Alpok 3.rész
Szerző: cobranco
túra ajánlása 2012. január 22.
| Dátum: | 2012.01.22. |
|---|---|
| Jellemző tájegység: | Nyugat Magyarország |
| Távolság: | 272 Km |
| Magasságkülönbség: | 0 m |
| Időtartam: | 72 óra |
| Nehézségi fok | 8 |
| A túra rövid leírása: | Résztvevők: Cobranco /Miskolc/, Istvánpisti /Miskolc/. 6. nap (2011.08.16. 100 km, 1.079m szint) A táborhely az éjszaka hátralévő részében jól szuperált, nem volt autóforgalom, viszont nagyon érdekes látványt nyújtottak – telihold fényében – a sátorra kívülről felmászó kb. 15-25 cm-e csupasz csigák, sőt mászás közben nagyon halk percegő hangot adtak ki, amit valószínűleg a hastalpukon lévő pici szőr, sátorhoz való súrlódásával adtak ki. Reggel sátrat bontottunk, a csigákat lelökdöstük a sátorról és jó vizes cipőkben fél 9-kor elindultunk. A mai napra megint jó idő ígérkezett, az ég felhőtlen, tiszta, a levegő kellemes, terveink szerint utunk a Lago Di Molveno (tó) mellett vezet, így lesz megint fürdés és szép látvány is. A nap második felében azon a hegyi úton fogunk visszafelé menni, amelyiket a harmadik napon kihagytunk Mezzolombardónál. Indulás után kb. 500m és 33m szint után majdnem elértük a hágót Ballinonál, majd egy kis nyereg után még 1.500m tekerés után teljesen is 763m magasan. A faluban vettünk friss vizet és haladtunk tovább és szokatlanul korán sikerült megint egy jó kis reggeliző helyet (pad, asztal, szép kilátás) találni, ahol elláttuk testünket energiával és tovább gurultunk lefelé, de tudtuk, hogy csak kb. 400m-ig lejt az út onnan ismét emelkedőbe vált. A tiszta időben kellemesen gurultunk az 5-6% meredekségű lejtőn, miközben feltűntek velünk szemben észak-kelet irányban a mai napra rendelt hegyek. A látványban gyönyörködve csodálkozva vettük tudomásul, hogy errefelé jó kis kukoricások vannak, amik optimálisak lettek volna táborhelynek, de mint már oly sokszor, most is hamarabb esteledett ránk, minthogy eljutottunk idáig. Fél 11 felé értünk az SS421 és az SS237 utak kereszteződésnél található Ponta Arche (400m) városhoz, ahol egy élelmiszer boltban feltöltöttük megcsappant készleteinket. A város hegyektől övezett völgyben fekszik, nem csak az előbb említett 2 út (SS421 be-ki, SS237 be-ki), hanem még másik két út is ide fut be, így összesen 6 út találkozik, valószínűleg fontos csomópont lehet, emellett a környező hegyek jó kirándulóhelynek látszottak. Itt már jó meleg volt, pláne amikor elindultunk felfelé a hegyre, ami hirtelen 6,5%-os 3km hosszú emelkedővel indult és sajnos nem csak az emelkedő indult, de a borzasztó forgalom is, mint később kiderült útépítés és terelés is van a közelben. Újabb 3km sík szakasz után megint 3km 6,5% emelkedő következett, ahol már igen melegünk volt, dacára annak, hogy már 700m magasan voltunk. Közben leküzdöttünk néhány alagutat, a táj inkább a Kárpátokat, mint az Alpokat idézte, így értünk San Lorenzoba (758m). A várostól keletre húzódó hegygerinc mögött jöttünk a 3. nap Trentótól a Garda felé, a két út távolsága légvonalban nem éri el az 5km-t. Aztán San Lorenzo után pár km-rel egyszercsak találtunk egy kis tavacskát (Nembia) egy függőleges sziklafal tövében, erre nem voltunk felkészülve, mivel a fürdőnadrágok még a csomagban lapultak. Kissé nehézkesen átvettük a fürdő alkalmatosságot, nem minden probléma nélkül. Jól szétnéztünk és amikor közel s távol nem volt senki akkor beugrottunk egy bozótos részbe és öltözés, aztán hogy, hogy nem hirtelen embertömegek jelentek meg, mintha a földből nőttek volna ki, de azért sietve elkészültünk a művelettel. Már csak a fürdés lett volna hátra, mikor kiderült, hogy a víz – szerintem – egyszámjegyű hőmérséklettel bírt,konkrétan 1fok volt, pedig igen sekély 1-1,5m mély lehetett, de valószerűtlen módon a vízutánpótlás alulról – egy bővízű forrásból - hömpölygött fölfelé. A vízben egyetlen ember sem volt, csak egy blöki, ami igen hidegtűrő fajta lehetett. Fürdés nélkül továbbálltunk és talán 1km múlva elértük a Lago Di Molvenot (821m), ahol német fiatalokkal találkoztunk, akik megmártóztak a tóban, amin felbuzdulva mi is kipróbáltuk. Hát ez már kétszámjegyű volt, de élvezhető, Cobranco kamerával gázolt a vizbe, hogy a tájat bentről is megörökíthesse. Ezután a tó keleti partján futó látványos útján jutottunk el Molveno településre (865m), ahol lementünk közvetlenül a parti strandra és az ebédhez készülődtem, de mire eszméltem Cobranco már megint a vizben volt. A nap második felében kicsit fürgébbre vettük a tempót, hiszen hosszú út állt még előttünk, mivel az éjszakát Bolzanohoz minél közelebb lett volna célszerű tölteni. Ennek megfelelően a dög melegben felmásztunk az 1.130m magasan lévő hágóra valahol Andalo (1.42m) és Fai Della Paganella (957m) között, miközben jól jött volna egy kis ellenszél, de természetesen hátszél fújt. Innen egy 7,5% meredekségű közel 9 km hosszú lejtmenet következett, ahol Cobranco – dacára annak, hogy egy kézzel videózott és egy kézzel vezetett – jól elhúzott tőlem, mivel én óvatos duhaj vagyok, így folyamatosan fékezve, csak 55-60km/h-val robogtam lefelé. A környező hegyek látványa nagyszerű keretet adott száguldásnak, ami nem is tartott soká és már lent is voltunk a Mezzolombardo feletti elágazásnál. Nem akartunk a főútvonalon menni ezért kerestünk egy alternatív útvonalat a Mezzolombardót északról határoló hegy lábánál, és azon mentünk tovább. Ez leírva és a térképen is egyszerűnek tűnik, de a helyszínen kiderült, hogy ez egy lezárt út, amire még kerékpárral és gyalog is tilos bemenni, de nekünk nem volt választásunk így csak kipróbáltuk. Az út nem volt vészesen rossz a kb. 2 km-re lévő másik végén is sorompóval elzárt szakaszon nem derült ki a tiltás oka, gond nélkül küzdöttük le a tilos szakaszt. Innentől az Adige völgyében mentünk észak felé végeláthatatlan alma és szőlő ültetvények kötött. Augusztus 16.-át írtunk, de a helyiek már készültek az almaszüretre, a kistermetű almafa sorok között óriási színes (1-2 m3-es) műanyag ládák sorakoztak. A ládák méretéből – mélységéből - arra következtettünk, hogy lének való alma lehet ez, amit alátámasztott az 5-10km-ként elhelyezkedő almafeldolgozó üzemek sora is. Azért, hogy a bort szerető olvasó is megkapja a helyről az információt, megjegyzem elmentünk Tramin nevű hely mellett is, valamint láttunk Weinstrasse névre hallgató utcát is. A minden talp alatti területet megművelő, szőke kékszemű, németül beszélő olaszok – akarom mondani dél-tiroliak – nem hagytak nekünk sok esélyt a táborhely megtalálására. Már esteledett, amikor elértük a Lago Di Caldaro tavat, ahol reményeink szerint elbújhatunk éjszakára. Ezt csak addig hittük, amíg oda nem értünk, mert ott kiderült, hogy a tó déli része mocsaras,ráadásul valamiféle madárrezervátum, a nyugatin camping üzemel, az északi oldalon meredek hegyoldal és település van, az északin meg csak település, így letettünk a tó melletti szállásról és várva a sötétedés inkább jól megvacsoráztunk. Vacsora után az észak felé haladó kerékpárúton, szőlő ültetvények kötött kanyarogtunk, míg meg nem találtuk a vackoló helyet a domboldalban az utolsó lugasos szőlősor alatt. Itt vertük fel a sátrat 9 óra után, aminek éppen itt volt az ideje, hiszen Bolzanotól csak kb. 10-15km-re voltunk. 7. nap (2011.08.17. 100 km, 2.254m szint) A mai terv szerint eljutunk Bolzanoba, majd felkapaszkodunk a Penserjoch emelkedőin és kb. 1.500m magasan megalszunk. Ez nem túlzottan ambiciózus terv, ha figyelembe vesszük Bolzano magasságát (262m), de nem akartunk rohanni és a 2.209m magas hágót – úgy gondoltuk nem fogjuk elérni, emiatt az 1.500m körüli alvás, mert feljebb már sziklás famentes környezet várható. Reggel fél 7 felé már nagy mozgolódás támadt, a szőlőkben traktorok jöttek mentek, így gyorsan sátrat bontottunk és fél 8 előtt elhagytuk a terepet. Az út túloldalán a gazda éppen szemrevételezte az ültetvényt, csak szerencsével sikerült észrevétlenül továbbállnunk. Bár, ha észrevesz akkor sem gondolom, hogy probléma lehetett volna, hiszen nem volt bekerítve,nem is legeltük le a szőlőjét, szóval kárt nem okoztunk. Még reggeli előtt sikerült, vagy 200m szintet összeszednünk 5km alatt, aminek az utolsó km-e közel 10%-os volt, közben az almást locsoló fecskendőkből kijutott nekünk is, ami nem volt igazán kellemes. Nem igazán értettük, hogyan éri meg a minden nap locsolt almát és szőlőt termeszteni. A fene sem gondolta, hogy a kerékpárút ilyen hektikus lesz és éhgyomorra erőlködni kell, persze a traktorok könnyebben megmászták az emelkedőket. A reggeliző hely pompás volt 3+ (asztal, pad, szemetes és bónuszként gőzmozdony, mint látvány). Bolzano felé haladva, illetve már tegnaptól az Adige völgyén minden falunak német neve volt elsősorban, és csak másodsorban olasz. (pl. Kaltern-Caldaro a tegnapi tónál) Bolzano felé tartva ráakadtunk a kerékpárútra, ami annyira pazar, hogy mindenkinek csak ajánlani tudom. Egyrészt kétsávos, középen szaggatott vonallal elválasztott jó útminőségű, másrészt a vonalvezetése is írigylésre méltó – erdőben, parkokban, folyók mellett halad -, harmadrészt kivilágított !! alagutakban, saját híddal a folyók felett halad. Egy biztos itt nem festékkel csinálják a kerékpárutat, mint nálunk. Menet közben azt találgattuk, mennyi pénz kellett ehhez és miből. Most már látszik – 2011.11.11., amikor írom a túraleírás -, hogy az olaszok vannak a görögök után a legnagyobb bajban, nyilván nem a kerékpárút miatt, de azért mi a túra közben nagyon örültünk a fejedelmi körülményeknek, illetve annak, hogy nem autók között kellett szambáznunk. Pillanatok alatt bejutottunk Bolzanoba és pitty-putty át is mentünk rajta láthatatlanul olyannyira, hogy elmulasztottuk az élelmiszer beszerzést, mert a parkokban vezető kerékpárút nem ejtett útba egy boltot sem. A város vége felé, - amikor már a főútra rátértünk – tettünk egy erőtlen kísérletet bolt találására, de nem jártunk sikerrel, így megkezdtük a Penserjoch felé vezető (SS508) emelkedő leküzdését. Ezt szó szerint kell érteni, hiszen mindjárt 8% meredekséggel akart az út eltántorítani minket elhatározásunktól. Az autóforgalom ma is óriási volt, az út szűk sok kanyarral és alagúttal, alattunk szurdokvölggyel, benne a Talfer/Talvere folyóval, mely a Penserjoch alatt ered, tehát az útirányunk jó. A délelőtt folyamán a hőmérő higanyszála szépen emelkedett, ahogy mi is, izzadtunk és egyre fogyott a vizünk. Abban bíztunk, hogy az utolsó nagyobb településen Sarentinoban (961m) találunk nyitott élelmiszerboltot, vízvételező helyet. Sarentino előtt Ponticino (921m) nevű helyen fél egykor találtunk boltot, csak hát szieszta idő volt éppen. Tanakodtunk a bolt előtt, mit is csináljunk - Cobranco egy nagy fekete macskával próbált haverkodni -, mikor kijött az ajtón egy nő meg egy férfi. Kiderült, a hölgy a tulajdonos és kérésünkre kinyitott és kiszolgált minket, ezzel az életünket mentve meg. A kis szatócs boltban volt minden a gumicsizmától, a jégcsákányon át a Ritter Sport csokiig, asztalterítő, tej kenyér, írószer, minden. Cobranco nagy bánatára csak az nem volt amit Ő szeretett volna venni, a Chinottó, az echte Italienisch kóla. Ezt az itókát a németül beszélő hölgy nem ismerte, szerintünk még nem is hallott róla, - pedig úgy tűnik Ő is Olaszországban lakik -ellenben ajánlott másik 30 féle üdítőt, pl. Coca-Colát aranyáron 1,5 liter 3,8 Euro. Nekem muszáj volt ilyenbe fektetnem a pénzem egy részét a túlélés érdekében, emiatt vettem mindjárt kettőt. (Akkor még nem tudtam, hogy ott már akkor lehetett népegészségügyi termék adó, így óvva meg az öntudatlan embertömegeket a szervezetük mértéktelen pusztításától.) Egy óra felé már igen ebédelhetnékem támadt, de Cobranco szerint addig kellene menni, amíg nem találunk jó ebédelő helyet, paddal, vízzel, szép kilátással. Ezután csak mentünk, mentünk, de semmi, már a buszmegállókat kezdtem nézegetni, majd a csupasz földet, jó lesz az is, ezen a ponton már nyűgös voltam kicsit, az éhség miatt, de azért még mindig mentünk. Egy kanyar után aztán megtaláltuk a Cobranco igényeinek megfelelő helyet (1.189m), sőt még csupor is volt a forráshoz. Ebéd után új erőre kapva viszonylag kellemes emelkedés mellett (kb. 3%) 10 km-t tettünk meg amikor hirtelen elkezdődött a hegy (1.500m-nél), először elmaradtak a fák, később a bokrok is, csak a fű maradt hű társunk a kapaszkodás alatt. Innen már „csak” 700m szint és 9,3km volt hátra, de a meredekség a felétől ismét ugrott egyet és az utolsó 3 km-re 10%-lett. Azért itt szeretnék megemlékezni a – nemrég olvasott – túraleírásról, ami szerint Mátraházáról a Kékesre 12-14% meredekségű 3 km hosszú emelkedő vezet. Nyilván nem mindenkinek tűnik fel a hiba, de én számmániás vagyok, emiatt rögtön kiszámoltam, hogy 360-420m szintet kell leküzdeni ott. A baj csak az , hogy Mátraháza (az elágazás) 710m magasan van, innen Kékes-tető kb. 3,7 km távol van, szorzás után kiderül, hogy a túrázó 1.155-1,229m magasan találta meg Magyarország legmagasabb csúcsát. Mindezt azért írtam le, mert sokan fiktív –, érzésre megállapított – meredekségek alapján ítélik meg egy út meredekségét. Magyarországon csak kevés helyen – ott is csak rövid úton – találni 8%-nál meredekebb szakaszokat. A Bükkben 6-7% a járatos a Mátrában 5-6%, kivéve a Mátraháza-Kékes út, ahol 8-9%. Persze van azért kivétel a Bükkben is pl. a Lusta völgy helyenként 12-14%, de csak néhány 100 méter hosszban, vagy Bükkszentkereszt-Miskolc úton szintén 12-15%. Aki huzamosabb meredek utakat keres, mert ez okoz neki örömöt, annak célszerű Ausztriába utazni, mert ott sportot űznek abból, hogy az az emelkededő, ami 10%-nál meredekebb. (gondolom spórolnak az építési költségeken) Na az OFF után vissza a mi túránkra, ekkor már látszott, hogy ezen a napon meg fogjuk hódítani a Penserjochot és a túloldalon Vipitenoban (948m) fogunk táborozni. Az időjárás pompás volt félcsupaszon tekertünk fel a hágóra, ahol 10Co körüli volt a hőmérséklet, élénk széllel. Ahogy megálltam néhány másodperc múlva felhő takarta el a napot, aminek hatására igen gyorsan felvettem felülre három, alulra egy réteg ruhát, hosszú ujjú kesztyűt, sapkát és nem éreztem melegnek az időt. Videózás, fényképezés után elindultunk a másik oldalon lefelé, 13,4km-rel és 1.180m-rel lejjebb (19:15) megérkeztünk a meredek lejtő aljába, ahonnan már látszott Vipiteno és a környező települések. A szokásos táborkeresés hosszú bolyongásba torkollott, mert a területen – Vipiteno dél-keleti részén – viszonylag nyitott területek voltak, így mindenhonnan rálátást biztosítottak. Több folyó is átszelte ezt a területet, gyalogutakkal, kocogókkal, kerékpározókkal, végül találtunk egy fákkal övezett nagy síkságot két folyó Y alakú találkozásánál,/késöbb kiderült,hogy egy sziget/, ami elfogadható helynek látszott, bár egy kis forgalmú út ment a közelében, de az idő elszaladt, mi is fáradtak voltunk, (2.254m szint), így emellett döntöttünk. Egy útépítés miatt, átmenetileg nem használt, fedett buszmegállóban vacsoráztunk, jó kis tasakos grízgombóc levest ettünk, utána ki-ki a saját eledelét fogyasztotta, majd 9 körül felállítottuk a sátrat, az előzőleg kiszemelt területen, ahol magas nedves fű fogadott, de ez már nem tántorított el. Lefekvés után már kicsit haza gondoltam, mi lehet a családdal, végig pörgettem az utóbbi napok eseményeit és megelégedéssel nyugtáztam, hogy eddig minden nagyon jól sikerült, az időjárástól, a látványon át, a túra fizikai részéig. És már csak, – vagy még – egy nap van hátra, aztán indulunk hazafelé szeretteinkhez. 8. nap (2011.08.18. 46+26 km, 496+100m szint) Reggel már 7 körül felébredtünk és gyors csomagolás után 7:50-kor elindultunk Vipiteno felé, hogy egy kis élelmiszert beszerezzünk – a számításaink szerint – az autóig hátralévő kb. 50km-es útra. A mai napra már csak a Brenner hágó megmászása maradt a tervekből, viszont ez biztosan nem fog egész nap kitartani, emiatt kiegészítő túraként – a Salzburg melletti tórendszer egy tagját - a Mondseet gondoltuk még megkerülni, már „csupasz” kerékpárral, közben fürdéssel. Nem mintha nem lett volna elég a túrán eddig megtett 700km és kb. 9200m szintkülönbség, de ha már itt vagyunk, akkor egyrészt használjuk ki az időt, másrészt, ha rögtön elindulnánk, akkor az autópályán lehet, hogy elkapjuk a csúcsot. Tehát elgurultunk Vipitenoba, ahol sikerült a történelmi városrészbe betévednünk, ami nagyon szép volt, de sehol nem találtunk önkiszolgáló élelmiszerboltot, ráadásul egyszer el is veszítettük egymást, a nagy keringésben. Nagy nehezen – közönség segítség igénybevételével – megtaláltuk a bevásárló központot, ami csak 8:30-kor nyitott (hétköznap !!!). Sajnos hiába vártuk meg a nyitást, mert nem volt friss pékáru így hiányos készlettel indultunk tovább. Aztán a következő településen Lurches településen ismét próbálkoztunk, de nem voltunk túl sikeresek, - legalábbis Chinotto vásárlás terén - majd indulás után egy fiatal szőke hölgy húzott el mellettünk málhás kerékpárjával. Szégyenben nem maradhattunk, emiatt – meg talán a látvány miatt is – próbáltunk ragadni rá az enyhe 1-2 %-os emelkedőn, ahol viszonylag nagy áttételen hajtott. Pár száz méter után az út elkezdett kicsit jobban emelkedni (3-4%), a lány, vagy(asszony ?) szépen váltogatott vissza, de azért alacsony lábfordulattal erőltette menetet. Én nem izmoztam a megelőzésével, így szebb látványt nyújtott, majd egy idő után kérdeztem Cobranco-t, hogy menjünk-e, vagy mi legyen? A vége az lett, hogy visszaelőztük, de utána megálltunk reggelizni, mert beakadt egy jó hely. Cobranco még megtudta tőle, hogy egyedül jött Münchenből, túrázgatott Olaszországban és most megy hazafelé. (Hát elég bátor, vagy arrafelé ilyen jó a közbiztonság). A reggeli Colle Isarcoban (1.098m) költöttük, majd nekivágtunk a Brenner hágónak, ami először jó kis 7% meredekségű szakasszal indult, majd 4-5%-osra szelídült. Végig az autópálya mellett haladt a régi hágóút, amin olasz szokás szerint jó nagy volt a forgalom. A határ előtt áttértünk a kerékpárútra, így kényelmesen haladhattunk tovább, majd 11:00 körül jutottunk át Ausztriába. Alig mentünk néhány percet, máris az a hamisítatlan látvány tárult elénk, amit nem nagyon lehet összekeverni mással, a nyírott – üdezöld - legelő, elszórtan elhelyezkedő nagy, rendezett porták, csodálatos kék rohanó patak, és a tehénszar szaga, ami könnyen eldönthetővé teszi hol is járunk. Ahogy közeledtünk az innen kb. 25 km-re autóhoz, egyre inkább kialakult bennem a zabszem effektus, vajon rendben megtaláljuk-e, nincs-e valami sérülése, baja. Mikor időnként felriadtam borús gondolataimból, máris jobb kedvre derültem a hegyek látványától, hiszen egyenesen az Inn völgyét (kelet-nyugat irányban) szegélyező hegyek felé mentünk délről-észak felé. Aztán egyre ismerősebb lett az út és az egyik kanyarból kibukkanva megpillantottam azt a murvás parkolót, ahol a kocsit hagytuk, rögtön meg is nyugodtam kicsit, mivel pontosan ott és úgy állt, ahol hagytam. Mikor odaértünk, szemrevételeztem, de szerencsére minden rendben volt, ahogyan a logika szerint kellett is lennie. Gyorsan lemálháztuk a lovakat, akarom mondani a (drót)szamarakat, és elindultunk Innsbruck felé, ahol egy út melletti Imbisben ettünk öt „ercsiért” frissensült bécsiszeletet, ami igen jól esett. Ebéd után elindultunk a Mondseehez, ahova öt óra körül értünk. Azért pont a Mondseehez mentünk, mert úgy ítéltük meg, hogy ennek a tónak a megkerülése még bele fog férni az időnkbe, mivel kerülete kb. 25km és a fürdés is jól fog esni. Rögtön fürdéssel indítottunk a kellemes időben – délután 32-33Co volt az autópályán – majd szépen nézelődve körbe tekertük a tavat, ezzel mintegy megkoronázva az elmúlt 8 nap történéseit. Este nyolckor fájó szívvel hagytuk magunk mögött a 2011. évi túra utolsó látványát is. Éjszaka többször is megálltam aludni, reggel 8 körül érkeztünk Miskolcra, ezzel végérvényesen befejezve a túrát. |
| A túra pontról pontra: | Ballino (750m) Ponte Arche (523m) Molveno (865m) Ándalo (1.042m) Mezzolombardo (227m) Roveré della Luna (251m) Caldaro/Kaltern (425m) Bolzano/Bozen (262m) Sarentino (961m) Pénnes/Pens (1.468m) Passo di Pennes/Penserjoch (2.209m) Vipiteno/Sterzing (948m) Brenner [olasz/osztrák határ] (1.348m) Inssbruck felett a régi Brenner, ahol az autót hagytuk [Ausztria] |
| A környék látnivalói: | Videó: Alpok Trilogia.2011.3.rész. Irány Észak (Italy-Austria) HD 720p http://www.youtube.com/watch?v=dxOduaF1z28&hd=1 |
          | |
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.