülő völgyet, amit Morzine település uralt. A látvány fantasztikus volt, miden felé hotelek, apartmanok, és nagy hegyek, nyilván itt is a téli sportok voltak a maghatározóak. Ekkor már hét óra felé járt az idő és intenzíven szkenneltük a tájat, hol lehetne egy sátrat felverni, mivel nem akartuk nagyon megközelíteni a Genfi-tó környékét, mert feltételeztük, hogy erősen be van építve és nem lennének esélyeink.


 


Lefelé gurulás közben talált is Cobranco két táborhelynek alkalmas területet, de még korán volt így tovább mentünk. Egy kisebb étteremre lett Cobranco figyelmes, ami már zárva volt, de fejébe vette, hogy a kirakott műanyag asztalok és székek nekünk jó vacsorázó helyet biztosítanának. A terület megvizsgálása után kiderült, hogy bent még mosogatnak, emiatt tovább gurultunk lefelé. Kis idő után elértük Lac de Jotty-t (tó), ami zölden húzódott meg a mély völgyben. Tovább gurulva kiderült, hogy olyan meredek sziklafalak között vezet az út, hogy nincs esély lapos hely találására, emiatt visszafordultunk és a kinézett vacsorázó helyre mentünk. Úgy tűnt, már senki sincs ott, szépen toltuk be a bringákat, mikor a tulaj zárta a boltot és elindult hazafelé, kicsit meglepődött, rajtunk, de Cobranco megkérdezte, hogy vacsorázhatnánk-e az asztalánál és teljesen normális módon engedélyezte,igaz addigra én már szinte kipakoltam. Itt megettük a maradék csirkét, meg amit még találtunk a táskában és utána újra elindultunk szállás után nézni. Azt, hogy hol találtunk szálláshelyet viszonylag nehezen tudnám szavakba önteni, akit érdekel, az nézze meg a videót. Folyt.köv.


 


6. nap (2012.08.21. 100 km, 241m szint)


 


Megint egy új nap,szinte ugyanúgy kezdödik,mint a többi,gyönyörű kék ég,sehol egy felhő,verőfény,ami normál helyzetben is előny,de a mai uticélunk szempontjából igazán fontos volt.Reggel kipihenten ébredtünk az eseménytelen éjszaka után, pakolás a csípős időben, már suhantunk is a Genfi-tó irányába az 5-6% meredekségű lejtőn, mely még mindig a függőleges sziklafalak közötti szűk völgyben haladt, mint tegnap.Bár alig volt 10 fok,nagyon élveztük a lejtőzést a hajnali napfényben. A mai terv szerint elérjük a Genfi-tó déli partját, – fürdéssel jócskán megtüzdelve – végigmegyünk kelet felé, majd a Rhone völgyén eljutunk valameddig. Kb. 18 km gurulás után elértük a tó partján fekvő Thonon-les-Bains-t, a tartományi központot,a Chable-Alpok legnagyobb városát és a kikötőnél lévő parkban elköltöttük a reggelit. Innen nézelődve lassú menetben mentünk végig a parton és csodáltuk a villákat, parkokat, rendezett növényzetet. A város után az út eltávolodott az parttól, majd újra visszatért oda, miután egy félszigetet levágott. Ahogy visszatértünk a parthoz, rögtön sikerült fürdésre alkalmas helyet találni, és jót mártózni a kellemes vízben. (még hat tyúk is, vagy hattyúk voltak, már nem emlékszem pontosan) A következő település Évian-les-Bains,királyok,grófok,bárók meg más szegény emberek börén meggazdagodott alakok felkapott tartózkodási helye volt a múltban,söt még most is, még Thonon-nál is pazarabb képet mutatott, látszott rajta, hogy van itt pénz dögivel. Évian után ismét fürdés következett egy kellemes kiépített – ingyenes – strandon majd mentünk tovább, de már sokkal puritánabb, mondhatni putris falvak következtek, ami az előző két város látványának fényében érthetetlen maradt számunkra. A tavat alacsonyan fekvő pára övezte, köszönhető a fülledt melegnek, emiatt a túlsó parton elterülő svájci városok nem látszottak tisztán, de azt ki lehetett venni, hogy nem kis falvakról van szó, pl. láttuk Lausanne, Montraux. A francia-svájci határon fekvő Saint-Gingolph strandján (free) elfogyasztottuk az ebédet, Cobranco a fürdést sem tudta kihagyni/kétszer,ráadásul kamerával,talán még ugrott is egyet,de ebben már nem vagyok biztos/. Ezen a strandon volt egy magas torony, ahonnan a helyi titánok szaltókat, egyéb figurákat bemutatva ugráltak a vízbe, élményt nyújtva a nézőknek. Fürdés után megpróbáltunk átjutni Svájcba a parton vezető úton, de itt egy behajtani tilos táblánál én visszafordultam és néhány száz méter múlva a főúton vártam Cobrancót.


 


Aki nem akart jönni, már nem tudtam mire vélni a dolgot, mikor feltűnt, és hívott, hogy menjek vele vissza, mert egy kis járdaszerűségen be lehet menni Svájcba. Át is mentünk a határ ellenőrzést kikerülve, mint valami csempészek, szerencsére nem lőttek le a szigorú határőrök,mivel nem is voltak A tó befolyójánál (Rhone) fekvő városban (La Vignette) elhatároztuk, hogy nem indulunk a folyón folyásirányban felfelé, mint ahogy az előzetes tervekben volt, hanem megnézzük Montreux-öt,ha már itt van 20km-re ki az a hülye aki kihagyja. Ennek érdekében a kertek alatt/ami konkrétan a Rhone mocsártorkolatát jelentette,hihetetlen vadrezervátumon,fantasztikus kerékpárutakon,félelmetesen preciz hidakon át vezetett az út/ sikeresen átjutottunk – többszöri kérdések után – a keleti partra (Villeneuve). Megállapítottuk, hogy itt nagyon kreatív emberek lakhatnak, mert Villeneuve előtti település neve Noville volt. Montreux előtt elsuhantunk Château de Chillon vára mellett, majd csodálatos tóparti sétányon begurultunk Montreux-be.


 


Mindenhol pálmafák,itt is szinte sütött a gazdagság. Elgurultunk Freddy Mercury szobráig, aki a Queen énekese volt. Több zenei vonatkozása is van a városnak, engem leginkább az lepett meg, hogy a Deep-Purple : Smoke on the water című száma, egy Montreux-ben lévő koncertjükön történt gyújtogatás és annak eredményét jeleníti meg (a füst a Genfi-tó vize fölött szállt),Cobranco sokat szövegel az ide kapcsolódó hirességekről a videóban,akit érdekel nézze meg,én most erre nem térek ki. Freddy szobrától visszafordultunk és visszamentünk Neville településig, majd onnan a Rhone gátján távolodtunk a tótól. Monthey előtt a bal parton egy erőmű kerítése mellett, a kerékpárúthoz tartozó pihenőhelyen vacsoráztunk. Mikor az előkészületek folytatuk, akkor egy bringás ott sertepertélt mögöttünk, Cobranco kérdezte is tőlem : ez az ember mit téblábol itt. Azt mondtam, szerintem szóba akar elegyedni velünk, de nem tudja hogyan. Végül igazam lett jól elbeszélgettünk, amiből kiderült, hogy Bulgáriából származik, de már régen itt él, és azt panaszolta, olyan nagy a hőség, hogy nem tud a lakásában megmaradni, emiatt kerékpározik este,ráadásul,amióta ideköltözött,ami nem most volt,még ilyen tartós jó idő nem volt./”Na igen,aki tud,az tud”-dicsérte magát Cobranco az idöjóslásra utalva./


 


Aztán elköszönt és elment, mi összenéztünk és egyszerre mondtuk, hogy azt vártuk, hátha meghív a kertjébe sátrat verni, de sajnos nem, így maradt megint a táborhely keresés. Közben nyugat felől – a tó déli partját övező hegyek felett – villámlás kezdődött, ami nem vetített előre kellemes éjszakát. Következett a megfelelő hely keresése,ami szinte töksötétben,vakvágtában folyt,mert persze közbe haladtunk dél felé,ahogy kell.Végül a Rhone jobb partján egy kukoricás és az autópálya között sikerült sátrat verni, miután 3-4 vizsgált helyet elvetettünk. A sátorállítás után egyre közelebbről morajlottak a dörgések és erős szél is kerekedett, majd nagy cseppekben hullani kezdett az égi áldás. Szerencsére 10-15 perc után elállt, de reggelig lehetett hallani a távolból a villámlások zaját. Az eső elállta után megnyugodva tértünk nyugovóra.Ez egy lightos nap volt,igazándiból pihenőnapnak szántuk,de a sok fürdés,a nagy meleg,a szél azért estére kiütött minket,úgyhogy nem kellett altató. Folyt.köv.





7. nap (2012.08.22. 125 km, 800m szint)


 


Reggel fél hét felé keltünk, az éjszakai vihar még a távolban nem ült el, folyamatosan égzengést lehetett hallani, de ott ahol mi voltunk az időjárás egészen jó volt.A táborhely egész klafa hely volt,egy kukoricasövény takarásában megbújva./mert,ugye már Svájcban vagyunk,sose lehet tudni,hogy reagálnak a vadkempingre a helyiek/ A mai terv szerint először Martigny-ba kell eljutnunk (dél-délkelet irányba), követve a Rhone-t, ami majd egy hirtelen éles kanyarral elfordul kelet-északkelet irányba. Tehát egész nap a Genfi-tavat tápláló folyó völgyén fogunk felfelé haladni, reméltük, hogy Brig-en túl fogunk táborozni este. Indulás után úgy határoztunk, hogy ha lehet akkor kerékpár-úton megyünk, ennek meg is lett az eredménye, mert olyan kerinbókálás/megjegyzés:”ilyen szó nincs”-Cobranco/ lett , hogy a végén már fogalmunk sem volt róla melyik bolygón vagyunk.


 


A Rhone-t nem is láttuk úgy eltereltek, de azért sikerült Martigny-ba megérkezni és egy kellemes parkban megreggelizni. Itt láttunk egy érdekes óvodai csoportot, amiben kb. 8-10 gyerek lehetett és volt velük 4! (nem faktoriális, hanem figyelem felhívó felkiáltójel) óvónéni, tehát egy felnőttre 2-2,5 gyerek jutott. Azon morfondíroztunk, mennyibe kerülhet az ellátás a gyerekeknek, hiszen itt a bérek nem a magyar közmunkások bérére hasonlítanak, mint otthon. Apropó Martigny, innen könnyen el lehet érni a Mont Blanc északi oldalán fekvő Chamonix-t, ahonnan alagúton át el lehet jutni az Aosta völgyben fekvő St.Didier-be. Ugye ismerős kedves olvasó, ott jártunk 4 nappal ezelőtt, innen másztuk meg a Petit St. Bernard hágót, igaz az két országgal ezelőtt volt. Ha nem lenne ismerős lépj hátra 4 napot, vagy egy napról lemaradsz! Martigny-nál fordul a völgy kelet-északkeleti irányba és majdnem egyenesen halad, a sorfalat álló nagy hegyek között. Reggelink színhelye kb. 470m magasan feküdt, míg a megcélzott Brig 680m-en és kb. 85 km távolságban. Nem lehet mondani, hogy hű de meredek kaptató várt ránk. Az elindulás után 13km-en keresztül tényleg nyíl egyenesen haladt az út, melyen volt kerékpársáv, ahogyan azt fejlett országban elvárja a bringás vándor. A hosszú egyenes is véget ért egyszer (Riddes-nél) és azon vettük észre magunkat, hogy egy nagy forgalmú, autóút szerűségen haladunk, amiről – mikor ezt észrevettük – hanyatt-homlok lekanyarodtunk és megint megpróbáltuk a Rhone melletti kerékpárutakat.


 


Ezen a szakaszon almások és szőlők váltották egymást, egy csatorna húzódott a táblák között, lépten nyomon szivattyúkat láttunk, amiből kikövetkeztettük, hogy a gonosz boszi nem itt vette meg azt az almát, amit megmérgezve odaadott hófehérkének. (valószínűleg nem tellet volna neki rá, elképzelhető, hogy szabolcsi alma lehetett, az olcsóbb, viszont legalább olyan finom). Aproz településtől északra nem apróztuk el, és belevetettük magunkat az egyik tóba, mert már jó meleg lett az idő, bár élénk – hátszél – fújt. A tó körbe volt kerítve, rendelkezett öltözővel – mi ezt nem észlelvén a susnyásba húztuk fel a fürdőbugyit – nyírott fű keretezte és ingyenes volt. A frissítő fürdő után közvetlenül Sion következett, de rosszul választottunk utat, emiatt az ipari területet sikerül rendkívül jól megismerni. A városból kifelé haladva a hegy tetején monumentális vár részleteit pillantottuk meg. (Itthon megnéztem a Google Earth-ben, mondhatom nagyon látványos, ezúton biztatom a kedves olvasót nézze meg) Innentől kifejezetten látványos teraszos művelésű szőlők húzódtak a meredek hegyoldalakon 10km-eken keresztül.


 


Meg is jegyeztem, hogy azért nagyon dolgos népek laknak itt, nem véletlen és érdem nélküli a gazdagságuk. Bár a nagy gazdagságnak hivalkodással egybekötött részét nem érzékeltük, nem rázták a rongyot, csak érezhetően magasabb színvonalon éltek, mint amit mi otthon láttunk. St-Léonard után megbolondult az út tervezője és fel-le vitte a kerékpár-út nyomvonalát, ami nem igazán esett jól, már igen vártunk valami vizet, amiben meg lehetett volna mártózni, meg ebédelni is jó lett volna.


 


Ezek az óhajaink nem sokára teljesültek, mert a Lac de Géronde vizében felfrissültünk – az errefelé szokatlan hőségben -, majd utána magunkhoz vettük a szükséges kalóriákat, illetve helyesbítek kilojoule-okat. (SI rendszer, vagy mi a szösz) Martigny-től már közel 50km-t tettünk meg, de csak 90m-rel voltunk magasabban, valahogy nem emelkedett az út. Éppen ezen gondolkoztunk, amikor az út hirtelen emelkedni kezdett és a táj is vadabb lett. Az eddig csendesen, de láthatóan nagy víztömeget mozgató Rhone, itt zajosabb lett, rengeteg hordalékot, nagy követ lehetett látni a medrében és könnyű volt elképzelni mi lehet itt tavaszi hóolvadás idején. Egyre inkább nagyon idegenül hangzó helységneveket láttunk, mintha az Alfa holdbázis körül elterülő települések lennének. A Visp előtti hosszú egyenes úton a jó hátszélben 30km/h körüli tempóban haladtunk, viszont hihetetlenül erős volt a forgalom, ráadásul rengeteg sietős – nem fejlett országbeli – fosőr vezette ezeket a monstrumokat.


 


A legemlékezetesebb egy nem teljesen normális cseh kamionos volt, aki olyan közel (20cm) ment el mellettünk, hogy a szele majdnem elvitt. A következő állomás Visp (650m) ahonnan dél felé fordulva el lehet érni Zermatt-ot (1.620m), ami közvetlenül a Matternhorn lábánál fekszik. Zermattig nem lehet autóval felmenni, hanem előtte 5km-rel van egy nagy parkoló. Na de vissza a túrára, mert mi nem kanyarodtunk a Matternhorn felé, hanem továbbra is a Rhone völgyén haladtunk felfelé. Ekkor már este 7 óra felé járt az idő és nyugat felől nem túl bizalomgerjesztő felhők kezdtek megjelenni mögöttünk a távolban. Brig (680m) után határozottan emelkedni kezdett az út emiatt a haladásunk is lassult, néha-néha hátranézve konstatáltuk, hogy a csúnya felhők közelebb jöttek, és már morajlás is hallatszik.


 


Cobranco megjegyezte, na itt biztosan meg fogunk ázni. (Ázási kérdésekben nagyon pesszimista tud lenni, pedig a túráin eddig mindig jó idő volt). Táborhelyek tekintetében rosszul álltunk, nagy meredek hegyek között, szűk völgy, melyben folyó, a völgy oldalában út, vasút. Az alagút végén látszott valami kis pislákoló fény, mert Cobranco már járt erre 2009-ben, csak akkor lefelé menetben és pont ezen a környéken – csak még feljebb - találtak egy elhagyott telket, ami akkor eladó volt. Azon telken a meredek hegyoldalon volt egy sátornyi vízszintes hely, mi pedig ezt céloztuk meg, hátha lehetne még használni alvásra. Arra gondolni sem mertünk mi lesz ha nem, mert feljebb még meredekebb, még reménytelenebb a vízszintes hely. Ráadásul a svájci parasztok még esőben is locsolják a legelőiket, így a művelt területek teljesen kiesnek a szórásból.


 


Olyan 118km táján hirtelen 9%-osra váltott az út, amire, ha hazudós lennék, akkor sem mondanám, hogy jól esett. Az eddig mögöttünk lévő felhők fölénk értek, a szél felerősödött, egyre inkább dörögni kezdett. Majd egyszer csak Cobranco azt mondta, na ez a szállásnak való terület és úgy tűnt – a nagy gazból ítélve -, hogy itt senki nem tevékenykedik, így használható lesz. Még vacsora előtt kicsit feljebb hajtottunk az úton, hogy szemügyre vegyük a területet madártávlatból is. Bár feljebb volt egy ház, ahol ment a locsoló, de úgy ítéltük, meg, hogy a gazos területnek való nem ide tartozik, így visszagurultunk és előkészültünk a vacsorához. Mire kipakoltunk megjött az eső, eleinte csak egy-egy csepp, de szépen erősödött, míg már fel kellett venni az esőruhát is. Mikor kicsit alább hagyott az égi áldás, felmentünk a domboldalba és sietve felvertük a sátrat, éppen elkészültünk, amikor őrült szél kerekedett és az eső is nagyon rákezdte. Kicsit izgultunk, mert a sátrat Cobranco nem tegnap vette, így nem bíztunk abban, hogy egy nagy vihart kibír.


 


Szerencsére az eső és a szél is elcsitult fél óra alatt és nyugodtan hajtottuk fejünket álomra. Elalvás előtt gondolataim hazataláltak, már hiányoztak szeretteim, de még hátra volt a túra csúcspontja. 8. nap (2012.08.23. 126km, 1.920m szint) Reggelre eltűntek az esti felhők, teljesen tiszta kék égre ébredtünk, amit nagyon jó jelnek tekintettünk, hiszen a mai napon a Nufenen-pass volt a nagy attrakció, a maga 2.478m-es magasságával. Tekintve, hogy a szállás 940m-en volt, jó kis mászás vár ránk. A Nufenen túloldalán legurulva estére az autó elérhető, a túra teljesíthető. Hét óra körül indultunk, az idő még csípős az út meredek volt (8-9%). Fél 9 felé 1.180m magasan lévő pihenőhelyen – amire Cobranco jó szokásához híven emlékezett – megreggeliztünk és energiával feltöltődve indultunk tovább. Az út mellett vasút is vezetett, meglepő módon ugyanolyan 8-9% meredekségű pályán, mint a közút, de ez nem volt csoda, mert a sínpár között masszív síkba terített fogaskerekek helyezkedtek el.


 


Reggeli után kb. 12-13km hosszan nagyon kellemesen vezetett az út, emelkedés alig – néhány visszagurulás volt ugyan -, a látvány viszont fantasztikus, több hófödte hegyet lehetett látni minden irányban. Münster előtt hirtelen meredekké vált az út, de csak azért, hogy a település után kiadós gurulás közben sopánkodni tudjunk a hátralévő szint miatt. Ez már a hetedik lejtmenet volt aminek végén még csak 1.360m-en voltunk, bár a hágó kezdete Ulrichen (1.352m) már csak 2-3km-re volt. Münster után sikerült egy jó kis – drága – boltot találni, ahol feltöltöttük a készleteket, csokiból, kenyérből, italból.Cobranco megint vett/nem először és valószinüleg nem is utoljára/ néhány kétes eredetű löttyöt,amit ő üditöitalnak gondolt és részletesen ki is elemezett,/lásd videó/. Amíg idáig jutottunk, a kerékpáros élet is rendesen megélénkült, boldog boldogtalan kerékpárra ült.


 


Sokan Münster környékéig felhozták a drótszamarakat és innen próbálták a hegyet megtámadni. Ulrichenből több irányba is lehet hágókat ostromolni, ha egyenesen megyünk, akkor először egy kis mászás után balra a Grimsel Pass (2.165m), jobbra a Furka Pass (2.429m). Mi viszont Ulrichen-nél jobbra kanyarodtunk a Nufenen Pass felé vettük az irányt, errefelé már a forgalom jelentősen megcsappant, mondhatni kellemesen kevés autóval találkoztunk. Az időjárás tökéletesen alakult a hágómászásra, pompás kék ég, páramentes levegő, minden adva volt egy felejthetetlen élményhez. A mászás megkezdése után rögtön 8-9% meredekségű volt a hegy, és ez kb. 3 km-ig tartott, majd valamivel több, mint 1 km-ig pihentető lett a meredekség. Azonban belépett egy olyan tényező, melyre nem számítottunk, ez a nagyon erős ellenszél, ami a hegy túloldalához déli szélként érkezik, majd átbukik a hágón és mellbe vágja a gyanútlan túrázót. Piszok nehéz szakasz következett, közel 5 km-en keresztül 9,5-10% meredekségű, majdnem egyenes rész, melyen teljes mellszélességgel fékeztük a szelet. A küzdelemért kárpótolt a táj, az időjárás.


 


Ahogy egyre feljebb jutottunk, úgy tárult fel a mögöttünk (észak felé) lévő hegylánc 4.000 m-es csúcsainak panorámája. A következő csúcsokat lehetett látni: Schreckhorn (4.78m), Finsteraarhorn (4.274m) , mögöttük helyezkedik el a Jungfrau (4.158m), a Mönch (4.107m), az Eiger (3.970m),a Gletscherhorn (3.983m), az Aletschhorn (4.192m), hogy csak a legismertebbeket említsem. Olyan 2.050m magasságban elkezdődött a szerpentines rész, nagyon látványosan 9db visszafordítós kanyarral, ahonnan az előbb említett csúcsokat lehetett megfigyelni.


 


Egy idő után már csak lehetett volna, mert az időjárás hirtelen megváltozott alacsonyan mozgó nagy fekete felhő takarta el először az északi csúcsokat, majd felettünk is beborult és csepegni kezdett az eső. Reggel nem erre készültünk a csodálatos tiszta időben, sajnos be kellett látnunk, hogy az Alpokban 8 nap egybefüggő jó idő nem várható el. A hágót már majdnem sötétben értük el, pedig még csak 13:15 körül járt az idő, néhány fénykép után öltözés – mert a hőmérséklet is jelentősen csökkent – 10 oC alá – majd elkezdődött az eső elől való menekülés, amit kicsit hátráltatott, hogy a 7-8% meredekségű lejtő már vizes lett és az út minőségére vacak jelzőt lehetett használni, a szerpentines vonalvezetés segítette a gyors távolodást a hágótól. Negyed óra gurulás után elveszítettük a csatát, az eső ömleni kezdett, de nem álltunk meg, hanem egy beállót kerestünk, amit – szerencsére – hamar sikerült felfedezni, kocsibeálló formájában. Itt három autó beállására elegendő hely volt, de éppen egy sem állt bent, így a kerékpárokat is betoltuk, és a sarokban található kartonpapírokra ülve elfogyasztottuk az ebédet,hát volt egy kis hajléktalan feelingje.. Valamivel több, mint egy órát álltunk, majd az eső elállta után indultunk tovább, a nedves úton.


 


A körülöttünk lévő hegyek csúcsai magukra húzták a pára dunnát és láthatatlanná váltak. A következő állomás Airoló (1.187m), ahova 15 óra felé értünk, ahonnan az autóig még kb. 60 km volt hátra, de végig lejtőn. Az eső elől tovább menekültünk, néha rákezdte, ekkor felvettük az esőkabátot, majd hirtelen elállt, ekkor levetkőztünk, ezt a cselekvés sort 5-6 alkalommal eljátszottuk, hát nem volt vicces. Közben csodálatos szurdok völgyeken vezetett az út, felettünk az autópálya, a völgy mélyén a Ticinó folyó (ez táplálja a Maggiore tavat),és nem mellesleg a kanton névadója, a völgy oldalában a vasút és a közút. Hihetetlen építészeti megoldásokkal oldották meg az autópálya vonalvezetését, helyenként 50-60m magas lábakon állva az égben haladt az út.


 


Aztán Pasqeiro város előtt ismét lecsapott a viharrá erősödött eső, mi pedig egy vasúti híd alá húzódtunk be és vártuk az ítéletidő végét. Csapkodtak a villámok, ömlött az eső, a szél orkán erővel fújt, a tájból semmi sem látszott, mi kicsit kedveszegetten vártuk, hogy elindulhassunk, hiszen az autó már csak kb. 20km-re volt. A várakozás közben többször is elcsendesedett az eső, de mindannyiszor újra rákezdte, végül másfél óra kényszerpihenő után este hat órakor indultunk tovább, a csurom vizes aszfalton. A táj új arcát ismerhettük meg az időjárás jóvoltából, a meredek több száz méter magas sziklafalakon óriás vízesések eredtek és hosszú fehér fonalként a földhöz kötözték a hegyeket. Az út mellet sáros hömpölyegek rohantak a fizika törvényszerűségének engedelmeskedve, mi meg óvatosan a tócsákat kerülgetve araszoltunk. Az egyik esetben egy helyi terepjárós ember szépen kivárta, amíg mi az út közepén percekig haladva kikerülgetjük a vizet, csak utána előzött meg (mi nem is észleltük, hogy mögöttünk van). Ez jó kis beszédtémát adott arra, mi történt volna hasonló esetben kis hazánkban. (Mindenkire rábízom ennek megtippelését.)


 


Nemcsak a szép tájak, nagy hegyek, jó kis hegyi tavak miatt érdemes errefelé kirándulást tenni, hanem az ilyen esetek miatt is, hátha tanul ebből az ember és otthon elmondja, maga is türelmesebb lesz, ha autóba ül és talán javul az otthoni közlekedési morál is, ami persze nem választható el az általános moráltól. A visszaérkezés az autóhoz élményekben gazdaggá vált, miután kimerült a GPS akkuja az autótól kb. 5km-re, csak az irányt tudtuk,de végül megtaláltuk az autópálya parkolót, de valahogy a kerítéstől kb. 200m-re egyszer csak lett egy Deutsch Tamás féle beléptető kapu, amin az ember simán átfér, de a kerékpárok nem akartak.


 


Végül addig tetriszeztünk, hogy valahogy átpréseltük őket, az erőlködés közben felmerült, hogy a legrosszabb esetben lebontjuk a málhát és darabokban visszük át a lomokat, hiszen nincsen messze a túra végét jelképező parkoló. Az autót végül elcsigázva értük el leszedtük a csomagokat feltettük a kerékpárokat a tetőtartóra, és elindultunk a hazafelé vezető 1.300 km-es úton. Röviden összefoglalva, ismét egy jól kitalált látnivalókban, élményekben gazdag, kihívásokkal teli túrán vagyunk túl, és ezúton is köszönet Cobrancónak, a túra tervezőjének, kitalálójának, szálláskeresőjének, operatőrének, sofőrjének.. und so weiter. A jövő : terveink szerint 2013-ban is lesz közös túránk, a Torinótól nyugatra fekvő hegyekben (Bonette,Izoard), a tengerparton Cote’D Azur(Nizza, Monaco),olasz riviera majd a Liguriai hegyeken keresztül vissza Torinóba..

A túra pontról pontra:

Videók: A túrához tartozó SLIDESHOW itt tekinthető meg: 


 



 


Fotoalbum: https://picasaweb.google.com/108429527626914127671/AlpokKeringo2012


 


Utifilmek: Alpok-keringő:


 


 


1.rész: Aosta és a Graji-Alpok 2012. (Svájc . Olaszország) HD 720p:

2.rész: Annecy és a Savojai Alpok 2012. (Franciaország) :

3.rész: Genfi-tó 2012. (Franciaország-Svájc) HD 720p:

4.rész: Rhone-Alpok. 2012. (Svájc) HD 720p:




Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:

Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8










Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések